Elhunyt egy idős férfibeteg, aki korábban az ágyhoz kötözve csaknem kiszáradt. A családot nem értesítették a halálesetről.

Meghalt a várpalotai magánkórházban az az idős beteg, akit az ágyához kötöztek. A családot nem tájékoztatták a halálesetről. A rendőrség és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ eljárást indított az ügyben.

A rokonok az ügyeletes orvost még telefonon sem tudták elérni a várpalotai Szent Donát Kórházban, ahol 440 ezer forintot kértek el az ápolásért.

A magánkórház felülvizsgálata szerint a „korlátozó intézkedés”, vagyis a kikötözés jogszerű volt. Az eset után néhány nappal az idős férfi állapotáról érdeklődött a kórházban a férfi rokona, amikor

közölték velem, hogy a papa elhunyt – bennünket nem keresett senki

– nyilatkozta a rokon az RTL híradónak.

A hozzátartozó szerint

a látogatási idő alatt a papa ki volt kötve, mind a két keze, mind a két lába, mozdulni se tudott, arra esély sem volt, hogy italt fogyasszon vagy bármi…

– idézi fel az idős férfi rokona.

Az ápolók azt mondták, azért kötözték meg az apósát, mert az idős férfi el akart menni a kórházból. A hozzátartozó szerint „a papa fel se tudta emelni a kezét, nemhogy elment volna valahova”.

A család kérésére eloldozták a férfi kezét, de addigra már nagyon kiszáradt. Orvossal nem tudtak egyeztetni a történtekről, pedig szerintük ez a beteg rokonuk állapota miatt is fontos lett volna.

Telefonon felhívtuk az ápolónőket egymás után, mindenki azt mondta, hogy nincsen orvos, nincsen orvos. 300 betegük van, de nincsen orvos

– fogalmazott a hozzátartozó, hozzátéve, hogy a látogatási idő alatt, délután 2-től 5-ig nem érték el az ügyeletes orvost, aki a nővérek szerint nem is volt a kórházban. Egészen este 8 óráig kellett várniuk, amikor közölték velük telefonon, hogy rokonukat nem látta orvos. A miértre viszont nem kaptak választ.

A rendőrség a haláleset körülményeit általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja. A rokonok még nem tettek feljelentést az üggyel kapcsolatban, mivel semmilyen hivatalos dokumentumot nem kaptak a kórháztól.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ hatósági ellenőrzést folytat.

Nem egyedüli az eset

Az RTL-t több másik beteg hozzátartozója is megkereste. A panaszok hasonlóak voltak, méltatlan bánásmódról és kikötözésekről számoltak be.

Rácz Tamás, a Várpalotai Szent Donát Kórház főigazgatója szerint idén két panaszbejelentés érkezett, egyik sem a beteg rögzítésével volt kapcsolatos, és kivizsgálás után kiderült, hogy azok nem voltak megalapozottak.

A kórház közösségimédia-felületeiről eltávolította a hirdetést, miszerint állandó szakorvosi felügyeletet biztosítanak a betegeiknek.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons