Hihetetlen, de csak alig száz éve fürödnek tömegek a Balatonban, nem sokkal korábban csak fürdőegyletek különc hobbistái hódoltak a fura hóbortnak, azt is tetőtől talpig felöltözve. Úszásról pedig szó sem volt.

De már az is csoda volt, hogy valamiféle érdeklődés övezte, évszázadokig ugyanis észre sem vették a tavat. Ha mégis, akkor is leginkább földrajzi akadálynak látták a szélein posványosan elnyúlt vizet, ami idegesítően keresztbe áll a Dunántúlon délről északra és vissza utazó kereskedőknek.

Annyira zavaró volt, hogy Mária Terézia császár- és királynő

egyszerűen lecsapoltatta volna a haszontalan, bűzös tavat, medrét pedig felszántatta, és bevettette volna gabonával.

Erről még hatástanulmányt is készíttetett 1766-ban, amiben azt is kiszámolták, mennyi gabonát és szénát termeszthetnek majd a Balcsi helyén, háborúihoz ugyanis rengeteg olcsó terményre volt szüksége. A briliáns terv finanszírozását és megvalósítását azonban a helyi földbirtokosokra és politikusokra bízta, ezért aztán nem lett az egészből semmi.

A ma szelídnek ismert tó akkoriban szilajabb volt, vízszintje öt métert is ingadozott évente, ezért

Tihany, Szigliget és Fonyód az év nagy részében sziget volt.

Nem tudtak vele mit kezdeni, a romantikusok azonban kezdték felfedezni a szépségét és költeményeikben egyre gyakrabban írnak róla, „Néz a magyar, – ki Balaton / Szívemelő tájáról” (Kisfaludy Sándor: Somló, 1807), a nagy magyar nyelvújító, Kazinczy Ferenc pedig elnevezte magyar tengernek. De eszük ágában sem volt egyiküknek sem megmártózni lírai tárgyukban.

Ő fedezte fel a Balatont

Nem tudni, mi tartott ennyi ideig, de csak az 1800-as évek legelején jutott eszébe, mégpedig a keszthelyi kötődésű Festetics Györgynek, hogy a Balaton vizét öntözésre is lehet használni. Ő alapította Európa első felsőfokú mezőgazdasági iskoláját (Georgikon) 1801-ben. És, ha már ott volt a tó, elindította a hajózást is rajta, legnagyobb, huszonhét méter hosszú, kétárbocos Főnix nevű gályájával például fát és sót szállított Keszthely és Akarattya között. Ha meg kellene nevezni, ki fedezte fel a Balatont, akkor az Festetics György lenne, neve akkoriban egybe is forrt a magyar tengerrel. De biztosan nem fürdött ő sem a Balatonban. Már csak azért sem, mert akkortájt még jóformán senki sem tudott úszni.

Váratlanul a habokba vetette magát egy főúr

Történt azonban egy incidens: Gróf Wesselényi Miklós 1836-ban átúszta a Füred–Tihany közötti négy kilométeres távot. Habár egy bizonyos Hompes báróról jegyezték fel először, hogy tempózott a magyar tengerben, levéltári adatok szerint a nagy életű és formátumú reformkori arisztokrata volt az első, aki többször is merészen kiúszott a nyílt vízre (ő volt az is, aki az 1838-as pesti árvíz idején életeket mentett, amiért az „árvízi hajós” nevet kapta).

Bepanaszolták, aki úszni merészelt 

A balatoni életet a füredi savanyúgyógyvíz élénkítette fel, annyira, hogy Füred rövid időn belül a jómódúak divatos és kedvelt találkozóhelye lett. De itt sem a tó volt az érdekes, hanem a savanyúkút és a körülötte kialakuló, pezsgő társasági élet. Az újonnan emelt épületeket úgy tervezték, hogy eltakarják a kilátást a tóra, a parton pedig cselédházak, ólak, istállók és zöldségeskertek sorakoztak. Viszont volt már egy fürdőtelep, amelynek panaszkönyvében azon háborogtak, hogy „az asszonyok osztálya táján némelly urak által gyakorlott uszás tilalmaztatna”.

Nem fürödtek a tóban, de átszabták alakját

Ugyan nem sokakat vonzott még a Balaton, alakját azonban megváltoztatták, méghozzá egy vasútmérnöki tévedés miatt. A déli part mellett tervezték elvezetni az újonnan épülő, Pest-Budát Nagykanizsával összekötő vasutat, ám a helyiek hiába figyelmeztették a nyomvonalat kijelölő mérnököket, hogy most éppen alacsony a tó vize, és szokott az sokkal magasabb is lenni,

nem hallgattak rájuk, a sínpárokat a parthoz közel rajzolták meg, nyílegyenesen, az ártéren.

El is torlaszolta és meg is akasztotta a tavaszi jégzajlás a vasúti forgalmat 1862-ben, mire eldöntötték, hogy dehogy bontják el és viszik a parttól távolabbra a síneket, inkább leeresztik a Balaton vizének egy részét a Sió-csatornán keresztül. 95 centiméterrel apasztották le a magyar tengert, így alakult ki a Balaton jól ismert sziluettje, a szinte vonalzóval meghúzott déli partvonallal.

Már ebben az alakjában indította el rajta egy hírlapi kacsa a vitorlázást, 1882 augusztusában pedig megszervezték az első vitorlás versenyt, amelyen a nagy testű Királynő vetélkedett a karcsú Hercegnővel és Richard Young angol hajóépítő Mariskájával.

Derogált a fürdés a Balaton szerelmesének is

1880-ban még csak két fürdőhelye volt a Balatonnak, Füred és Keszthely, a századforduló környékén azonban – komótosan ugyan, de – egyre több fürdőegylet alakult, a vízbe ereszkedéstől azonban még akkoriban is a legtöbben ódzkodtak. Még Eötvös Károly, az Utazás a Balaton körül (1900) című, nagy sikert aratott esszéregény szerzője is azt felelte egyik barátjának, aki afelől érdeklődött, hogy fürdött-e már a Balatonban, hogy „Fürdött a manó! Nem vagyok én bivaly, hogy pocsétába bújjak!”. Pedig könyve afféle szerelmi vallomás volt a Balatonhoz.

Trianon után minden megváltozott

Az áttörés Trianon után jött el, a megcsonkított területű országban egyre többeknek került célkeresztjébe a tó, a turizmus műfaja (szórakozásból elutazni) is ekkoriban kezdett elterjedni. Nem derogált már senkinek a csobbanás, sőt. Az 1960-as évektől kezdve szó szerint megtelt a Balaton nyaranként. A csúcs pedig az 1980-as évre esett, amikor a kelet- és nyugatnémetek (kényszerű) találkozóhelye is itt volt. Sok millióan fürödtek benne évtizedeken keresztül, ami a vízminőségen is meglátszott: az 1975-ben váratlanul felbukkant kék alga (ami valójában zöld színű) 1994-re történelme mélypontjára juttatta a Balatont. Azóta kissé csökkent a nyaralók száma, a vízminőség pedig stabilan jó. Olyannyira, hogy a Balaton vizéből akár inni is lehet.

Index

Kiemelt kép: Pixabay