A falu lakói nagycsaládként varázsolták takarossá a Mátra keleti kapujában megbúvó portát.

A közelmúltban adták át a Heves vármegyei Tarnaszentmárián a kis falu nagy büszkeségét, a tájházat, mely nemcsak a múlt értékeit őrzi, hanem a helyi közösség szorgalmának, kitartásának szimbóluma is egyben.

Flesch Gabriella polgármester a kezdeti nehézségek ellenére kitartóan ragaszkodott ahhoz, hogy az 1920-as években épült, elhanyagolt állapotban lévő, romos ház az enyészet helyett esélyt kapjon a „túlélésre”.

Az épületet a Magyar Falu Program támogatásával vásárolták meg, nem bontották le, hanem az álmaikat, az előző nemzedék életét, szokásait, tudását helyezték el a vastag falak között.

A ház és környezetének felújítását a falu közössége végezte. Az épület ma már teljes pompájában várja a turistákat, akik időutazáson vehetnek részt a házba való belépésükkel.

A klasszikus konyha, tisztaszoba mellett régi térképek és fotók láthatók a településről, a laktanyai életről, külön szobában trófea gyűjteményt csodálhatnak meg az érdeklődők. A tágas kertben pihenőhely, friss ivóvíz és mosdó várja a a Mátra szerelmeseit, és a csendet, nyugalmat keresőket.

SokszínűVidék

Kiemelt kép: Facebook/Mátra Jövője Turisztikai Egyesület