A Belügyminisztérium szerdán azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. „Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt” – fogalmazott közleményben a BM.

A Belügyminisztérium (BM) szerdán azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját – közölte a tárca az MTI-vel.

    „Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt”

– fogalmazott közleményben a BM.

Mint tegnap megírtuk, a budapesti Madách Imre Gimnázium azzal került a hírekbe, hogy nevelőtestülete augusztus 19-én az okoseszközök használatának iskolai korlátozásáról megjelent rendelet kapcsán az intézmény honlapján azt írta a szülőknek és a diákoknak: „szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a digitális eszközöket – (iskolai) laptop, mobiltelefonok – a tanítás előtt (a rendelet 5. §-át alkalmazva) nem vesszük el. Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás.”

MTI

Fotó: Madách Imre Gimnázium Facebook