Márton Viviana édesanyja: Én ismerem az ikreim közötti különbséget!

A büszke édesanya tegnap még együtt ünnepelt a Grand Palais-ban a lányaival, ma viszont már az édesapával, Zsolttal együtt várják az ikrek Budapestre érkezését a hétfői aranygéppel. Csisztu Zsuzsa írása.

Sokszor méltatlanul kevés szó esik a család és a szülők támogatásáról annak érdekében, hogy gyermekeikből sikeres sportoló legyen. A Márton lányok, a péntek este óta olimpiai bajnok tekvandós, Viviana és az egyetlen perccel előbb születő Luana mögött elkötelezett sportot szerető szülők állnak. Az édesanya, Barbara és az édesapa, Zsolt – aki nem azonos a szövetség elnökével, dr. Márton Zsolttal – mindig sportszerető emberek voltak.

„Én kézilabdáztam, a férjem kick-boxolt, szóval, amikor mi Tenerifén elkezdtük az életünket, tudtuk, hogy a sport felé szeretnénk terelni az ikreket. Rengeteg mindent ki is próbáltak: atletizáltak, úsztak, röplabdáztak, még flamencóztak is, de mindegyikből hiányzott valami plusz. Így amikor a barátaink kiköltöztek ide, és tőlük jött az ötlet a tekvandóra, levittük Vivit és Luanát egy edzésre, ami azonnal beszippantotta az egész családot”

– kezd bele Kiss Barbara a sikertörténetté érő kezdetek felelevenítésébe.

Ahogy meséli, már három hónap elteltével versenyezni vitték a Márton lányokat, mintha erre a sportágra születtek volna.

„2015-ben találkoztunk a lányok mostani edzőjével, akik edzőtáborozni jöttek Tenerifére, és amikor egyértelmű jeleket kaptunk, hogy érdemes lenne átköltözni Madridba, hogy a lányok Jesus Ramallal folytathassák, akkor a vállalkozásunkat, amely mozdítható volt, hiszen egy szalon, áttettük a spanyol fővárosba. Én ugyan négy-öt évig ingáztam a két vállalkozás között, de 2018-ban átköltöztünk a fővárosba, és beleálltunk, hogy minden erőnkkel segítsük őket”

– idézi fel Barbara.

A tehetséges Márton lányok egymáshoz viszonyítva is hasonlóan dinamikusan fejlődtek, de amikor dönteni kellett, hogy ne kelljen egymás ellen versenyeztetni őket, akkor két, különféle súlycsoportot kellett megcélozniuk, amelyikbe az egyiknek belefogynia, a másiknak beleerősödnie volt szükséges. Nyolc súlycsoport van a világversenyeken, de az olimpián csak négy, Luanának mégis könnyebben ment a fogyás, így ő az 57-et, Vivi pedig a 67-et célozta meg.

„Vivi jóval erősebb volt fizikailag, ezért azt gondoltuk, hogy Vivi próbálja meg a beleerősödést, mert masszívabb alkat”

– adott magyarázatot a súlycsoportválasztásra az édesanya.

Nemcsak ebben kellett döntést hozniuk, hanem abban is, mely ország zászlaja alatt fognak versenyezni. „Mi mindig Magyarország felé húztunk, és a lányaink magyar színekben szerettek volna versenyezni, noha kapunk bőven jelzéseket, hogy a spanyolok is sajnálják, hogy nem nekik versenyeznek ma már. A spanyolok mindig hívták a lányokat, amikor látták, hogy mennyire tehetségesek, de nekünk ez nem volt kérdés, amikor komolyan dönteni kellett róla” – osztja meg az egyik legfontosabb döntésük hátterét az édesanya, aki tisztában van azzal, hogy a lányoknak a spanyol iskolák sokat adtak a mostanra szinte alapnyelvként használt spanyollal, amit maguk között és akkor is magyarra váltanak, amikor személyesebb hangvétel kell, vagy ha valamit nem szeretnének másokkal megosztani.

Az egyik legnehezebb kérdés egy szülő, egy édesanya életében, amikor a hasonlóan tehetséges gyermekei közül az egyiknek összejön, a másiknak nem ugyanaz a vágyott cél. Így történt ez az olimpiai kvalifikációval, hiszen Luana, az egyéni világbajnok lemaradt Párizsól, míg Viviana tagja lett a magyar olimpiai csapatnak.

„Elmondhatatlanul nehéz ez, kicsit megrepedt az anyai szívem, amikor kiderült, hogy Luana nem lesz ott az olimpián, mert szeretjük a közös sikereiket. De szerencsére annyira együtt lüktetnek, hogy az, hogy edzőpartnerként ott volt Párizsban, és mindenben segítette a testvérét, nekünk teljesen természetes” – mesél Barbara a legnehezebb anyai érzésekről. „Viviana játszott tegnap, és a közönséggel is hihetetlen kapcsolatot létesített, ez még minket is meglepett

– részletezi Viviana elképesztő menetelését az édesanya.

Nagyon szoros volt az anyai ölelés a döntő után, amikor végre összetalálkoztunk, de még fel sem fogtuk valójában, mi történt. Szerencsére van egyensúly, mert míg Luana már világbajnok volt, most Vivi olimpiai bajnok lett. Vivi jóval lazább és könnyedebb személyiség, míg Luana taktikusabb, kissé megfontoltabb, aki azért megjegyezte, hogy az 57 kilóban olyanok nyertek Párizsban, akiket már mind legyőzött. Van különbség a lányok lelkülete között, de mindketten tiszta szívűek, ebben teljesen egyformák. És végül is: mindkettőjükkel megyünk Los Angelesbe, ez a tervünk” – búcsúzott a boldog édesanya.

A tejes interjú a Nemzeti Sporton olvasható!

Kiemelt kép: Nemzeti Sport