Nem zárkózott el teljesen a kérdéstől Matteo Piantedosi belügyminiszter sem, aki szintén arra a kérdésre keresett választ, miként lehet a bevándorlókat „igazi és hasznos” állampolgárokká tenni. Sőt felvetődött, hogy az utóbbi két évben olasz iskolába járó ukrán menekült gyerekek is kapjanak állampolgárságot.

Közel ötszázhatvanezer tanulót érinthetne, ha az olaszországi iskolákba járó bevándorlógyerekeket állampolgárságban részesítenék egy törvényjavaslat szerint – számolta ki a Tuttoscuola oktatási portál, miközben Matteo Salvini, a Liga elnöke ismételt nemet mondott a lehetőségre.

A Tuttoscuola számításai szerint a jelenleg a kötelező oktatásban részt vevő bevándorlódiákok hatvan százaléka részesülhetne állampolgárságban. Azokról van szó, akik már legalább öt évig olaszországi iskolában tanultak jártak, tehát tíz évnél idősebbek.

Több mint nyolcvan százalékuk az ország északi régióiban él, kevesebb mint tizenöt százalékuk délen.

    Ha a parlament megszavazza az iskolába járó bevándorlógyerekek állampolgárságát, a törvény első évében több mint 300 ezer diák élhetne a lehetőséggel, a következő négy évben pedig további több mint 260 ezer.

A párizsi olimpiai játékokon résztvevő külföldi születésű olasz sportolókat vette példaként az ellenzéki Demokrata Párt (PD), amely augusztus közepétől az Olaszországba családjával érkező vagy az országban született bevándorlógyerekek és -fiatalok állampolgárságát szorgalmazza.

A PD szeptemberben tervez törvényjavaslatot benyújtani. A párt kezdeményezi, hogy a bevándorlócsaládok gyerekei állampolgárságot kérelmezhessenek.

Feltételnek számít, hogy a gyerekek elvégezzék az ötéves általános iskola alsó tagozatát, vagy ha 12 éves koruk után érkeztek Olaszországba, akkor a hároméves felső tagozatot.

A javaslatot az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt az utóbbi napokban többször határozottan elutasította, hangoztatva, hogy a kérdés nem számít elsőrendűnek az ország számára, és nem szerepel a kormányprogramban. Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője csütörtökön közösségi oldalán szögezte le ismét, hogy nemet mond az Olaszország területén született és az olasz iskolába járó gyerekek állampolgárságára. Salvini közösségi oldalán egy évekkel ezelőtti felvételt közölt, melyen Silvio Berlusconi volt kormányfő, a Hajrá Olaszország (FI) párt vezetője hangoztatta, hogy a bevándorlók egy része „gyűlöli a keresztényeket, a nyugati kultúrát, az olasz államot (..) miközben támogatják a terrorizmust, ezért nem lehet nekik állampolgárságot adni csak azért, mert iskolába járnak”.

Matteo Salvini szövetségesének, Antonio Tajaninak üzent, a jobbközép Hajrá Olaszország jelenlegi vezetőjének, aki a Riminiben zajló nemzetközi katolikus találkozón csütörtökön nyitást mutatott az iskolába járó gyerekek állampolgársága iránt (latinul: ius scholae).

Korábban Tajani azt mondta, hogy többek között állampolgárságot adhatnának az utóbbi két évben olasz iskolába járó ukrán menekült gyerekeknek is.

    „Nem a bőrszín határozza meg, hogy olasz vagy-e, hanem az, hogy osztod-e az európai értékeket. Mindegy, hogy a szüleid Kijevben, La Pazban vagy Dakarban születtek”

– jelentette ki Tajani. Hozzátette, hogy esze ágában sincs akárki előtt kaput nyitni.

Nem zárkózott el teljesen a kérdéstől Matteo Piantedosi belügyminiszter sem, aki szintén Riminiben arra a kérdésre keresett választ, miként lehet a bevándorlókat „igazi és hasznos” állampolgárokká tenni.

Ezzel egy időben az északkeleti Venetóban a Demokrata Párt tartományi szintű kezdeményezést indított az iskolába járó bevándorlógyerekek állampolgárságának odaítéléséről. A közel ötmilliós régióban mintegy százezer a külföldi diák, és hetven százalékuk Olaszországban született.

MTI

Címlapkép: MATTEO SALVINI ÉS GIORGIA MELONI / Fotó: Il Primato Nazionale