Mostanában újra nézem a legendás amerikai tv-sorozat, A médium részeit. Aki még nem látta, bármikor megnézheti – lám, mire jó az internet! Ifjabb Tóth György írása.
A lényeg ez: Allison DuBois médium, aki jobbára álmában lát bűncselekményeket, amelyeket aztán segít megoldani. Viszont előfordul, hogy az őt meglátogató szellemek némelyike nem is tudja, hogy már halott.
Mostanság a magyar politikai életben is felbukkantak olyan szellemek, akik – vagy pártjuk – már gyakorlatilag halottak, csak éppen ezt nem akarják tudomásul venni. Ezért aztán úgy tesznek, mintha még léteznének és szavuk, üzenetük sokat nyomna a latban. Mondjuk egy Párbeszéd elnevezésű kísértetet említhetnénk, de ahogy Eötvös Gábor zenebohóc híres mondása tartja: Van mááááásiik! Na látod!?
Már csak éppen hogy van.
Volt egyszer egy MSZMP nevű állampárt is, amelynek pusztulása után MSZP néven született meg reinkarnációja. Míg az ország meg nem tapasztalta, hogy kik is ők valójában, éltek, mint Marci Hevesen (Zöld Marci betyár volt, az MSZMP meg egy állampárt, MSZP-s utódai pedig úgy viselkedtek, mintha még mindig állampárt lennének) és hazudtak reggel, éjjel meg este, de szemrebbenés nélkül ám! Trükkök százait vetették be, hogy úgy látszódjon, mintha az ország érdekében kormányoznának, miközben csak a saját érdekük volt számukra fontos, így aztán olyan böszmeségeket követtek el – karöltve az úgynevezett liberálisokkal –, hogy azt akkori vezetőjük el sem tudta képzelni.
2010-ben megkezdődött súlyos betegségük, a lassú haldoklás pedig 2024-re bevégeztetett.
Porhüvelyük még mozogni látszik, de csak azért, mert dróton rángatott bábukká lettek, azok meg köztudottan nem bírnak önálló akarattal, úgy mozognak, ahogy a bábmester ráncigálja zsinórjaikat. De ő is csak addig, amíg a báb el nem rongyolódik, vagy míg a közönség rá nem un a figurára.
Bár van olyan mese is, amely rá illik erre a bábra, nevezetten a Pinocchio. A fabáb, aki hús-vér gyereknek hiszi magát és az orra a hazugságoknak köszönhetően egyre hosszabbra nyúlik. Hát ilyen ez az MSZP is, még pártnak hiszi magát és nagyon hosszúra nyúlt a szaglókája. És mert pártnak hiszi magát, maradék csöppnyi szervezete időnként kiböffent magából valamit.
Van ez a Komjáthi Imre nevű képviselőjük, aki nevetségesnek, hamisnak tartja Orbán Viktor miniszterelnök kijelentését, amely szerint Magyarország egy gazdasági fellendülés kapujában áll.
Mert ugye az ország a csőd szélén táncol. 2010 óta egyfolytában, a kormány pedig az év 365 napján 730-szor is megbukott.
Bezzeg amikor ők voltak hatalmon, az volt a haza arany korszaka!
Igaz, egekben volt a munkanélküliség, igaz, némi túlzással naponta emeltek adókat, igaz, gázár emelés sem volt csak 13-szor, vizitdíjat, kórházi napidíjat, tandíjat vezettek be (cserébe az egészségügyi intézményeket megajándékozták páncéldobozokkal, amik ugye nélkülözhetetlen eszközei a gyógyításnak), igaz, iskolákat, óvodákat, kórházakat zártak be, tanárokat, óvodapedagógusokat, egészségügyi dolgozókat bocsájtottak el tömegesen.
Igaz, leépítették a lakáshoz jutási támogatásokat, elsinkófálták a 13. havi béreket és nyugdíjakat, lefaragták a gyest, gyedet, megszüntették a családi adókedvezményt.
Igaz, az államadósság kicsi híján a földbe passzírozta az országot és csak egy IMF nevű uzsorás kölcsöne adott mankót a talpon maradáshoz, de mindez nem számít. Akkor is úgy volt jó minden, ahogy volt.
Most meg úgy rossz minden, ahogy van, legalábbis a szellempárt és hazajáró aktivistái szerint.
Igaz, az elmúlt 14 esztendőben a Covid-járvány miatti leállás és az orosz-ukrán háború, az Európa-ellenes európai uniós szankciók ellenére is Magyarország a legjobb (nem jó, de a gyengeség mellett mégis a legjobb) gazdasági eredményeket mutathatja fel, igaz, látványos beruházások tömege készült el vagy készül ma is, igaz, megszületett és működik a csok, igaz, folyamatos a kórházak, orvosi rendelők megújítása (ami még messze nem elegendő, de lehetőségeinkhez képest nem is lebecsülhető), igaz, hatalmas mértékben nőtt az egészségügyben dolgozók, a tanítók, tanárok, óvodai dolgozók bére, igaz, visszakapták a 13. havi juttatást a nyugdíjasok, sőt ha lehet, még nyugdíjprémiumot is adnak.
Igaz, bővült a családtámogatási rendszer, működik a családi adókedvezmény. Igaz, a rezsicsökkentés megóvta a családok nagy részét az elszegényedéstől, igaz, többszörösére nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum. Igaz, sikerült letörni azt az inflációt, amelyet nem csak mi, de az egész világ megszenvedett, mindez tény.
De azért itt minden rossz. Itt lehetetlen élni, mert lopnak és korruptak. Hát ha így sikerül fejlődni a lopások ellenére, akkor a kormányon lévő fiúk és lányok valamit nagyon tudhatnak. Úgy lopni, hogy ezt senki nem érzi meg, nem csak bravúr, de művészet is.
Apropó, korrupció.
Kétféle létezik, a Transparency szerinti és a Világbank által megállapított. Előbbi szerint hazánk az egyik legkorruptabb uniós tagállam, a Világbank felmérése szerint viszont a korrupció nálunk alig mérhető. Én valahogy nem tudok hitelt adni annak a Transparency nevű gittegyletnek, amely a Soros-félék zsebéből kandikál kifelé és tények helyett kinyilatkoztatásokkal támadja folyamatosan hazánkat és valahogy soha nem a balliberális pártokat vagy önkormányzatokat vizslatják korrupció-ügyben.
Mi több, a Tranziton Ligeti Miklós és Lánczi Tamás vitájában sem derült ki, milyen módszerrel mérik az állítólagos magyar korrupciót. Mert ugye azt nem lehet objektíven mérni – azaz hasraütéssel állapítják meg, jelentik ki.
Na ez aztán a tudományos megközelítés. Mellesleg a baloldal korrupcióként könyvel el mindent, ami a „ner-es vállalkozásokhoz” jut, azaz minden korrupció, ami üzletileg bármilyen módon a kormányhoz párosítható. Tehát korrupció az is, ha nyilvános pályázaton egy „kormányközeli” cég nyer.
Úgy mellesleg Ligeti úr többek között a Világbankot emlegette mint korrupcióértékelési forrást. Hát, Mikike, ezt öngólnak hívják.
De vissza a szellem-MSZP-hez. A mi drága hazajárónk, Komjáthi úr eredeti szakmáját tekintve lakatos, ami tiszteletre méltó, becsületes szakma, apósom is lakatos volt, Isten nyugosztalja. Remek ember, érdeklődő, tájékozott, pedig „egyszerű lakatos” volt. Hogy Komjáthi úr remek lakatos lehet, nem vitatom. Ezt akkor is bizonyította, amikor anno a Suzuki gyár kapujához láncolta magát. Csodás lakatosmunka volt.
Ami ellenben politikusi teljesítményét illeti, arról nem sok minden mondható el a leláncolt Prometheus akciótól eltekintve, mert az legalább látványos és végletesen értelmetlen volt. Most meg itt ez a közlemény, ami még értelmetlenebb. Tehát nincs is mit elemezni rajta.
Főképpen nincs, mert egy szellempárt alelnöki posztjáról szeptember 28.-án leköszönő illetőtől származnak, aki ugyan nem ért (végzettsége alapján nem is érthet) gazdasági kérdésekhez, de akkor is kinyilatkoztat.
Teheti, ebben az országban szabad a véleménynyilvánítás, de ennek örve alatt talán nem kellene butaságokat beszélni.
Nálunk is elkelne egy Allison DuBois, aki megmagyarázhatná az érintetteknek: barátaim, ti már nem is léteztek. Csak még nem fogtátok fel.
Szerző: Ifj. Tóth György
Borítókép: Komjáthi Imre
Forrás: Facebook/Komjáthi Imre