Az EU vezetői a szőnyeg alá söprik a port, ahelyett, hogy szembenéznének a ténnyel, miszerint sok választó elégedetlen az unióval.

Giorgia Meloni szerdán az olasz parlamentben mondott beszédében élesen bírálta az uniós vezetőket, mivel szerintük a csúcspozíciókat háttéralkuk keretében osztják ki. Meloni szerint szürreális, mennyire nem veszik figyelembe azt, amit az európai szavazók akarnak.

Meloni elmondta, tud olyanokról, akik szerint az európai polgárok nem elég bölcsek ahhoz, hogy meghozzanak bizonyos döntéseket, és az oligarchia a demokrácia egyetlen elfogadható formája.

Ezzel a nézettel nem értek egyet – mondta az olasz miniszterelnök.

Mint ismert, nemrég a három mainstream európai pártcsalád, az Európai Néppárt, az S&D és a Renew EU tárgyalói megállapodtak abban, hogy

Ursula von der Leyen legyen további öt évig az Európai Bizottság elnöke, az Európai Tanácsot a bukott portugál miniszterelnök, Antonio Costa vezesse, míg az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének Kaja Kallas észt miniszterelnököt választották.

Az EP-választás értelmében nagyobb hatalma lesz a jobboldali erőknek, mint korábban, azonban Meloni azt szeretné, ha ez a jelenség megmutatkozna az unió döntéshozatalában is.

Az EU vezetői a jelek szerint hajlamosak a szőnyeg alá söpörni a port, ahelyett, hogy felismernék: sok választó elégedetlen az EU-val – jelezte az olasz vezető, aki

Brüsszelt egy invazív bürokratikus óriásnak nevezte.

Meloni azt szeretné, ha pártcsaládja, az ECR legalább egy alelnöki pozíciót szerezhetne, Róma pedig a gazdasági tárcát kapná meg.

A Politico megjegyzi, Von der Leyennek nincs szüksége az összes uniós vezető támogatására, hogy egy újabb ciklusra megválasszák.

Nem probléma, ha Meloni nélkül kell megkötnünk az alkut – mondta a brüsszeli portálnak egy diplomata.

A lap szerint politikailag kényes kérdés Meloni állsápontja, ugyanis nemcsak a blokk harmadik legnagyobb gazdaságának vezetőjéről van szó személyében, hanem azon európai vezetők egyikéről, akik megerősödtek a bő két hete tartott választások során.

Csütörtökön és pénteken találkoznak Brüsszelben az uniós vezetők, akik remélik, sikerül lezárni a tárgyalásokat a csúcsvezetők személyéről, így az Európai Parlament július közepén szavazhat a következő ciklusról.

A gyenge pozíciókból is meg akarják tartani a hatalmat – jegyezte meg Meloni.

Mandiner.hu

Borítókép: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd