Joe Biden katasztrofális szereplését követően a demokrata véleményvezérek, de sokan a párton belül is kijelentették: nem maradhat Biden a demokraták elnökjelöltje. Azonban Joe Bident nem olyan egyszerű lecserélni.

Még nem volt olyan elnökjelölti vita az amerikai történelemben, amely során az egyik párt jelöltje annyira leszerepelt, hogy saját támogatói követelték az elmozdítását. Most azonban pontosan ez történt. Joe Biden zavart állapota a CNN vita során pánikot keltett a demokraták között, és sorban születtek a véleménycikkek azzal kapcsolatban, hogy itt az ideje visszalépnie az elnöknek.

„Remélem, hogy csütörtök este (Biden) felülvizsgálja a vitán nyújtott teljesítményét, visszalép a versenytől, és az augusztusi gyűlésre bízza a demokrata jelölt kiválasztását”

írta Nicholas Kristof, a New York Times egyik vezető publicistája, akinek cikke csak egy volt a sok hasonló írás tengerében.

Az ilyen vélemények azért is rendkívüliek, mert egészen eddig pontig az amerikai sajtó „republikánus propagandának” titulálta, hogy az elnök rossz állapotban lenne.

Joe Biden teljesítménye a vita során a demokrata szavazók számára is nyilvánvalóvá tette:

az elnök nincs olyan fizikai és szellemi állapotban, hogy alkalmas legyen arra, hogy még négy évig vezesse az országot.

Bár Barack Obama és a vezető demokraták kiálltak Joe Biden mellett, de a Hill beszámolója szerint a kongresszusi demokraták közül sokan azt követelik, hogy lépjen vissza Biden. A lap leírja: korábban a párton belül elképzelhetetlen volt ilyen kritika, de a csütörtöki vita mindent megváltoztatott. Több képviselő azt nyilatkozta: szeretnék ha nem Biden lenne a jelölt, de egyelőre ezt nem vállalják fel nyilvánosan.

A demokraták nemzeti jelöltállító gyűlését augusztus 19 és 22 között rendezik meg (előtte sor kerülhet egy virtuális jelölésre is augusztus 7-én); a választásig pedig kicsit több, mint négy hónap van hátra, így nem sok idő maradt, hogy új elnökjelölt lépjen elő.

A Trump – Biden vita után előkészítik az elnök visszalépését?

Csere lehetőségei

Az első pánik közepette a demokrata véleményvezérek tömege kezdte azt mondani, hogy Bident le kell cserélnie a pártnak. Azonban ez nem olyan egyszerű. A demokrata előválasztás véget ért, és Joe Biden vitte el a legtöbb delegáltat. Elvileg lehetséges lenne leváltani Bident, ha fellázadnak a delegáltak, de ez nem tűnik valószínűnek.

Az NBC News cikke szerint a lázadással egybekötött csere szinte lehetetlen, éppen ezért még soha senki nem tett rá kísérletet.

„A párt alapszabálya tartalmaz rendelkezéseket a jelölt helyettesítésére, ha a hely megüresedik. Az intézkedést halál, lemondás vagy akadályoztatás esetén kell alkalmazni, nem pedig olyan személy leváltására, aki nem kíván lemondani”

– írja az NBC.

A republikánusok azt is felvetették, hogy Bident saját kabinetje mozdítsa félre, hiszen erre létezik egy alkotmányos mechanizmus.

Mike Johnson, a Képviselőház republikánus házelnöke pénteken kijelentette: Biden elnök kabinetjének tagjainak fontolóra kellene venniük, hogy az alkotmány 25. kiegészítését felhasználva távolítsák el Bident a hivatalából. Johnson szerint ugyanis az elnök látható gyengesége veszélyes helyzetbe sodorja egész Amerikát. Ez az opció azonban azt jelentené, hogy Kamala Harris lép Biden helyébe mint elnök és egyben mint elnökjelölt is.

Visszalépés

A legvalószínűbb forgatókönyv az lenne, hogy Joe Biden önként lemond a jelöltségről. Azonban a vitát követő nap alapján az elnöknek láthatóan esze ágában sincs visszalépni. Biden ugyanis pénteken sztárok koszorújában mondott beszédet egy új LMBTQ témájú látogatóközpont megnyitóján New Yorkban. Ha mégis rá lehetne venni, hogy visszalépjen, akkor pedig van arra a mechanizmus, hogy a demokraták gyorsan lecseréljék. Azonban nagyon fontos kérdés, hogy mikor lépne vissza.

A Fox News leírása szerint

ha Biden még augusztus előtt félreállna, akkor a delegáltjai már nem lesznek neki lekötve, ami azt jelenti, hogy bárkire szavazhatnak.

Ekkor megnyílna a pálya és bárki indulhatna a pártból, még olyan is, aki egyébként nem indult az előválasztáson. Ez azt jelentené, hogy a demokrata delegáltak augusztusban dönthetnék el, hogy ki legyen a jelölt. A Fox cikke szerint, ha a gyűlés után lépne vissza, akkor gyakorlatilag a Demokrata Párt szűk vezetése dönthetne egy új jelöltről. A cikk felvázol egy olyan lehetőséget is, hogy Biden csak akkor lép vissza, amikor már kinyomtatták a szavazólapokat. Ebben az esetben bár Biden nevére szavaznának a demokraták, de a gyakorlatban már egy másik személy lenne a jelölt.

Ki lenne az új jelölt? 

Amennyiben Joe Biden visszalépne, az elnök által is támogatott jelölt valószínűleg Kamala Harris alelnök lenne.

Azonban nagy kérdés, hogy a párt beállna-e a népszerűtlen Harris mögé.

Az alelnök mellett szólhat, hogy ellentétben bármelyik más demokratával, ő érvelhet azzal, hogy van mögötte választói akarat, hiszen Joe Bidennel végigkampányolta az előválasztást. Arra nincs nagy esély, hogy a delegáltak fellázadjanak Joe Biden ellen; arra azonban van, hogy a párt vezetésének kinyilvánított akarata ellenére is fellázadjanak Harris jelölése ellen.

A vita utáni órákban két demokrata nevét emlegették az amerikai médiában, mint lehetséges elnökjelölt.

Az egyik Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója, a másik pedig Gretchen Whitmer, Michigan kormányzója.

Mindketten hatvan év alattiak, és a párton belül nagy népszerűségnek örvendenek. Ami ellenük szól, az az, hogy a demokratákon belül is progresszívnak számítanak, ami miatt nem biztos, hogy meg tudnák nyerni azokat a fontos független szavazókat, akiket Biden elvitt 2020-ban.

Gyakran emlegetett név még Michelle Obama is, aki azonban közismerten nem szerette Washingtont, és többször kifejezte, hogy nem akar politikai pályára lépni. Barack Obama kiállása Biden mellett szintén azt üzeni, hogy valószínűleg nem lesz újabb Obama jelöltje a demokratáknak.

A volt first lady elképesztő népszerűsége miatt azonban nem lehet teljesen elvetni azt az opciót, hogy a párt vezetése meggyőzi, hogy induljon. Amennyiben augusztus előtt félreállna Joe Biden, könnyen előfordulhat, hogy egy olyan név bukkan fel, amelyet egyelőre senki nem dobott be. Azonban az is megtörténhet, hogy az első pánik után a párt visszaáll Joe Biden mögé, és mégis ő marad a demokraták jelöltje – lesz, ami lesz alapon.

Mandiner

Kiemelt kép: MTI/EPA/UPI pool/Sarah Silbiger