Bízzunk váteszeinkben, mert évszázadok óta ők tartják bennünk a lelket. És persze tartsuk szárazon a puskaport. Kondor Katalin írása.
A politika iránt érdeklődő magyar emberek aligha lepődhettek meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterünk minapi bejelentésén, miszerint „súlyos támadásokra kell számítania Magyarországnak szuverén külpolitikája miatt”.
A támadások ugyanis már sok éve folynak, és az sem titok, hogy korántsem csak a külpolitikánkkal nincs megelégedve a magasságos és napról napra erkölcstelenebb uniós gyülekezet, hanem szinte semmivel. A világ titokzatos urai nem is akarják és nem is tudják elviselni, ha valakinek az övékétől eltér a gondolkodása, s nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Így aztán az unióba történő belépésünk óta szünet nélkül támadnak bennünket.
Nem tudom, bár valószínű hamarosan világossá válik, milyenek is lesznek ezek a súlyos támadások, hiszen azért jó néhány alkalommal már „bemutatkozott” nekünk ez a szégyenletes brüsszeli társaság, nem is volt köszönet benne.
Az is egyre nyilvánvalóbb, legalábbis számomra, hogy a józanul gondolkodó állampolgárok nemigen értik, miért tűrjük mindezt. Jó volna erre a kérdésre végre őszinte választ kapni.
A világ politikai bugyraiba ugyanis nincs módunk belelátni, és bizony elgondolkodtatja az embert, hogy a külügyminiszter által megjósolt súlyos támadások vajon milyenek lesznek? Gazdaságunkat érintik? Kapcsolatainkat rontják? Pénzügyi büntetésekre számíthatunk? Netán merénylőket küldenek a nyakunkra? A világ helyzetét s benne a súlyos problémákat kezelni nem tudó, hátsó szándékú úgynevezett politikusoktól ugyanis minden kitelik, ezt naponta tapasztalhatjuk.
Fájdalmas tapasztalatok ezek, különösen annak fényében, amikor tudjuk, hogy számos neves gondolkodó magyar ember az elmúlt pár évtizedben bizony megjósolta a veszélyeket, szuverenitásunk elvesztésének rémét.
A legújabb „sztori”, a migránsok ránk szabadítása s mögötte a végtelenül aljas szándék, miszerint horribilis összegeket fizessünk, csak azért, mert Brüsszel urai szerint nekünk, magyaroknak kell eltartanunk az összes migránst, aki felbukkan az éji homályból.
Nos ez már több, mint vészjelzés.
Ez már az, amit néhai Csurka István imigyen fogalmazott meg: „A végső cél a magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink megvonásával, mert kell a hely másoknak. A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. (…) Magyarország nemzetközi nép-lerakat lesz itt a Kárpát-medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma.”
Ezekkel a mondatokkal, s a mögötte megbúvó szándékokkal bizony nem lehet vitatkozni. Már csak azért sem, mert a benne foglaltakat immár naponta tapasztalhatjuk.
A föntebbi mondatok abban segítenek, hogy el tudjuk képzelni, milyenek is lesznek azok a külügyminiszterünk által megjövendölt súlyos támadások szuverén külpolitikánk miatt. A támadásokhoz sajnos mi, magyarok már régóta hozzászoktunk.
A visszaverésük újabb nehéz időket vetítenek elénk.
S némi lelki erősítés szándékával ismét Csurkát idézem: „Ellenségeinknek pedig azt üzenem minden indulat nélkül: ne akarják meglátni azt a felháborodást, ne akarják megtapasztalni azokat az indulatokat, amelyek esetleges térdre kényszerítésünk után, az igazságtalanság uralmának bevezetése után kirobbannak magyar, keresztény, keresztyén testvéreimből. Remélem értik, amit Esze Tamás talpasainak szájával és vezénylő fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc bölcs mérsékletével üzenek: »Ne tépkedjék sebeinket, mert ők pusztulnak bele! Mást nem mondhatok.«”
Ezen Csurka-idézetről annak idején, több mint 12 évvel ezelőtt volt, aki azt mondta, köhög a bolha.
Lehet, hogy igaza volt. Én meg mégis makacsul azt mondtam és mondom: bízzunk váteszeinkben, mert évszázadok óta ők tartják bennünk a lelket. És persze tartsuk szárazon a puskaport.
