A magyar miniszterelnök bekopogtatott az orosz-ukrán háború békére zárt ajtaján. Láss csodát az ajtó résnyire kinyílt. Ismerjük el éppen annyira csak, hogy Orbán Viktor a résbe helyezhette lábát. Most úgy tűnik, hogy az érintett felek az ajtót már nem akarják becsukni. A békepárti misszió első lépése okos, mondhatjuk eredményes volt. Eredménye például, hogy Zelenszkij elnök úr is egyre inkább tisztába jön polgárai érdekeivel. Józanul kezdi látni Ukrajna és saját jövőjét.

A háború Európa sakktábláján zajlik, ellentétben kontinensünk érdekeivel. A résztvevők érdekei azonban kézzelfoghatók. Az oroszok szeretnék biztonságos távolságban tartani a NATO-t, az orosz ajkúakat az üldöztetéstől megóvni. Az amerikai demokraták vezette Egyesült Államok jelenlegi kormánya pedig több évtizedes bizniszt lát „Ukrajna támogatása révén”. Emellett proxyháborújukkal bíznak az egypólusú világhatalom megtartásában. Ukrajna már csak lélegeztetőgépen őrzi államiságát. Honpolgárainak százezrei menekülnek hazájukból, esnek el a háborúban.

Az évtizedekig tartó Közel-keleti konfliktus megduplázása a nyugati világnak a napnyugtával lesz egyenlő.

A békepártiak igaz patriótaként az államok szuverenitása mellett állva próbálják az unió tagjait további értelmetlen vérontástól távol tartani. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az unió vesztébe rohanva fejetlenül regnáló államok szövetségévé vált. Ezt elkerülendő intézményrendszerét rapid módon normális mederbe kell terelni. Ennek útja a 27 tagország államfőinek és miniszterelnökeinek, állampolgáraik akaratának követése. Az európai emberek biztonságos jövőt és békét szeretnének.

Európa szellemi honvédői harcban állnak, a tét birodalmi elnyomás vagy szuverén államok megújuló szövetsége. Mese nincs, mert abból már elég volt. Az i-re a pontot feltette az orosz-ukrán háború, amely két nagyhatalom érdeke. Kétségünk se legyen hosszú távon mindkettő jól jár. A vesztesek, a harctéren elesők és családjaik, Isten gyermekei.

A tények visszafordíthatatlanok. Az USA demokratái által vezetett kormánya proxyháborúval elérte, hogy fél évszázadig a jól tejelő gazdaságot elfoglalva friss erőt kapott. Hadipara megújulhat és számottevő nyereséget produkálva.

Az Európai Unió demográfiai problémáival küzdő gazdasága ukránok százezreit befogadva, anyagi áldozattal segíti az ukrán menedékkérőket. A helyben maradó ukránok fél évszázadig nyöghetik adósságaikat, szolgálhatják az újkori gyarmatosítókat. Zelenszkij elnök úrra nehezen megválaszolható kérdések várnak.

Az oroszok bár nemzetközi megítélés szerint agresszorok, de az Ukrajnában élő orosz nyelvű lakosság szerint, valószínűleg felszabadítóknak tekinthetők. Putyin szerint megakadályozta a NATO testközelbe kerülését és számukra előnyös béketárgyalásba kezdhetnek.

Kik a felelősök a kollektívnak feltüntetett, szankciókkal fűszerezett háborúpárti beavatkozásáért?

Erre feleletet ad az unió baloldali bürokráciája, akik a tűzszünet és béke ellenességei.

Az Európai Unió képviselőinek megválasztása során bizonyossá vált a tagországok béke vágya. A nemzeti jobboldalra leadott szavazatok mennyiségében mindez megnyilvánult. Ennek ellenére a mai napig sem kérdezi meg az államfők és miniszterek többsége polgáraik véleményét a háború kérdéséről és az illegális bevándorlásról.

Európa polgárai értetetlenül állnak az előtt, hogy miként történhetett meg az EU választások után, hogy visszaállhatott a háború támogatók az illegális bevándorlók híveinek és a genderpártiak uralma. Eddig uralt pozícióikba visszatértek a hibát-hibára halmozó korrupt vezetők. Ez nem más, mint baloldali összeesküvés, politikai puccs a javából!

Nincs más hátra, mint a rend visszaállítása, az alapszerződés szerinti működtetés megkövetelése. Ehhez civil kurázsira van szükség. Az Európai Parlament politikai porondjára a patriótáknak fel kell lépniük. Újonnan alakult frakciójuk a harmadik legerősebb a parlamentben és bizonyosan győzelemre ítéltetett. Ez akkor lesz gyors, ha fel tudjuk sorakoztatni mögéjük a nemzeti érzelmű háborúellenes, családpárti tagországok lakosságának és egyesületi, alapítványainak közösségeit. Ekkor szilárd alapra építkezünk. Egyik ilyen lehetőség lehet az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács szélesedő bázisa. Termőföld, amelyen virágozhat a Patrióták Európáért Mozgalom. Az Európai Parlamentben a Patrióták frakciója igaz erővel szolgálhatja a polgárok jövőjét. Végleg eltörölheti a globális politikai eszméket szolgáló birodalmi elképzeléseket.

Csizmadia László a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke

Kiemelt kép: civilek.info