Az illegális migráció okozta válság megoldásain töri a fejét Berlin, ahol rájöttek, hogy a kérdések és problémák kellemetlenül konkréttá válnak.

Már a Die Welt publicistája is a migráció okozta válság megoldásán töri a fejét – és arra jutott, hogy az Európai Unió jelenlegi szabályai szerint ez csak törvénysértéssel vagy súlyos politikai konfliktusokkal valósítható meg.

Carolina Drüten azt írja, Németországban is felvetődött, hogy utasítsák el a migránsok belépését, ahogyan ez az EU külső határain már mindennapos folyamattá vált.

Csakhogy ez ellentétes az EU által meghatározott feltételekkel, amelyek minimális mozgásteret hagynak, hiszen minden kérvényt meg kell vizsgálni, és alapvetően tiltják a visszafordítás opcióját.

A szerző úgy véli, a migráció okozta problémák a választási eredményeken is meglátszanak, a lakosságot megviseli a tömeges bevándorlás, mert az illegális migránsokat, sőt, még a bűnözőket is ritkán deportálják, ez pedig megerősíti az AfD pozícióit.

„A kérdések most kellemetlenül konkréttá válnak: a hónapok óta utazó menekültet megállítják a határon? Fizikailag is megakadályozhatják a belépésüket? Ellökhetik őket? Mi a helyzet a nőkkel és a gyerekekkel? Az Unió akar olyan kerítést építeni, mint Magyarország? Ha ezekre mind nem a válasz, akkor mi a terve az EU-nak?” – sorolja a publicista.

A határvédelemmel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy Brüsszel mintegy kétmilliárd euróval, azaz 800 milliárd forinttal tartozik, Magyarország ugyanis ennyit költött 2015 óta határvédelemre.

Gulyás Gergely a Mandinernek a német választási eredményeket értékelve azt mondta: Németországnak csatlakoznia kellene hazánk Brüsszel elleni migrációs harcához.

Mandiner.hu

Borítókép: Szíriai menekültek érkeznek a friedlandi fogadóállomásra a közép-németországi Göttingen közelében
Forrás: MTI/EPA/Swen Pförtner