Már zajlanak a programok, de teljes gőzzel a hétvégén kezdődik meg az Aradi Magyar Napok idei rendezvénysorozata, amelynek fő mozzanata hagyományosan az október 6-i megemlékezés.

Idén az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc 13 honvédtábornoka aradi kivégzésének 175. évfordulójára emlékezik a magyarság a nemzeti gyásznapon, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tolmácsolja a magyar kormány üzenetét az aradi Szabadság-szobornál.

Több mint két évtizedes múltja van az Aradi Magyar Napoknak, amely nem csak szórakoztató, hagyományőrző, kulturális és szabadidős rendezvénysorozat.

„Közösségépítő és -megtartó ereje van. Nemcsak Aradról, hanem a megye több településéről érkeznek résztvevők a rendezvényekre, amelyekből mindenki kiválaszthatja a korának és érdeklődési körének megfelelőt” – nyilatkozta a programot ismertető Péró Tamás, az RMDSZ Arad megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

A valamivel több mint két hét alatt 53 rendezvényre kerül sor, és a szervezésbe több mint húsz magyar egyházi és oktatási intézmény, civil szervezet vagy magánszemély csatlakozik be, ezért is mondható, hogy – Péró Tamás megfogalmazása szerint – „közösségi összefogással születik meg a programsorozat.”

Képzőművészeti tárlatok, színházi előadások, könyvbemutatók, kiállítások, pódiumbeszélgetések szerepelnek az eseménynaptárban. Lesz többek között közönségtalálkozó Székely Csaba drámaíróval (szeptember 27.), aki Aradon végezte a középiskolát, tanulmányi kirándulás Világosra a megye magyar nyelven tanuló hatodik osztályosai számára (szeptember 28.), Kelemen Didák-emlékhely avatása a minorita templomban (szeptember 29.), humorest, pedagógusnap, de élménybeszámolót tart Fa Nándor (október 3.), aki ötször vitorlázta körül a Földet.

Szeptember 20–21-én, azaz pénteken és szombaton tartják a Szabadság-szobornak is otthont adó Román–magyar megbékélési parkban a gyerekfoglalkozásokkal, néptánccal, hagyományőrző íjászattal, kézművesvásárral és koncertekkel fűszerezett fesztiválhétvégét.

Az eredetileg háromnaposra tervezett rendezvény vasárnapi programjait kénytelenek voltak lefújni a román kormány szeptember eleji sürgősségi rendelete miatt, amely a kulturális rendezvényekre fordítható költségvetési kiadásokat korlátozza (az Aradi Magyar Napok a város kulturális eseménynaptárában szerepel, ekként a művelődési központ fedezi a költségeket a városkasszából), és emiatt kellett lemondani az Ossian- és az Irigy Hónaljmirigy-koncertet is. A Republic és Curtis azonban fellép Aradon, pénteken, illetve szombaton 20 órától.

Az Aradi Magyar Napok fő mozzanata hagyományosan az október 6-i megemlékezés. Idén az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának, a 13 honvédtábornok aradi kivégzésének 175. évfordulójára emlékezik a magyarság a nemzeti gyásznapon.

Az előestéjén két díszelőadást is tartanak: 16 órától a Kultúrpalotában, a filharmónia hangversenytermében Mága Zoltán hegedűművész koncertezik, 19 órától pedig a nagyszínházban (Ioan Slavici Klasszikus Színházban) a budapesti Nemzeti Színház mutatja be Katona József drámáját, a Bánk bánt Vidnyánszky Attila rendezésében.

Mindkét előadásra ingyenes a belépés, viszont meghívókat kell igényelni az RMDSZ-irodában, ami megtehető szeptember 23-tól.

Október 6-án, a nemzeti gyásznapon 13.30-tól a megyei múzeumban látogatható az 1848–1849-es Ereklyemúzeum, a vértanúkhoz és a forradalomhoz köthető relikviák gyűjteménye; vasárnap 16 órakor a vesztőhelyen álló obeliszknél tartanak főhajtást és koszorúzást, 17 órától az Arad-belvárosi római katolikus templomban gyászmisét celebrál az aradi vértanúk emlékére Udvardy György veszprémi érsek, ezt követően a megemlékezők menete gyalog érkezik a Szabadság-szoborhoz.

Zala György monumentális alkotásánál 18.30-tól kezdődik az emlékezés és koszorúzás, beszédet mond többek között Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. A megemlékezést az aradi diákok fáklyás felvonulása zárja.

Krónika.ro

Borítókép: Fáklyás felvonulás Aradon
Forrás: Krónika.ro/Pataky Lehel Zsolt