Ez az ország harmadik zenélő útszakasza, amelyen az Ismerős Arcok Nélküled című dalának egy részlete csendül fel.

Hatvan és Lőrinci között, a 21-es főúton készült el Magyarország harmadik zenélő útburkolata, jelentette be az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára, a beruházást átadó sajtótájékoztatóján.

A 21-es főúton 2015 óta közel 45 kilométer hosszon épültek ki, illetve újultak meg kétszer kétsávos szakaszok Hatvan és Salgótarján között. Az útfejlesztés záróprojektjének több eleme is megvalósult már, vagy a kivitelezés a végéhez közeledik

– részletezte Pántya József, és kiemelte, miszerint a kétszer kétsávos kialakítás jelentős közlekedésbiztonsági előrelépés, ezt a baleseti statisztikák csökkenő mutatói is alátámasztják.

A fejlesztés a tömegközlekedés kényelméhez és kiegyensúlyozottságához is hozzájárult.

Pásztó térségében buszvárókat és térfigyelő kamerákat telepítettek, 46 férőhelyes P+R parkolót és 50 kerékpár befogadására alkalmas tárolót is kialakítottak. Mindezekkel a tárca célja a tömegközlekedés népszerűsítése és biztonságosabbá tétele

– vázolta fel.

Tájékoztatása szerint folyamatban van Tar és Szurdokpüspöki térségében további buszvárók kihelyezése és gyalogátkelők felfestése, a főút aluljáróiba tervezett térfigyelő kamerák kihelyezése már befejeződött.

Idén elkészül Pásztótól délre a 3,6 kilométeres Hidegvölgyi-vízfolyás mederrendezése, amely a környék csapadékvíz-elvezetését és vízgazdálkodását segíti

– tette hozzá a helyettes államtitkár.

A 21-es számú főút egyedi élményt nyújt mostantól a gépjárművel közlekedőknek.

A 21-es főút fejlesztéseinek „koronájaként” csütörtöktől egyedi élményt nyújt a Hatvan és Lőrinci között közlekedőknek az a mintegy 550 méteres burkolatszakasz, amelyen óránként 80 kilométeres sebességgel autózva felcsendül az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalának egy részlete

– mondta Pántya József.

Szabó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen hangsúlyozta:

Az utak és a zene összeköt, a most átadott zenélő szakasz pedig az egész nemzet, 15 millió magyar számára jelent közös szívdobbanást.

Becsó Zsolt, Nógrád vármegye 1-es számú egyéni választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, a fejlesztés ötletgazdája köszöntőjében rámutatott: a zenélő burkolat átadásával a 21-es főút negyedszázados fejlesztési programjában sikerült feltenni a pontot az i-re.

2010 előtt 8-10 éven át a térség szempontjából kiemelkedő 21-es főút nem kapta meg a kormányzat részéről azt a figyelmet, amelyet megérdemelt volna. Az elmúlt 14 évben azonban újra felkerült a térképre ez a fontos, a Felvidéket az anyaországgal összekötő közlekedési folyosó, amely lehetővé tette, hogy ezek a területek bekapcsolódjanak hazánk és Közép-Kelet Európa gazdasági vérkeringésébe

– fogalmazott Becsó Zsolt.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a zenélő burkolat kiépítését az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából a HE-DO Építő Zrt. végezte el, mintegy nettó 1,8 milliárd forintból.

MTI

Kiemelt kép: Kiss Gábor / MTI