Őrsi Gergely, a II. kerület újrázó polgármestere távozik a szociktól, saját bevallása szerint az ő pártja: Buda.

Őrsi Gergely hamarosan kilép az MSZP-ből, ugyanakkor nem tervezi, hogy más pártba folytatná politikai pályafutását.

Mint ismert: Őrsi Gergely a szavazatok 69,72 százalékát begyűjtve hatalmas fölénnyel nyerte meg a II. kerületi polgármester-választást. A városvezetővel a 24.hu készített interjút, melyben a baloldali politikus kijelentette:

nem hiszi, hogy önkormányzati szinten pártpolitikának van helye és van értelme.

A kérdés, miszerint minek köszönhető ez a nagyarányú győzelmét, a következőt válaszolta:

Őszintén hiszem, hogy egy nagyarányú győzelem soha nem az ellenfélen múlik. Sokkal inkább azon, hogy odafigyelünk a helyiekre, meghallgatjuk őket, gondoskodunk róluk. Öt év alatt egy elérhető önkormányzatot sikerült létrehozni, mely ténylegesen az itt élők problémáival, gondjaival, fejlesztési igényeivel foglalkozik, és nem pártpolitikai csatározásokra vesztegeti az idejét.”

Őrsi elmondta, hogy a visszajelzések alapján sok fideszes szavazót tudott maga mellé állítani, ami „egyszerűen azért van, mert a kerület működtetésénél nem azt nézzük, hogy ki jobboldali, ki baloldali, ki ellenzéki, ki kormánypárti, hanem hogyha valakinek van egy problémája, javaslata, akkor meghallgatjuk és megoldjuk.”

Őrsi szerint ennek egyetlen titka van: „Nem visszük be a pártpolitikát az önkormányzatba. Úgy látszik, ezt érzékelik és értékelik az itt élők.”

A polgármester mindehhez hozzátette, hogy ezt tettek szintén is bizonyítani kell, azaz ő maga tudatosan tartotta magát távol az országos, vagy a „budapesti politikai csatározásoktól.”

Egyúttal bejelentette: régen megérett már benne az a gondolat, hogy elhagyja a pártpolitikát, így hamarosan kilép az MSZP-ből.

Mandiner.hu

Borítókép: Őrsi Gergelyben megérett a döntés, kilép az MSZP-ből
Forrás: MTI/Balogh Zoltán