Szó fennakad, olyan pokoli „iránymutatást” kaptak a kórházak: ha a baba érkezése akár csak közvetve is ronthat a mentális jólléten, elvetethető.

„A terhesség megszakítása a születés pillanatáig bármikor megengedett” – szögezi le 2024 őszén egy kormánypárti frakcióvezető, hazája igazságszolgáltatási tanácsának tagja, nem a földrajzilag talán kellően távoli Kalifornia valamely szélsőliberális bugyrában, de nem is valamiféle kétségbeesett zöldpárti utóvédharcként Berlin-Kreuzbergben, hanem:

Karol Wojtyła tuskizálódott szülőhazájában.

Az idézet bizonyos Anna Maria Żukowskától, a lengyel Új Baloldal parlamenti képviselőjétől, lelkes LMBTQ-aktivistától származik, akiről még talán annyit kell tudni, hogy a tavalyi választásokon a szavazatok 2,24 százalékát szerezte meg varsói választókörzetében,

így kapta maga alá azt a magas lovat, amelynek nyergéből most megnyilatkozhat.

Igaz, eredménye egész szép a 2019-es 1,37 százalékához képest – már azzal is gond nélkül lett a jobbos Morawiecki-kormány idején a Szejm Igazságügyi és Emberi Jogi Bizottságának alelnöke. Ennyit kitérőként a jogállamiság nevű színjátékról, jelentőségteljesen pillantva Brüsszel felé, ahol a 18 millió európai választópolgárral a hátuk mögött politizáló Patriótáknak még a Petíciós Bizottság negyedik alelnöki posztja sem jár ki,

nehogy olyan mondatokkal forgassák fel a kontinenst, mint hogy „a szavazást megnyitom”.

Van tehát Lengyelországban ez a balos frakcióvezető, aki most annak alkalmából nyilatkozott meg, hogy a minap miniszteri iránymutatást kaptak a kórházak, az abortuszhoz való hozzáférés javításának céljából – miután a Szejmben nem sikerült többséget elérni a liberalizációs törekvésekhez, az egészségügyi és az igazságügyi miniszter a hatályos rendelkezések értelmezésével igyekszik a gyakorlatban „megnyitni a kapukat”, ahogyan Donald Tusk fogalmazott.

A kiadott dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy valójában

egyetlen orvos véleménye is elegendő a terhességmegszakításhoz, és az az orvos lehet például pszichiáter is.

Amennyiben tehát utóbbi kimondja, hogy a magzat kihordása és megszülése veszélyezteti a nő mentális egészségét, onnantól kezdve az abortusznak nincs akadálya. Olyan kritérium pedig (emlékeztet az egészségügyi miniszter) a hatályos jogszabályokban sincs, hogy a nőt fenyegető veszélynek közvetlennek, azonnalinak vagy súlyosnak kellene lennie – valójában tehát az a kórház követ el jogsértést, amely efféle feltételeket támasztva gátolja az abortuszt.

Az ilyesmiért akár félmillió zlotys (46 millió forintos) bírság is járhat, sőt, az intézmény bukhatja a társadalombiztosítási támogatást is.

Mivel azonban a nő egészségét fenyegető helyzetekben az abortusz időkorlát nélkül elvégezhető, a közösségi médiában megindult a találgatás, vajon akkor a magzat de facto a kilencedik hónapban is megölhető-e egyetlen pszichiáteri papír alapján – erre válaszul fejtette ki a balos Żukowska, hogy időkorlát „nyilvánvalóan” nincs, a terhességmegszakítás bármely pillanatban megengedett, ha a nő mentális egészségéről van szó.

Ezt mintegy alátámasztva Donald Tusk rámutatott: a jogi szabályozás nem változik, a filozófia és a valóság viszont igen, hiszen az orvosok mostantól érezhetik, hogy az ügyészség nem fog eljárni velük szemben, amikor „a nő mellé állnak”.

Hogy a jogállamiságmentő miniszterelnök honnan ismeri ennyire pontosan a független ügyészség jövőbeli szándékait, az nem derül ki,

de a lényeg, hogy a valóság mindenféle parlamenti szavazás nélkül, egyetlen miniszteri iránymutatással meg van változtatva. Azt a feltételezést, hogy egyes pszichiáterek esetleg alapos indok nélkül adhatnak ki abortuszra jogosító véleményeket, az egészségügyi miniszter a tudományos fantasztikum körébe sorolta – filológus létére valószínűleg még nem olvasta a holland hírportálokon az ottani sci-fi-irodalom legújabb remekeit a depresszió miatt egyenesen eutanáziát igénylő és abban orvosi igazolással részesülő fiatal nőkről, vagy akár kisgyermekes családanyáról.

Mindehhez még fűzzük hozzá adalékként, hogy az egészségügyi minisztérium a miniszteri iránymutatás közreadása előtt két héttel ideológiai okokból telefonon felmentette a szülészeti és nőgyógyászati kérdésekért felelős nemzeti tanácsadót,

aki szerint körültekintőbben kellene eljárni és nem szabadna egyetlen papiros alapján korlátlanul végezni abortuszt a „mentális egészség” veszélyeztetettségének homályos indokával

– és akkor talán már teljes képet is kapunk arról, hogy milyen is az, amikor egy mérsékelt jobbközép jelmezben hatalomra kerülő, jólfésült erő még véletlenül se szorítkozik a mérsékelt középutas korrekciókra, a szolid jobbközép megoldásokra, hanem szép csöndben, mosolygósan és jogállamilag, ámde határozott lendülettel kipipál egy pontot balos kollégáinak agendáján.

Mandiner

Kiemelt kép: MTI/PAP/Adam Warzawa