Mindig érezzük azt a forró szeretetet és rajongást, amelyet az Európai Unió egyes vezető politikusai irántunk éreznek, csak ezt szegények rosszul mutatják ki. De azért nagyon szeretnek.

Van a fiúk életében egy fejtődési folyamat, már ami a lányokhoz viszonyulást illeti. Az oviban a lányok hajának cibálása, ez az első fázis, de az ilyesmiből az ember elég hamar kinő. Második korszak: hülye lányok. Harmadik. buta vigyorgás. Negyedik: kimondom, hogy tetszel nekem. Végül az ötödik (ezt már sajnos nem minden fiú meri megtenni: legyél a feleségem.

Azt persze nem tudom, ugyanez a folyamat miként zajlik le a lányoknál, de

a jelekből ítélve az Unió fiú lehet, mert most éppen ovis korszakát éli.

Tetszik neki ez a szép Magyarország, hát ráncigálja a hajunkat, ahányszor csak tudja. Illegális migráció? Hajhúzás. LMBTQ ügyek? Hajhúzás. Jogállamisági eljárások? Húzás, húzás, hajhúzás.

Most meg itt ez a katasztrófahelyzet, mert árad a Duna. De nem csak az úttörő és a cserkész, de az ovis öcsike is segít, ahol kell. A többi kispajtás számíthat rá, csak az nem, akibe szerelmes, vagyis Magyarország. Helyette jön a hajhúzás.

Merthogy mi Brüsszeltől és Ursula von der Pfizertől legfeljebb idegbajt kaphatunk, pénzt egy petákot sem.

Ezt szúrta ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, amikor elolvasta Ursula Facebook-bejegyzését.

A nő szolidaritási ömlengéséből valahogy kifelejtődött hazánk, mert segítséget ígért a cseheknek, szlovákoknak, lengyeleknek, románoknak és osztrákoknak. Együttérez velük a nagyságos asszony, Magyarország meg nincs is. A mi lankáinkon nem folyik át a Duna, itt nincs árvíz, kikerül minket.

Von der Szőke (festett) ránézett a telefonjára és nem kapott sms-t arról, hogy a térképre is rá kellene néznie. Nicsak, mi az a folt, amit nyugatról Ausztria, északról Szlovákia, keletről meg Románia határol? Mi az a kék csík a folton, ami átszeli? Mindegy, mert ott nincs áradás, a belépési határnál hirtelen leapad, a kilépéskor meg hirtelen újra felduzzad. Csakis így lehet, másként a hölgyike velünk is jóemberkedne kicsit.

Értem én a logikát, hogyne érteném. Másutt gátak szakadtak át, emberek veszítették életüket, a tragédiák kézzel foghatóak. Mi meg „csak” védekezünk és amennyire lehet, a medrében tartjuk a vizet. Persze a védekezés nagyon sokba kerül, jól jönne az anyagi támogatás, de mit akarunk mi, amikor nem történt nálunk semmi különös? Mi nem érdemlünk még egy együttérző mondatocskát sem.

De jó, hogy ennyire szeretnek! Viszont érdekelne, mikor nő ki az Unió az óvodából. Már az is örömmel töltene el, ha lehülyéznének minket. És hol van még attól a lánykérés?

Szerző: ifj. Tóth György

Címkép: MTI/AP