A biztonsági őrök a nyakánál fogva vezették ki a Tisza Párt politikusát hajnal négy óra környékén egy budapesti „ötcsillagos” klubból, ahova a testőrei kíséretében érkezett. Több szemtanú egybehangzó állítása szerint Magyar nagy mennyiségű szeszesital elfogyasztása után órákon át agresszívan, garázda módon viselkedett, a nőknek szexuális ajánlatokat tett.
A Ripost úgy tudja, a politikus több vendégbe is belekötött, zaklatta a nőket, és állítólag „visszautasíthatatlan” ajánlatot tett nekik, idővel pedig egyre minősíthetetlenebbül viselkedett – szemlézte a Magyar Nemzet.
Több incidens után aztán több nő férfipartnere számonkérte Magyar Péteren a szexualitással kapcsolatos agresszív „beszólásait”.
A történtekről a jelenlévők több videófelvételt is készítettek, de nem volt könnyű dolguk, mert a politikus belekötött azokba is, akik mindezt megpróbálták megörökíteni.
A portálnak a jelen lévők verbális agresszióról, obszcén beszédről, vállalhatatlan viselkedésről számoltak be.
A lap által megosztott videón az látható, hogy a szórakozóhely biztonsági emberei „a fenyegető helyzet súlyosságára tekintettel fizikai erőszakot alkalmazva, aztán Magyar Péter köré gyűrűt alkotva határozottan kivezetik a botrányosan viselkedő politikust”.
Az ügy kapcsán Magyar Péter is megszólalt közösségi oldalán, szerinte csapdába csalták
Ez a férfi már a korábbi estéken is követett minket. Egy célja volt, hogy csapdába csaljon. Külön hangsúlyozta, hogy ő lesz az, aki engem tönkre fog tenni. Nem tudom, mi az oka annak, hogy Magyarországon irritál valakiket, hogy több tucat fiatallal együtt táncolunk és szelfizünk. A fiatalok a pultnál sorban rendelték az italokat, engem is meghívtak néhányra. Aztán váratlan dolog történt
– írta bejegyzésében.
Magyar Péter úgy folytatta, hogy a provokátor először a pult mellett állt, onnan kamerázott. „Aztán közelebb jött, a fiatalok arcába kamerázott, vállalhatatlan trágárságokat kiabált felém, mindent elkövetett, hogy balhé legyen. Sajnos sikerrel járt” – tette hozzá.
„Hiába kértük, hogy hagyja abba, és a telefonjából törölje azokat a felvételeket, amiknek az elkészítéséhez sok fiatal nem járult hozzá, vagy legalább hagyja abba a filmezést. Miután a családomat és a gyerekeimet is a szájára vette, kikaptam a kezéből a telefont, aminek fizikai fenyegetés lett a következménye. Lökdösni kezdett, fizikailag fenyegetett engem és a velem szórakozókat” – fogalmazott.
Magyar Péter azt írta, ezután a férfi több mint 30 percig követte őt az utcán, és elmondása szerint „fiatal egyetemisták segítettek megakadályozni, hogy nagyobb baj történjen”.
Amit a kormánypropaganda állít az esetről, abból egy szó sem igaz, sem zaklatás, sem hasonlók nem történtek. Az egész esetről rendelkezésünkre állnak a videófelvételek. Minden olyan sajtóorgánummal szemben eljárást indítunk, amelyek a tényeket szándékosan elferdítik
– magyarázta.
Hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban „nemcsak a barátaimmal, a szeretteimmel, a volt feleségemmel, de a gyerekeimmel való kapcsolatomat is igyekezett tönkretenni a propaganda és a provokátorok hada”.
„Lelkileg borzasztó megterhelő heteken vagyok túl. Ember vagyok, hibáztam. Mindenkitől elnézést kérek, akit a történtekkel megbántottam” – zárta bejegyzését Magyar Péter – írja az Index.
Mutatjuk az említett bejegyzést:
Nyomoz a rendőrség
A rendőrség az Index megkeresésére azt közölte: „A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2024. június 21-én 4 óra 30 perc körül érkezett bejelentés kapcsán garázdaság és rongálás gyanúja merült fel, az ügyben az V. Kerületi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. A szükséges eljárási cselekmények folyamatban vannak, bővebb tájékoztatást a későbbiekben tudunk adni.”
Címlapkép: MTI/Illyés Tibor