Egyéni és közösségi önáltatások ellen az ige hajnalfényével.

Felderengő létigazságok, tényigazságok, hitigazságok

A világkeresztyénségnek kb. 12%-át számláló, több száz milliónyi ortodox világban ezen a vasárnapon van pünkösd szent ünnepe, a Szentlélek kitöltetésének, az egyház megalapításának liturgikus alkalma. És a világ sok helyén hétfőn, Szent Iván éjszakáján, a leghosszabb nappalú éjszaka derengő fényében tüzeket gyújtanak a hívők és nem hívők és sokan a Lélek melegét, világosságát kérik családjuk, egyházuk, hazájuk, az önvakító, éjszakákba hulló világ számára.

Nekem is sok minden jut eszembe ezekben a napokban. Például az, hogy a ’90-es évek elején éppen a leghosszabb nappalú éjszakán érkeztünk két kicsiny lányunkkal Finnországba, az evangéliumi világrádió központjába. Amikor már jóval éjfél után sem akart besötétedni, kicsi és pici lányaink hirtelen felpattantak és ezt mondták: Apuci-Anyuci, menjünk játszani. Az udvaron csupa gumi, gyermekvédő hinták, csúszdák nagy vidámságot keltettek bennük. És önfeledt kacagást. Mindez ideszaladt hozzám a szívemben, s az Ige is feljön lelkem horizontjára, felidézve az isteni fényesség jövőbeni, mindent leleplező valóságát:

„Ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra… és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek” (János 16,13).

Súlyos szavak. Ígéretes szavak. Élő, kendőzetlen Igék. Mint amikor sötét pincéből feljőve, a ragyogó nap éles fénye belehasít a látóterünkbe. Ő, a Lélek az igazság teljességére vezet el majd, a paszan alétheiára, ahogyan Újszövetségünk görög szövege mondja. Leleplezőek Urunk szavai, mert nyilvánvalóvá teszik: Szentlélek nélkül nem lehet fogalma senkinek a teljes igazságról. A gyökeres, mély létigazságokról, a tényigazságokról és a hitigazságokról. Szentlélek nélkül a hazugságot lehet igazságnak, az igazságot hazugságnak feltüntetni. A verbális kozmetika hatásos eszközrendszerével sokáig lehet falazni, szépíteni, titkolni, titkosítani, manipulálni, cáfolni, tagadni. Ám a Lélek már itt van. Igazságának letéteményese azok közössége, akik hisznek a Szentháromságban, az igazság Lelkében.

Háromszoros leleplezés

Mit is leplez le, hoz napvilágra a Szentlélek? A teljes igazság fogalma olyan teljes, hogy szinte teljesen felfoghatatlan. Urunk ezért tapintatos pedagógiával kezdi adagolni az igazság apró kenyérdarabkáit. De mindig az egészből, a teljes kenyérből tör, mint az úrvacsorában is. Az Ő valóságán, váltságműve teljességén keresztül emel be miket az igazság derengésbe. És ott ilyeneket látunk-hallunk: a Szentlélek „leleplezi” (fátyoltalanítja, leveszi az álarcot)

„a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet” (János 16,8).

Nem véletlenül említi Jézus e hármat. Hiszen a legtöbb ember nem tud, nem akar tudomást venni a bűnről, ami pedig mindenkiben, általános emberi következményként, létezésteherként ott van. Negatív örökségként Ádám és Éva engedetlensége óta. „A bűn az, hogy nem hisznek bennem” (János 16,9). Miként az ősbűn az volt, hogy nem hitt az első emberpár Istenben, hanem inkább a kígyó elsziszegett hazugságának hittek: „Olyanok lesztek, mint Isten”. Aztán: „Az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem” (János 16,10). A látás gyermeki korszaka után eljön a nagykorú keresztyénség ideje és állapota, amikor „boldogok, akik nem látnak, de hisznek”. S végezetre: „Az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett” (János 16,11).

Bármennyire is trükközik a Sátán, a Diabolosz, a szétszaggató, a Lélek világossága leleplezi igazi arcát. El egészen a Mesterséges Intelligencia (MI) embersegítő kombinációin át a rettentő veszedelmekig, amikor már hadászati főparancsnoknak nevezik ki egyes országokban, hogy a lehetséges jövőbeni győztes háborúkat szimulálják vele. Nem, a MI nem bűnös, nincs eredeti, sem átörökített bűne, de az embereknek, a programozóknak van. És az emberi minőség dönti el, mire fogja éjjel-nappal működő intelligenciáját a MI használni. DE: e világ fejedelme megítéltetett – égig érő tényigazság ez, ami a Szentlélek, a Pártfogó, a Paraklétosz, a Vigasztaló, a Védőügyvéd, a Szószóló eljövetelével és újra hívható közelségével már nyilvánvalóvá lett. Hitigazságok sora bizonyítja, hogy Általa senkit sem tud a a világ fejedelme véglegesen becsapni, rászedni, megvezetni. A Pásztor már Igéjével és Lelkével közöttünk, előttünk jár, ismeri hangunkat és lelki oltalmazó, valóságlátó fényével velünk marad.

Lesz elszámoltatás – a végső

Nem a Szent Iván éjszakai tűz fényében, nem is a nappali derengő éjszakák olykor homályos, olykor éles kontúrokat festő csendjében derülnek ki a dolgok. A lámpás, a szövétnek, a fáklya a kezünkben, sőt a lelkünkben van: Isten Igéje, a Kijelentés, mely minden földi homályt eloszlat. Amire nagy szüksége van minden embernek. Pünkösd ilyen értelemben a nagy leleplezések mindenkori hajnalfénye – bennünk hit által, körülöttünk egy-egy ünnepi és derengő fényt hintő éjszakán. És az egyházban, a gyülekezetben, a hívők világközösségében, amire bármekkora közösségi vagy egyéni bűn homálya hull is átmenetileg, az égi fény áttör minden sötétséget. Minden rágalmat. Minden általánosítást, amit az egyház vagy hívei, papjai ellen olykor a teljes igazság igénye nélkül felhoznak.

Az egyház ugyanis nem csak emberi szervezet, organizmus, institúció, hanem sokkal több: az élő Jézus Krisztus teste (szóma tou Christou – Efézus 1,23). Amikor a nagy lelki szerveződés, a herrnhuti testvérgyülekezet alapítója, N. L. von Zinzendorf gróf földi javait, vagyonát áttranszponálta gyülekezetté és szent közösséggé, 1725-ben így fogalmazott:

„Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi… Nevelj minket egyességre, mint Atyáddal egy te vagy, Míg eggyé lesz benned végre minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye lesz csak fényünk és napunk”.

Igen, erről van szó ezen a fényre szomjas pünkösdi ünnepen, és Szent Iván éjszakáján, meg emberlétünk földi éveiben: Isten Szentlelke legyen tiszta fényünk és napunk… S akkor ráébredünk, hogy Krisztus nélkül semmit sem cselekedhetünk, hogy amíg Ővele nem találkozunk, addig az a nevünk, hogy élsz, pedig halottak vagyunk. Gazdagnak hihetjük magunkat, pedig csak koldusok vagyunk. Hiába bíznak lopott javakban az emberek, egyszer minden a fejükre omlik. S majd eljön az örök Szent Iván éj, amikor mindenkin számon kéri Isten mindazt, amit tett vagy elmulasztott. Mert lesz elszámoltatás. Ő nem ember, hogy áltasson. S végső és árnyéktalan fényben csak egy oltalmunk marad: az a Jézus, Aki Péter, Jakab és János előtt megjelent, s „arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság” (Máté 17,2).

Ezen a Szent Iván éjszakán – mint sok éven át – megállok képzeletben és lélekben azon a hegyen. A szürkületet átragyogja Jézus fénylő arca és hófehér ruhája. És mint gyermekeim felszabadult kacaja azon a finnországi éjen, betölti szívemet az örvendezés: érzem Pártfogómnak, az örök Paraklétosznak a jelenlétét. Pneumatikus iskolájában engem is tanítgat az igazi ismeretre, Isten-ismeretre, önismeretre, létismeretre, testvérismeretre. A legszentebb tananyagra. Arra, hogy mi a bűn, az igazság, az ítélet. S a megtisztulás, a hit és a kegyelem. Áldott Szent Iván éjszakát, Krisztust láttató napokat mindenkinek, aki vágyik a teljes igazságra!

dr. Békefy Lajos

Kiemelt kép: A varázslás és a bűbáj éjszakája (Fotó: Femcafe)