Az eset, amelyre két nappal az EP-választások előtt került sor, folytatja az európai politikusok elleni támadássorozatot, amely az elmúlt hónapban jelentős megdöbbenést váltott ki a politikai életben.

Egy férfi megtámadta Mette Frederiksen dán miniszterelnököt Koppenhága egyik utcáján, mindössze két nappal az európai parlamenti választások előtt

– írja a Politico.

A szociáldemokrata vezetőt „sokkolta” az eset, azonban szemtanúk szerint látható sérüléseket nem szenvedett, egy gyanúsítottat letartóztattak.

A dán kormányfő elleni támadás a politikai szövetségeseit és riválisait egyaránt megrendítette. „A dán miniszterelnök elleni ma esti támadás megdöbbentő” – írta Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke az X-en. „Az erőszaknak nincs helye a politikában. Maradj erős, Mette!”. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szintén megdöbbenését és együttérzését fejezte ki. „Nagyon megdöbbentett a hír, hogy ma este megtámadták” – írta von der Leyen bejegyzésében.

Elítélem ezt az aljas tettet, amely szembemegy mindazzal, amiben hiszünk és amiért küzdünk Európában. Erőt és bátorságot kívánok Önnek – tudom, hogy mindkettőből bőven van

– tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

Magnus Heunicke dán szociáldemokrata környezetvédelmi miniszter azt mondta, hogy a pártja vezetőjét ért támadás mindenkit megrázott, aki közel állt hozzá. „Mindannyiunk felelőssége, hogy vigyázzunk egymásra és azokra az értékekre, amelyekre országunk épült” – írta a közösségi médiában.

Morten Lokkegaard – aki a jobbközép Liberális Párt képviselőjeként indul a vasárnapi választáson – azt írta, hogy a demokrácia szempontjából kulcsfontosságú, hogy politikai nézettől függetlenül lehessen vitát folytatni. „Az erőszak és a támadás aláássa a nyilvános vitát és ezáltal a demokráciánkat” – fogalmazott.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök a nemzetközi vezetők között volt, aki aggodalmát fejezte ki Frederiksen miatt. „Ma este gondolataim és családom gondolatai vele vannak” – írta a közösségi oldalán.

Frederiksen pártja a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint vezet a vasárnapi választások előtt. 2019 óta vezeti Dániát, a dán politikai élet meghatározó alakja. Olyan politikusként tartják számon, aki képes szövetségeket építeni a politikai megosztottságon túl, és az Európai Tanács elnöki posztjának lehetséges jövőbeli jelöltjeként emlegetik.

Politikusok elleni támadássorozat indult Európában

Május elején Matthias Ecke szociáldemokrata európai parlamenti képviselőt Németországban kampányplakát-ragasztás közben támadták meg. A politikust kórházba szállították, műtétre szorult súlyos sérülései miatt.

Robert Ficót, Szlovákia miniszterelnökét május 15-én a kormány nyitrabányai kihelyezett ülése után meglőtték. A kormányfőt négy lövedék találta el mellkason és gyomron, életveszélyes sérülésekkel szállították helikopterrel a besztercebányai kórházba. A merénylő indítéka az volt, hogy ellenezte a kormány több döntését.

Szerdán az otthonában lábadozó szlovák kormányfő egy videóban jelentkezett, megbocsátott támadójának, az egyoldalú vélemény politikáját okolja a történtekért.

Kedden késsel támadtak az Alternatíva Németországért (AfD) párt egyik képviselőjelöltjére. A párt közleményében azt írta, az incidens késő este történt a mannheimi piac közelében, miután az AfD jelöltje tetten ért három plakátrongálót. A politikus kisebb sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

Index

Kiemelt kép: Mette Frederiksen dán miniszterelnök a 60. születésnapját ünneplő Lars Lokke Rasmussen dán külügyminisztert köszönti Koppenhágában 2024. május 15-én. MTI/EPA/Ritzau/Ida Marie Odgaard