Továbbra is korlátozásokra, jelentős késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani a Keleti pályaudvart érintő vasútvonalakon, ahol vasárnap este kisiklott  a Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis intercity.

A Keleti pályaudvar – bizonytalan ideig – nem indít és nem fogad vonatokat a vasárnap esti baleset miatt, a vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak – közölte hétfő reggel a Mávinform.

A közlemény szerint ezért

hosszabb eljutási időre kell számítani.

Továbbra is tart a műszaki mentés a baleset helyszínén. A szakemberek folyamatosan végzik a kisiklott kocsik visszaemelését, hogy mielőbb megindulhasson a forgalom.

A vasúti jegyek ezekre a BKV-vonalakra érvényesek

Ismertetésük szerint a vasúti jegyek érvényesek az M2-es, M4-es metró és a H8-as HÉV teljes vonalán, valamint Kőbánya felső állomás eléréséhez a 23-as és 24-es villamoson a Keleti pályaudvar és az Orczy tér között, a 37-es és 37A villamoson a Magdolna utca és Kőbánya felső vasútállomás között, Rákos vasútállomás eléréséhez az Örs vezér terétől a 97E, 161-es, 161E, 168E, 169E buszon (a 97E és a 169E járat is megáll Rákosnál).

    Pótlóbuszok közlekednek a Keleti pályaudvar (Kerepesi úti buszvégállomás) – Kőbánya felső (Albertirsai út) – Rákos vasútállomás szakaszon. A buszok folyamatosan indulnak.

Nemzetközi járatok

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon a szombathelyi és soproni IC-k, a Railjetek, a bécsi EC-k, a Hegyeshalomból érkező két reggeli távolsági személyvonat (9309, 9307) Budapest-Kelenföldig közlekedik és onnan indul, míg a

Bukarestből Bécsbe tartó Dacia nemzetközi gyorsvonat (346) nem érinti a Keleti pályaudvart,

helyette Budapesten Ferencváros és Kelenföld állomáson lehet felszállni rá.

Ezek a járatok maradnak ki egyelőre

A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon a Tokaj IC-k és a Hernád–Zemplén IC-k Hatvanig közlekednek és onnan indulnak vissza Miskolc felé,

a gödöllői, aszódi S80-as, isaszegi G80-as vonatok nem közlekednek, helyettük az IR85-ös Mátra és az IR87-es Agria InterRégiók fővárosi végállomása Kőbánya felsőre kerül át, Kőbánya felső és Aszód között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A Budapest–Újszász–Szolnok vonalon pedig a békéscsabai IC-k Szolnokig közlekednek, és onnan indulnak vissza,

a Z60-as, a G60-as és S60-as vonatok fővárosi végállomása pedig Rákosra kerül át.

A reggeli csúcsidőben Budapest felé Szolnokról minden G60-as vonat indul, Nagykátától S60-as vonatként közlekednek tovább Rákosig, napközben óránként irányonként egy Z60-as vonat közlekedik Rákos és Szolnok között, valamint egy S60-as vonat Rákos és Sülysáp között.

A MÁV

Budapest és Szolnok között a ceglédi vonalon, a Nyugati pályaudvar és Szolnok közötti vonatokkal való utazást javasolja

(Tokaj IC, Nyírség IC, Cívis InterRégió), melyek ezen a szakaszon helyjegy váltása nélkül igénybe vehetők.

A MÁVinform azóta közölte azt is, hogy az érintett vonalon közlekedő, Debrecenből a Nyugati pályaudvarra tartó, Szajolról 6:09-kor továbbindult Cívis InterRégió (IR 6019) a hetvenperces késése miatt csak Ceglédig közlekedik. Az utasai a következő, fővárosba tartó vonattal utazhatnak tovább.

A Nyugati pályaudvarról 7:20-kor Debrecenen át Munkácsra induló Latorca InterCity (IC 34) csak Ceglédtől közlekedik. Odáig az utasai a Nyugati pályaudvarról Debrecenbe 7:25-kor induló Cívis InterRégióval (IR 6002) utazhatnak. Cegléden biztosítják az átszállást.

A változás számos vasútvonalat érint; ezekről a Mávinform oldalán tájékozódhatnak az utasok: https://www.mavcsoport.hu/mavinform/jelentos-korlatozas-keleti-palyaudvarnal-0

MTI / Magyar Nemzet

Címlapkép: Kisiklott Intercity vonat a Keleti pályaudvar közelében 2024. augusztus 25-én. Jelentõs korlátozásokra, késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani.
MTI/Mihádák Zoltán