A programnak köszönhetően sikerült stabilizálni a gyereklétszámot és elkerülni azt, hogy a magyar oktatás megszűnjön”.

Közel háromezer gyerek vesz részt idén az erdélyi szórványiskolákban zajló délutáni oktatási programban, amely hétfőn kezdődött el 13 megye és Bukarest 64 tanintézetében – közölte kedden az MTI-vel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sajtóirodája.

Az Iskola Alapítvány által működtetett, a magyar kormány finanszírozásával megvalósuló délutáni oktatási programban idén 2904 elemista vesz részt, a délutáni foglalkozások 190 pedagógus közreműködésével zajlanak.

A 2024-2025-ös tanévben a délutáni oktatást igénylő több mint 2500 családnak a 66 százaléka magyar nemzetiségű, 18 százalékuk vegyes nemzetiségű, 14 százalékuk román, két százalékuk pedig egyéb, a romántól és a magyartól eltérő nemzetiségű – áll a közleményben.

A program a szórványvidékek magyar iskoláiban zajlik, ahol a szakemberek a házi feladatok megoldásában segítik az elemistákat, és különféle készségfejlesztő foglalkozásokat szerveznek számukra.

Célja, hogy vonzóbbá tegye az anyanyelvi oktatást azon szórványbeli szülők számára, akik különben román tanintézetbe íratnák gyerekeiket. További célja a magyar identitás megőrzése, a szórványban működő magyar iskolák erősítése.

A délutáni oktatási program Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Maros, Máramaros, Szeben, Szilágy és Temes megye, valamint Bukarest összesen 64 iskolájában kezdődött meg hétfőn.

Nagy Zoltán Levente, a programot szervező Iskola Alapítvány elnöke úgy nyilatkozott, hogy a program legnagyobb sikerét a folyamatosan növekvő érdeklődés, az egyes településeken az elmúlt évek során megnövekedett diáklétszám mutatja.

„Több helyszínen azt láttuk, hogy az utóbbi időszakban a programnak köszönhetően sikerült stabilizálni a gyereklétszámot és elkerülni azt, hogy a magyar oktatás megszűnjön

– idézte az Iskola Alapítvány elnökét a közlemény.

Az illetékes szerint a 2019 óta működő délutáni oktatási program hat éve alatt összesen 14 030 diák vett részt a foglalkozásokon.

A program működtetői a gyerekek napi meleg ebédjének a költségeihez is hozzájárulnak, ezzel is közvetett anyagi segítséget nyújtva a családoknak.

Az Iskola Alapítvány ebben a tanévben 2395 gyermek ebédköltségeit állja, míg 509 kisdiák a román kormány által finanszírozott Egészséges ebéd program részeként kap meleg ételt.

MTI

Címlapkép: Illusztráció / Gönczy Tamás / RMDSZ Facebook