A Mercedes sofőrje, az LMBTQ-jogokért való kiállást rendületlenül szorgalmazó Lewis Hamilton elragadtatással beszélt Ralf Schumacher coming outjáról, majd rúgott egyet a magyar kormányba.
Hétvégén Mogyoródon rendezik az F1-es Magyar Nagydíjat, így már hazánkban állomásoznak a sportág nagyágyúi, akiket Ralf Schumacher közelmúltbeli coming outjáról is megkérdeztek az újságírók.
Mint ismert, a 49 éves korábbi pilóta Instagram-posztban jelentette be, hogy a saját neméhez vonzódik. Ralf a párját is megmutatta a naplementés képet tartalmazó bejegyzésében. Ezt írta:
„a legszebb az életben, amikor olyan ember van melletted, akivel mindent meg tudsz osztani.”
Az LMBTQ-jogokért évek óta küzdő Lewis Hamilton üdvözölte Ralf Schumacher lépését, úgy fogalmazott, ez is azt mutatja, hogy a sportág egy „félelem” nélküli időben él.
Az egész azzal kezdődött, amikor Seb és én kiálltunk itt a rajtrácsra, harcba lendültünk a kormánnyal, ami itt van (Magyarországon – a szerk.), vagy Szaúd-Arábiában, Katarban.
Ha Ralf úgy érezte, hogy ma ezt már megteheti, talán benne is megváltozott valami, és már ez a lépés is annyira pozitív üzenetet küldött, a pilótáknak pedig ugyanezt kell tenniük. Több embernek kell megadni a lehetőséget, hogy ezt megtehesse. Ezért harcolunk” – írja a motorsport.com oldal, melyet a Mandiner szemlézett.
Az egyik legolvasottabb német hetilap online változata szerint a volt Formula–1-es pilótát a barátai mellett az egész ország ünnepli. Ezzel ő az első német Formula–1-es pilóta, aki nyíltan vállalta homoszexualitását – írja a focus.de.
Kép forrása: Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzõje a Forma-1-es Magyar Nagydíj elsõ szabadedzése elõtt a mogyoródi Hungaroringen 2024. július 19-én. MTI/Kovács Tamás