Elrajtolt az Európa-bajnokság, ahol a 24 résztvevő közül nyolcan nem tagjai az EU-nak, tehát a kontinens egyáltalán nem azonos az Unióval. Vígan léteznek elismert és jól működő államok azon kívül is.

Régóta fel-felvetődik a kérdés, van-e helyünk az Unióban. A társadalom és a politikai pártok többsége a maradás mellett áll, ám egyre nyilvánvalóbb, hogy álmaink Európája, vagy akár ahogyan a csatlakozáskor elképzeltük, mára jelentősen megváltozott.

Mintha szándékosan akarnának provokálni bennünket, Brüsszelben egy percre sem hagyják, hogy megnyugodjon a központ és Budapest közötti feszültség. Az EP-választások után azonnal közzé tették azt a bírósági ítéletet, amely az illegális migráció nem megfelelő kezelése miatt (tulajdonképpen azért, mert saját pénzből védjük az EU határait, hogy ne áraszthassák el még jobban azok a migránsok, akik időnként megkéselnek néhány bennszülöttet, mint legutóbb Magdeburgban a német-skót meccs alatt) horribilis, sosem látott büntetést szabott ki Magyarországra, ami még a forint árfolyamára is negatív hatással volt, ezzel újabb milliárdos károkat okozva.

Miközben a szerződések szerint nekünk járó pénzeket (például azért, mert megnyitottuk a piacunkat és átengedtünk számtalan terület feletti ellenőrzést Brüsszelnek) nem folyósítják, sok előny mellett rengeteg hátrány is éri gazdaságunkat. Ráadásul, amiről eredetileg nem volt szó, politikai, sőt ideológiai kérdésekben is megpróbálják ránk erőszakolni saját narratíváikat és elvárásaikat, olykor a zsarolástól vagy a nyílt beavatkozástól sem visszariadva, megsértve országunk szuverenitását.

A bentmaradás mellett politikai érv tehát nem nagyon akad. Az utazási könnyebbségek kétségtelenek, bár a románok 17 éve tagjai a szervezetnek, mégis csak határellenőrzéssel léphetnek ki-be, a covid óta pedig alkalmanként az osztrákok is leengedik a sorompókat. A gazdaságunknak bizonyára okozna némi nehézséget, de ezeket jelenleg éppen az EU miatt nem alkalmazható alternatívákkal kiválthatnánk. Az országunkat nem fogjuk arrébb tenni, pontosan ott maradunk, Európa közepén (vagy legalábbis a középső részének a keleti peremén), ahol mindig voltunk. Hacsak nem akarnak szándékosan kiszúrni velünk, érdekük marad a további üzleti kapcsolatok fenntartása, már csak azért is, mert így talán még nagyobb kapu lehetnénk azon piacok és partnerek felé (Kína, Kaukázus, Törökország, Közel-Kelet), amelyekkel az EU-nak érdeke a gazdasági együttműködés. A politikai fenyegetésektől, az örökös megalázásoktól és a be nem tartott ígéretektől végre megszabadulnánk.

Sokan a fejükhöz kapnak, mintha ez azzal járna, hogy Szibériába toljuk az országot. Holott Svájctól Albániáig, Norvégiától Törökországig sokan nem EU-tagok, de remek kereskedelmi kapcsolataik vannak vele, a gazdaságuk is rendben, és a BL-ben is indulhatnak.

Az ilyen leválásokban szereztünk már gyakorlatot: akaratunkon kívül ugyan, de közel négyszáz év után elhagytuk a Habsburg köteléket. Akaratunkkal megegyezően negyvenöt év elteltével kiszakadtunk a szovjet érdekszférából. Ezúttal sem dőlne össze a világ, ha – akár saját jószántunkból, akár másképp – elvágnánk a brüsszeli szálakat.

Szóba jön tehát itt-ott a huxit (egyébként más országok vonatkozásában is felmerül, az angol brexit mintájára), bár a kifejezés nem szerencsés. A kijárat, távozás – sőt a latin eredetije orvosi értelemben halál – éppen azt sugallja, hogy az illető odébb megy, elhagyja a környezetét. Pedig nem. Marad, ahol volt. (A brit sziget sem hajózott el az Atlanti-óceánon az Egyenlítőhöz.) Legyen inkább huncut, amiben a cut a vágást jelenti; levágja magát a káros szervezetről, kikerül a közegből. A szó magyarul is értelmezhető, kicsit pajkos, játékos, vicces, ugyanakkor a német eredetije (hundsfutt) igen csúnya szitkozódás, csakhogy Germániában is értsék.

Ettől ugyan nem mennénk „vissza” Ázsiába, ahová lenéző gőggel küldeni szoktak bennünket nálunk fiatalabb és kevésbé sikeres nemzetek, bár az sem volna olyan borzalmas. Ázsiát ugyan a nyugati pökhendiség valamiért a barbársággal azonosítja, de minden kultúra onnan ered. Nem csak az emberi civilizációk bölcsője ringott Mezopotámiában vagy az Indus völgyében, de mindhárom nagy monoteista vallás ott keletkezett. Ábrahám vagy Mohamed ugyanúgy Ázsia szülöttje volt, mint a megváltó Jézus Krisztus.

A Passzát szelet már akkor sem Brüsszelből fújták.

Forrás: vasarnap.hu