Sikeresen rajtolt a közmédia Csukás Meserádiója, amely már az első nap több ezer hallgatót vonzott.

A Csukás Meserádió már az első napokban bizonyította, hogy jelentős igény van a meséken alapuló minőségi tartalmakra, amelyek összekötik a generációkat és erősítik a családi köteléket.

A rádió applikációját mintegy ötezren töltötték le iOS és Android platformokra mindössze 24 óra alatt, a mediaklikk.hu/csukas aloldalt három nap alatt mintegy 20 ezer látogató kereste fel.

Az Antenna Hungária adatai szerint a rádió indulásának napján a legnépszerűbb idősáv a vasárnapi ebéd- és pihenőidő volt, hétköznapokon pedig a lefekvés előtti, esti meseidő alatt, különösen 20 és 21 óra között hallgatták a legtöbben a csatornát.

Gévai Csilla, a rádió főszerkesztője az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában elmondta: a Csukás Meserádió hiánypótló kezdeményezésként indult, amely egyszerre biztosít lehetőséget a mesés oktatásra és az együtt töltött családi pillanatok megélésére.

„A mese benne van az egész életünkben, és a mese akkor válik igazán fontossá a gyerekek életében, amikor felnőttek lesznek” – fogalmazott Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Neve mind a mai napig összeforr Süsü karakterével, így a Csukás Meserádióéval is, hiszen a névadó öröksége előtt tisztelegve Süsü, a sárkány jelenik meg a rádió logójában és szignáljában is.

A rádió különlegessége, hogy válogat az MTVA Archívumában található mesékből is, így az idősebbek megoszthatják gyermekeikkel, unokáikkal saját gyerekkori emlékeiket.

Gubik Petra Junior Prima, Petőfi Zenei és Honthy Hanna-díjas előadóművész, a rádió csatornahangja szintén az M1 vendégeként kiemelte: a közmédia új online rádiójának repertoárja rendkívül változatos, hiszen a mesék mellett mondókák, énekek, készségfejlesztő és ismeretterjesztő anyagok is hallhatók.

„A legfontosabb, hogy tudatosítsuk, a hallgatott mesének milyen fontos szerepe van a gyermekek fejlődésében. A mesehallgatással ugyanis gyarapodik a képzelőerő, gazdagodik a szókincs és új ismeretekre is szert lehet tenni”

– hangsúlyozta az előadó.

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költőről, íróról, Csukás Istvánról elnevezett rádiócsatorna szeptember 1-jén indult útjára – idézték fel a közleményben, amely szerint a Csukás Meserádió nemcsak hallgatói élményt nyújt, hanem aktívan ösztönzi a gyermeki fantázia kibontakozását is, amelyet egy szeptember 30-ig tartó pályázattal támogatnak. A részletek a rádió Médiaklikk-oldalán találhatók.

A Csukás Meserádió a www.csukasmeseradio.hu oldalon hallgatható, illetve az iOS és Google Play áruházban ingyenesen letölthető applikáción keresztül is elérhető.

MTI / Krónika

Kiemelt kép: diafilm.hu