Mario Draghi – a Super Mario néven is emlegetett pénzügyi mágus – nagyjából „az EU-s kézbe EU-s fegyvert” elvét hangoztatja, de az elképzelés kivitelezése több mint problémás.
Draghi több mint 300 oldalon keresztül taglalja jelentésében az Európai Központ Bank volt elnöke, hogy miért zuhant a pincébe az EU-s versenyképesség, és mit lehetne tenni, hogy újra a gyorslift közelébe kerüljön. Az Ursula von der Leyen által felkért Mario Draghi tervezetében külön fejezetet szánt az európai védelmi iparnak, illetve a tagállami fegyvervásárlások meglehetősen kényes témájának.
A Super Mario néven is emlegetett pénzügyi mágus javaslatát néhány lehangoló adattal kezdi: az EU védelmi kiadásainak nagy részéből az Egyesült Államok profitál. Az ukrajnai háború következtében a tagállamok eszeveszett fegyverkezésbe kezdtek,
a 2022 júniusa és 2023 júniusa között eltelt időszakban védelmi beszerzésekre elköltött 73 milliárd eurónak azonban a 78 százaléka külföldi vállalatokhoz került – 63 százaléka pedig egyetlen helyre, az Egyesült Államokba.
Azt az egyszerű tényt Draghi is elismeri, hogy ennek elsődleges oka az európai hadiipar kapacitás- és készlethiányában gyökerezik, ám rögtön hozzáteszi, hogy azon fegyverek esetében, ahol az EU-s ipar nem küszködik hiányosságokkal, nem helyénvaló külföldi beszerzési projekteket indítani.
Az EKB volt vezére erősen nehezményezte, hogy bár az európai hadiipar képes előállítani csúcstechnológiás fegyvereket (Eurofighter Typhoon, Leopard 2 A7 harckocsi), a legtöbb ország, beleértve Hollandiát, Németországot, Lengyelországot ,Romániát, Belgiumot és Dániát is, a blokkon kívülről szerzi be azokat – a vadászgépek esetében az amerikai F–35-ösök után indult hajsza, míg a dél-koreai hadiipar hatalmasat robbantott a szárazföldi haditechnikával: csak Lengyelország több mint 10 milliárd dollár értékben szerződött le Szöullal harckocsikra, önjáró lövegekre és rakétavetőkre.
Draghi megoldási javaslata nem új keletű, de ismét kivitelezhetetlen lesz: pénzügyi ösztönzőkről beszél EU-s forrásokból, hogy a kormányokat európai vásárlásokra serkentsék, vagyis ismét egy tagállamok által felhizlalt büdzsét javasol, ahonnan aztán visszafizetik a támogatásokat.
Ugyanakkor felszólítja a tagországokat is, hogy nagyobb lelkesedést tanúsítsanak a közös kiadások és a közös fegyverbeszerzés területén, felszámolva az európai védelmi piac széttagoltságát. Azt is javasolja, hogy az unió kezdje el növelni a fegyvergyártó cégek méretét és kapacitását, a védelmi ipar előtt pedig jobban nyissa ki a finanszírozási kapukat, lehetővé téve például, hogy az Európai Beruházási Bank – amelynek az alapszabályában rögzítették, hogy a fegyveriparnak nem folyósít kölcsönt – hitelezési politikája megváltozzon.
Draghi utópisztikus elképzelései több sebből véreznek
Nem csak a jól ismert hadiipari kapacitáshiányokról (emlékezhetünk az EU csúfosan elbukott kísérletére, amelyben egy év alatt egymillió lőszert ígért Ukrajnának, míg végül belátta, hogy esélye sincs teljesíteni azt), a kormányok és a fegyvergyártók közötti hosszú távú szerződések hiányáról vagy a szakképzett munkaerő távolmaradásáról van szó. A gondolat a közös beszerzésekkel, közös kapacitásnöveléssel és közös finanszírozási formákkal egyetlen alapvető dolog miatt bukik meg már a küszöbön:
mindez közös védelmi és biztonságpolitikai gondolkodást igényelne, az viszont egyáltalán nincs meg a tagállamok között.
A gondot súlyosbítja, hogy Draghi mindezt szintén brüsszeli, centralizált irányítással képzeli el: ezt viszont majdnem minden tagállam mereven vissza fogja utasítani. A védelemgazdasági függetlenség a haderő kizárólagos nemzeti szuverenitásából következik, ezt felrúgni pedig senki nem akarja pusztán azért, hogy aztán egy brüsszeli bizottság döntse el, hol van nagyobb szükség a fegyvereire és a katonáira.
Az első probléma a legnagyobb
Miután Draghi évi 800 milliárd euró elköltését javasolja közös hitelfelvétel segítségével (vagy a tagállamok pluszadóztatásával) ahhoz, hogy helyreálljon az uniós versenyképesség, a védelmi ipar kapacitásnövelését célzó támogatásokat és a közös fegyverbeszerzések társfinanszírozását is ebből a nem létező (és a közös hitelre máris megérkezett német nemleges válasz miatt soha nem is realizálódó) összegből kívánná fedezni. Tisztázandó:
éppen a kemény fiskális szabályok szerint játszó tagállamok elutasítása miatt ez a hitelfelvétel soha nem fog megvalósulni, vagyis Draghi egyévnyi javaslatkörmölő munkájának a gyümölcse már a kezdeteknél elfonnyad a fán.
Ha azonban ezt a tényt figyelmen kívül hagynánk, és feltételeznénk, hogy az ösztönző összeg milliárdjai valóban rendelkezésre állnak majd, a védelmi területen akkor sem történne összehangolt és közös előrelépés.
Az Európai Unió jól látható zavarban van, amikor a geopolitikai erejét megpróbálja elhelyezni a teljesen átformálódó és egyensúlyát vesztő világrendben. Az ukrajnai háború és az izraeli konfliktus megítélése és kezelése, Kína és a globális dél törekvése egy multipoláris rend kialakítására, valamint az Egyesült Államok egyre vadabb protekcionista törekvései a hegemóniájának megőrzése érdekében inkább törésvonalakat generálnak a tagállamok között, semmint egységet.
A külpolitikával kapcsolatos konszenzus hiánya természetesen a védelmi politikát is magával húzza. A brüsszeli központosítás gondolata egyre erősebb, de egyre távolabbi is:
egyetlen centralizált testület sem lenne képes kezelni a tagállamok egymástól teljesen eltérő védelmi politikáját, éppen ezért prioritásokat sem tudna meghatározni.
A fenyegetettség egészen mást jelent Olaszországban vagy Portugáliában, mint Lengyelországban vagy Észtországban – ez pedig törvényszerűen feltételezi a védelmi ipar és beszerzések sokszínűségét, illetve egy központosított finanszírozási rendszer eredménytelenségét is. Sőt: mivel lehetetlenné teszi a közös védelmi politika kidolgozását, akkor azt is, hogy az Európai Unió globálisan is meghatározó erővé váljon védelmi szempontból. Az Oroszország elleni egyöntetű kiállás és Ukrajna (már nem annyira egyöntetű) lélegeztetőgépen tartása kétségtelen előrelépés, azt azonban az amerikai szerepvállalás lassításáról szóló hírek nyomán kitört pánik is jelzi, hogy az EU messze nem áll készen annak folyamatos fenntartására. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a különböző biztonságpolitikai elveket valló országok karámba terelése, és egy centralizált védelmi rendszer kiépítése kellene – egyikre sincs egy morzsányi esély sem, bármennyire szeretné az Európai Bizottság saját kezébe venni a kezdeményezést.
A védelmi beszerzések ennek megfelelően – helyesen és átgondoltan – nemzeti irányítás alatt maradnak. Minden ország azt és úgy vásárol, amit és ahogyan akar – ha az Oroszországtól való rettegtetés hatékonyságára gondolunk, nem is tehet másképp. Még jó pár éven keresztül a fegyverrendszerek minél gyorsabb beszerzése áll a fókuszban, Draghi kritikája tehát a külföldi vásárlások kapcsán nemcsak felesleges, de egyenesen értelmetlen.
A már említett 1 milliós, Ukrajnának szánt tüzérségi lőszeradomány akkor akadt el igazán, amikor Macron nem volt hajlandó belemenni az európai kapacitáshiány külföldi pótlásába. Ő már akkor azzal jött, amivel most Draghi: az európai fegyverbeszerzéseket európai (ha lehet, francia) gyártókkal kell megoldani. Több hét kellett hozzá, mire rájött, hogy lehetetlen követelésekkel állt elő, és fogcsikorgatva beleegyezett a külföldi vásárlásba.
Azt pedig még elképzelni is nehéz, hogy a rugalmas nemzeti beszerzések helyett egy bürokráciától elrozsdásodott brüsszeli gépezet irányítsa a fegyvervásárlásokat, pusztán azért, hogy kizárólag európai fegyverek szerepeljenek a menüben.
A védelmi terület központosítása és egységesítése teljesen irreális ötlet. Ahhoz az Európai Uniót és elsősorban a jelenlegi, egyre politikaibb és piramisszerű hatalomgyakorlást elképzelő Brüsszelt kellene alapjaiban átstrukturálni – amelynek esélye a nullával egyenlő. Draghi gondolatai mögött az európai védelmi önállósodás eszméje áll, tézisei azonban még nagyon sokáig a szimpla ötletelés kategóriájában maradnak. Érezheti ezt a tanulmányt megrendelő Európai Bizottság is, amely a jelentés bemutatása óta – Draghival egyetemben – gyakorlatilag agyonhallgatja azt.
Kiemelt kép: Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke (b) és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismerteti az európai versenyképességről készült jelentést Brüsszelben 2024. szeptember 9-én.
MTI/EPA/Olivier Hoslet