Illés Fanni ezüstérmet szerzett az SB4-es kategória 100 méteres mellúszó számában a párizsi paralimpia hétfői versenynapján.

A címvédőként indult magyar versenyző a délelőtti előfutamok során a második legjobb időt érte – csak a kínai Cseng Csiao volt gyorsabb nála öt századmásodperccel –, így az esti döntőben az 5-ös pályán úszhatott.

Az előfutam után azt mondta, maradt még benne erő a fináléra, s paralimpiai bajnokként nem érzi a nyomást, számára az jelenti most a legnagyobb boldogságot, hogy kétéves kisfia, Mór minden versenyén ott van. Hozzátette ugyanakkor, hogy ahogy szokta, este is belead majd mindent.

A Vasas kiválósága taktikusan kezdett az ezúttal is teltházas La Défense Arénában, ahol három kínai, két semleges színekben induló orosz, valamint egy-egy spanyol és olasz riválisa volt a nyolcas döntőben.

Bár ezúttal hazai versenyző nem úszott, a közönség így is hatalmas hangorkánnal támogatta a vízben lévő sportolókat, Illés pedig 50 méternél a negyedik helyen fordult. A táv második felében aztán ő és az olasz Giulia Ghiretti is beleerősített, mindketten lehagyták az addig vezető kínai Cseng Csiaót, úgy tűnt, a magyar úszó vezet, de a végén szinte egyszerre csaptak be a célba.

Csak az időmérő tudott különbséget tenni a teljesítményük között: az olasz lett az első, Illés Fanni pedig mindössze négy századdal lemaradva a második.

A 32 éves parasportoló – aki alsóvégtaghiánnyal és összenőt ujjakkal született – immár ötödik paralimpiáján szerepelt, s a megnyitón ő vitte a magyar csapat zászlóját.

MTI

Borítókép: llés Fanni a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok női 100 méteres mellúszás SB4-es kategóriájának döntőjében a nanterre-i Paris La Défense Arénában 2024. szeptember 2-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd