Vannak olyan politikusok, akik alkalmanként hazudnak. Ki gyakrabban, ki ritkábban ízlés és érdek szerint. Van, aki csak reggel, éjjel meg este nem mond igazat, és van, aki még ennél is tovább megy, hazudik éjjel-nappal, ébren és álmában egyaránt. Például egy Magyar nevű (de nem magyar szívű) illető.

Megint hazudott egy vaskosat, de ezen már nincs mit csodálkozni. Megszokhattuk, hiszen ez nála állandó állapot, csupán árnyalja agresszivitását és eszelős hatalom- és bosszúvágyát. És nem tegnap veselkedett neki a feladatnak.

A feleségével kezdte, hiszen az, hogy titokban rögzítette kettejük magánbeszélgetését, már önmagában is hazugság. Hiszen családjáért aggódó férjnek mutatta – de inkább csak mondta – magát, miközben az a férfi, aki aggódik a családjáért, minek is tenne ilyet? Ráadásul tripla hazugság volt ez, a „családja védelmében” elkövetett aljassága mellett (vajon hogyan védhette volna a családját egy vamzer felvétellel?) lehazudta a nejével szembeni agresszív és nőalázó tetteit, mi több, a már fent említett „családvédelem” ürügyén tönkre akarta tenni a nála százszor okosabb és rokonszenvesebb feleségét. Egyszerűbben fogalmazva azt hazudta, hogy védeni akarta, valójában végtelen irigységtől és kisebbrendűségi komplexustól hajtva eleve tönkre akarta tenni.

Következő szemen szedett hazugsága az volt, hogy a titokban készített felvétele atombomba, ha közzé teszi, a kormánynak mennie kell. A felvételt közzé tette, a semmitmondó tartalma nemhogy atom, de normál bombára sem sikeredett, de még pisztolygolyónak sem. Legfeljebb egy halk pukkanásnak, ami akár szellentés is lehetett.

Jött a következő kapitális hazugság. Most bemegy az ügyészségre és utána a kormány tagjai külön repülőkön menekülnek az országból. Nem menekült el senki sehonnan. Puki.

Újabb hazugság: több hangfelvétele van eldugva, csak meg kell keresnie. Azóta is keresi. Eszembe jut a régi szöveg: „Ahol nincs, ott ne keresd, mondja doktor Vavrinec.” Kár, hogy ez az alak nem ismerte a szlogent, másként talán nem lát neki a hiábavaló keresgélésnek.

Közben hazudott jobbra és balra is. Letagadta, hogy a feleségét terrorizálva odáig vitte, hogy rendőri jelentés szól a történtekről, lehazudta a színlelt öngyilkosságát, mert a rendőr is, a mentősök is hazudnak. És hazudik a HVG is, amelyik nyilvánosságra hozta a rendőri jelentést, meg hazudik az ATV is, akik nem hívták meg naponta a műsorukba. De hazudik a konzervatív sajtó is, mert ő aztán nem hergelte a lincselésig hergelt híveit, amikor a Hír tv riporterére uszította őket. És nem hergelte fanatikusait Tatabányán sem, amikor a Turul étteremre küldte rá a csahosait. És az sem igaz, hogy Putnokon a templomból távozókat gyalázta üvöltve. Igaz, hogy mindezt videófelvételek tanúsítják, de a felvétel, a kamera is hazudik.

Ne annak higgyünk, amit látunk, hanem annak, amit a fiókLenin állít.

De ő nem hazudik ám, csak kicsit másként látja a valóságot. Például internet blokkolónak nézi az adó-vevőt ami akkor is az, ha jól láthatóan nem az. Lehet azt állítani, hogy a gonosz kormány kétezer ügynököt küldött a nyakára, akkor is, ha összesen nincs annyi ebben az országban. És lehet azt hazudni, hogy Debrecen felé vonatozva nem zárták le az új messiás vasúti kocsiját, miközben lezárták és azt is, hogy a szeretője bűnöző anyukája maga az ártatlanság, bár börtönviselt.

Azt is hazudta, hogy nem akar politikus lenni, aztán gyorsan mégis lett. Azt is, hogy nem alapít pártot. No, ezt be is tartotta, nem alapított, hanem vett magának egyet.

Hazudozott a „tüntetései” költségeiről és azok fedezetének forrásáról. Mert szerinte az egész szuper hangosítás, színpadállítás, egyebek csak annyiba került, mint egy adag tojásrántotta. Ezt bírta kisütni. Persze lehet, hogy az a rántotta aranytojásokból készült, akkor meg érdekelne, hogy hívják az aranytojást tojó tyúkokat.

Mit hazudott még? Mondjuk azt, hogy önként jelentkezőket vesz fel pártja uniós választási listájára. Milyen érdekes, hogy véletlenül sem festők, szobrászok, kőfaragók vagy balett-táncosok a választottak, hanem olyan nagyszerű emberek, akik már bizonyították, mennyire közük nincs a magyarsághoz, ellenkezőleg. Biztosan hosszan keresgélte a mikroführer a legalkalmasabb jelölteket, vagy – és ez a legvalószínűbb – kapott valahonnan egy borítékot, benne a listára szánt nevekkel. Persze, ha ezt Pjotr Vengerszkij (alias Magyar Péter) szemére vetné bárki, azt csípőből lehazugozná.

És még egy-két kapitális hazugság. Pjotr kinyilvánította, hogy esze ágában sincs beülni a fővárosi közgyűlésbe, és ne is gondolja senki, hogy elfoglalja az egyik brüsszeli képviselői széket. Most meg mit hallunk? Hogy tömegek követelik tőle ennek ellenkezőjét, amiért is „megszavaztatja” híveit arról, hogyan döntsön. Gondolom pontosan úgy, ahogy az „önkéntes képviselőjelöltek” esetében. Mert lehet úgy tenni, mintha számítana neki, ki mit mond, de miből áll egy virtuális szavazás eredményét kicsikét irányítani? Nem nagyon, csak annyira, hogy olyan döntés szülessen, amilyet Pjotr is szívesen elfogad. Régi igazság, hogy nem az a fontos, ki hogyan szavaz, hanem az, hogy ki számlálja a voksokat.

Tuti biztos, hogy a végeredmény nyomasztó súlya alatt meg fog hajolni és az önkormányzati testületben éppúgy elücsörög majd, mint az Európai Parlamentben. Mert Pjotr takarékos ember, lehajol az aprópénzért is. Nem rossz az a havi 4-5 milliós apanázs, amit csak kiegészíthet a fővárosi tiszteletdíj. Jó, az nem túl sok, de azért valami.

Nem kétséges, hogy megvan a magyar Pinoccio. Csak ő többet hazudik Collodi mesehősénél. Emlékeznek talán a Shrek 2. ominózus jelenetére, amikor a kulccsal el kellene érni a falhoz láncolt ogre bilincsét. De messze a cél, és más megoldás nem lévén a fabábút mindenki arra biztatja, hogy hazudjon, mert akkor a megnyúló orra lehet a híd, amely a láncokhoz vezet.

Lehet, hogy Pjotr Vengerszkijt is biztatja egy ma még ismeretlen Mézike, hogy hazudjon mennél nagyobbakat? Ha igen, jó úton halad, hogy az orra innen Brüsszelig nyúljon.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd