Joe Biden bejelentette visszalépését az amerikai elnökjelöltségtől. Mint ismert, Donald Trump és Joe Biden elnökjelölti vitáján utóbbi siralmas teljesítményt nyújtott, emiatt a demokrata politikusok és vezető amerikai lapok is a visszalépését kérték.

Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől – jelentette be közösségi oldalán az amerikai elnök.

A Fehér Ház szerdán közölte, hogy koronavírussal fertőződött meg az amerikai elnök; emiatt lemondta aznapi kampányprogramját. A közlemény szerint az elnök be van oltva és az ismétlővakcinát is megkapta, ezért tünetei enyhék, de hazautazik Delaware állambeli otthonába, ahol karanténba vonul. A tájékoztatás szerint Biden ez alatt az idő alatt is ellátja hivatali teendőit, a Fehér Ház pedig rendszeres tájékoztatást ad az elnök állapotáról. Megkezdték a gyógyszeres kezelését is.

Demokraták sürgették Joe Bident visszalépésre

A tévés elnökjelölti vitán nyújtott gyenge szereplése után demokrata politikusok és vezető amerikai lapok is kérték és/vagy követelték Joe Biden visszalépését a jelöltségtől. Biden sokáig úgy tűnt, hogy hajthatatlan, viszont nemrég már a demokraták házelnökjelöltje, Nancy Pelosi is megkereste őt a visszalépésével kapcsolatban.

Nancy Pelosi egy héttel ezelőtt beszélt Joe Bidennel, és elmondta neki, hogy ő és a Demokrata Párt többi tagja aggódik amiatt, hogy a férfi továbbra is versenyben marad az elnökválasztáson.

Viszont nem ő az egyetlen, hiszen Biden Trump elleni vitáján nyújtott vérszegény teljesítménye után nagyon sokan – köztük demokrata képviselők is – azt javasolták az elnöknek, hogy lépjen vissza a jelöltségtől, ugyanis egyre tudták volna elképzelni, hogy a most 81 éves politikus még négy évig tudná vezetni a világ egyik legnagyobb hatalmát. Biden korábban arról beszélt, maximum, ha „Isten kéri”, akkor talán visszalép, de ellenkező esetben marad és megveri Trumpot.

Az elnökjelöltségtől való visszalépésre kérte szerdán Joe Bident a befolyásos kongresszusi képviselő, Adam Schiff is, aki novemberben szenátusi székért indul a választáson. A kaliforniai politikus közleményt adott ki, amelyben kétségeit hangoztatta afelett, hogy Joe Biden képes-e legyőzni Donald Trumpot novemberben.

A demokraták progresszív szárnyához sorolt politikus a közleményben úgy fogalmazott, hogy egy második Trump-elnökség aláásná az amerikai demokrácia alapjait. Egyben azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Joe Bidennek ideje lenne átadnia a fáklyát, és politikai örökségének megőrzése érdekében hagyni, hogy mások legyőzzék Donald Trumpot a közelgő választáson. Korábban a The New York Times szerkesztősége is arra kérte az elnököt, hogy lépjen vissza jelöltségtől.

A szenátus többségi vezetője, Chuck Schumer szenátor és a képviselőházban kisebbségben politizáló demokratákat vezető Hakeem Jeffries képviselő szerdán egyeztetett, ami után azt javasolták, hogy Joe Biden elnökjelöltsége körül felmerült kérdések miatt halasszák el a jelölést véglegesítendő elnökjelölő konvenciót. Ezt az eredeti tervek szerint augusztus 19–22. között tartották volna Chicagóban.

A Demokrata Párt vezetése szerdán azt is közölte, hogy változatlanul virtuális szavazást tart szükségesnek, hogy előre hozzák és már augusztus elején véglegessé és hivatalossá tegyék Joe Biden jelöltségét. Ennek pontos időpontjáról és részleteiről egyeztetést kezdeményeztek a párt szabályalkotó bizottságával. A javaslat szerint a távszavazást augusztus 1–7. között kellett volna megtartani.

Néhány napja adott interjút

Biden helyi idő szerint július 15-én, hétfő este kilenc órakor adott egy közel egyórás interjút Joe Biden amerikai elnök az NBC riporterének , Lester Holtnak. Ez volt az amerikai elnök első interjúja azóta, hogy kihívója, a republikánus Donald Trump ellen támadást követtek el. A beszélgetésben Biden mentális egészsége is szóba került, illetve az, hogy az utóbbi időben több szövetségese is felvetette Biden visszalépésének a lehetőségét, és arra várnak, hogy erről maga az elnök döntsön.

BIDEN ELÁRULTA, A TRUMP ELLENI MERÉNYLETKÍSÉRLET NEM VOLT HATÁSSAL KORÁBBI DÖNTÉSÉRE ÉS TOVÁBBRA IS VERSENYBEN MARAD.

Azt mondta, jelenleg a közvélemény-kutatások szerint nincs túl nagy különbség közte és kihívója között, és azt már korábban tudni lehetett, hogy szoros verseny lesz a két jelölt között. Az elnök azzal érvelt maga mellett, hogy szerinte Franklin Roosevelt óta nem volt ilyen sikeres elnöke Amerikának, mivel úgy látja, ennyi fontos jogszabályt nem sikerült elfogadnia senkinek. Azonban Biden úgy érzi, a munkáját még nem fejezte be, ezért is kér újabb felhatalmazást az amerikaiaktól.

Botrányos szereplés

A június végi amerikai elnökjelölti vita egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt Joe Biden és csapata elképzelte. A demokraták programpontjai helyett inkább a jelenlegi elnök mentális rátermettsége és egészségügyi alkalmassága vált kérdésessé. Joe Biden elnök a vitát rögtön egy baklövéssel kezdte, amikor azt állította, hogy 15 ezer munkahelyet teremtett, miközben a helyes szám 15 millió.

Biden egyébként halk, akadozó hangon és tátott szájjal, bámészkodó tekintettel lépett a színpadra. Néha nehezen tudta befejezni a gondolatait, és olyan kérdésekben, mint az abortusz, ahol a demokraták előnyben vannak, teret engedett ellenfelének.

Az Egyesült Államok elnöke a botrányos szereplést az időeltolódással magyarázta, ugyanis a vita előtti két hétben többször is Európában járt. Joe Biden elismerte, hogy ez rossz döntés volt. „Nem hallgattam a stábomra […] és aztán majdnem elaludtam a színpadon” – fogalmazott az elnök.  Hozzátette, hogy ez nem mentség, csupán magyarázat a történtekre. Az elnök ezután elnézést is kért a rossz szereplésért, és közölte: „kritikus” fontosságú, hogy megnyerje az idei elnökválasztást.

Index

Kiemelt kép: MTI/EPA/UPI pool/Sarah Silbiger