Tettlegességig fajult és rendőrségi ügy lett az Ábrahám Róbert és Puzsér Róbert közötti vitából. Ábrahám Róbert nem bánja, amit tett, vallja, hogy a családja becsülete mindennél többet ér.

A hétvégén összetűzésbe keveredett Ábrahám Róbert és Puzsér Róbert: az újságíró megütötte a kritikust. A közvélemény megosztott a fizikai erőszak ügyében, vannak, akik támogatják Ábrahámot, míg mások elítélik.

Az újságíró és a kritikus között már évek óta dúlnak az indulatok a közösségi médiában. Tavaly tavasszal Puzsér beleállt Ábrahám Róbertbe, de az oda-vissza beszólogatások jó ideje tartanak.

Ábrahám a nyilvánosság előtt szerette volna rendezni a konfliktust, ám ez nem jött össze, így személyes találkozót kért Puzsértől, ahol annyira felhergelték egymást, hogy Ábrahám megütötte a kritikust.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményében jelezte, súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki Ábrahámot,

aki bevallása szerint az incidens után maga ment a rendőrségre vallomást tenni, mert vállalja a felelősséget tettéért. Puzsér feljelentése után ugyanakkor nem úszta meg az ismételt kihallgatást.

– Szombat hajnalban megjelent a rendőrség, őrizetbe vettek a gyerekeim előtt, az ügyvédemet sem hívhattam fel. Hajnalban bezártak egy zárkába, rabosítottak, és kihallgattak – állítja Ábrahám, akinek szavait a BRFK is megerősítette.

„A feltételezett elkövető 2024. július 19-én 19 óra körül bejelentést tett a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányságán, amely bejelentés alapján azonban akkor hivatalból üldözendő bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A sértett a feljelentését az orvosi ellátást követően 2024. július 19-én 22 óra körül tette meg a BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányságán, amely alapján felmerült a közvádra üldözendő bűncselekmény (súlyos testi sértés bűntett kísérlete) gyanúja. A BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 33. § (2) b) pontja alapján a feltételezett elkövetőt 2024. július 20-án 0 óra 30 perc körül előállították, és a IX. Kerületi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki” – állt a közleményben.

Ábrahám Róbert vállalja a tettét, és úgy gondolja, nincs miért bocsánatot kérnie, hiszen szerinte Puzsér túl messzire ment a posztjaival, amelyekben a származását firtatta.

– Amikor megérkeztem a találkozó helyszínére, ő már magát felszívva érkezett meg, az arcomba állt. A vita kellős közepén el akart menni, én utánanyúltam, megfogtam a kezét, ahogy egy haveromnak is tenném, hogy álljon már meg, beszéljük még, mire ellökött. Tenyérrel ütöttem, nem ököllel, ahogy ő állítja. Reflexszerűen csattant el a pofon, és vállalom, sőt, azt bánom, hogy nem két éve tettem meg, amikor először bántotta a családomat. Sajnálom, hogy végül az én kezem által történt ez az egész, és az erőszak nem jó dolog, de azt gondolom, ez egy képletes üggyé vált, hiszen feldobta a kérdést, hol van az internetes gyalázkodás határa – magyarázta Ábrahám, aki azt mondja, sokáig tűrte a piszkálódást.

Puzsér szerint Ábrahám nagyjából havonta jelentet meg róla becsmérlő hangú cikket a Pesti Srácok felületén, erre reagált ő egy szatirikus gúnyirattal a Facebook-oldalán.

– Nem kétséges, hogy aki ököllel vesz elégtételt, az kifogyott a szavakból. Csakhogy Ábrahám Róbert elvileg a leírt és kimondott szavaiból él, neki azért illene érveket találnia. Az eset kapcsán nyilvánvaló erőszak-relativizálás zajlik a nyilvánosságban. Azt hazudják, hogy egy szatirikus gúnyirat verbális erőszaknak számít, ami összemérhető a fizikai erőszakkal. Tehát felszámolnák a sajtószabadságot. Ezek szerint mostantól nem írhatom le azt, amit gondolok, mert beverik a pofámat? Nem vagyok hajlandó alkalmazkodni ehhez. Szólásszabadság van, ütésszabadság nincs. Elég a woke elmebajból! – méltatlankodott Puzsér.

Az ütés ténye megosztotta a közvéleményt, vannak, akik Ábrahám mellett állnak, vannak, akiknek viszont nem fér bele a fizikai erőszak.

– Vétséget követtem el. Puzsér azon dolgozik, hogy bűncselekmény legyen ebből, hiszen azt mondta, ököllel ütöttem. Büntetlen előéletem van, családom, feleségem. Nem bánom, amit tettem. A munkahelyemen gondolkodóba estek az ügy miatt, de végül kiálltak mellettem, én viszont számos megjelenést buktam emiatt. Nem baj, ha mindent elveszítek. Ez csak egzisztencia. A családom becsülete mindennél többet ér – jelentette ki Ábrahám Róbert.

Blikk.hu

Borítókép: Ábrahám Róbert számára a családja becsülete az első
Forrás: Facebook/Ábrahám Róbert