„Egyszerre tudtam tanítani és nevelni” – Jelenits István piarista atyára emlékezünk.
Elhunyt Jelenits István piarista szerzetes, Széchenyi-díjas teológus, a katolikus oktatás újjászervezője, a Corvin-lánc kitüntetettje, nyugalmazott gimnáziumi, főiskolai és egyetemi tanár – tudatta a Piarista Rend Magyar Tartománya csütörtökön a honlapján.
A közlemény szerint Jelenits István életének 92., szerzetességének 70., papságának 65. évében csütörtökön „rendtársai körében, szentségekkel megerősítve, csendesen elhunyt”.
Temetéséről a rend később ad tájékoztatást.
Életútja
A közölt életrajza szerint Jelenits István 1932. december 16-án született a Hajdú-Bihar vármegyében található Berettyóújfalun. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1951-ben. 1955-ben végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakát.
1955-ben lépett be a piarista rendbe, négy év múlva pappá szentelték, és teológiai doktorrá avatták.
1960-tól hittant, valamint magyar nyelvet és irodalmat tanított a kecskeméti, később a budapesti piarista gimnáziumban, egészen 2003-ig.
1965-től bibliai tárgyakat is oktatott a fővárosban a rend hittudományi főiskoláján, a Kalazantinumban, 2000-től pedig annak utódintézményében, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
1985 és 1995 között a piarista rend magyarországi tartományfőnöke volt. 1992-től éveken át tanított a gödi, illetve 1993-tól a váci piarista iskolában, később a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán is.
1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán az Esztétika Tanszék tanára és tanszékvezetője volt, 2015 óta professor emeritus.
1993 és 1997 között az Országos Köznevelési Tanács, 1998-tól 2003-ig a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. igazgatóságának tagja, 1995 óta pedig a Pilinszky János Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke volt.
Munkáját és szolgálatát számos kitüntetéssel ismerték el – írja az MTI.
Egyszerre tudtam tanítani és nevelni
A Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, író és tanár a Magyar Kurírnak két évvel ezelőtt adott interjúban a fél évszázados áldozatos tanári munkásságára visszatekintve azt mondta: „Jó volt megtapasztalni, hogy a diák nem egy zsák, amit meg kell tölteni ismeretekkel, hanem élő, gondolkodó személy. Egyszerre tudtam tanítani és nevelni. Örömet jelentett partnernek lenni abban, hogy különböző élethelyzetekből érkező fiatalokkal megszerettessük a kultúrát, amely formálta őket. Olyan ablakok nyíltak meg bennük és előttük, amik az életük távlatait befolyásolták. Számtalanszor láthattam, hogy a diákévek után mennyire segítette ez őket az életük formálásában.”
Így folytatta: „Az ember Isten képmására teremtett gondolkodó lény. Ahogy a Jóisten nem adja fel a velünk való bajlódást, úgy nekünk sem szabad feladnunk a munkát önmagunkkal és a másik emberrel kapcsolatban. Ez emberségünk lényege. (…) Egy olyan világban olvasunk, tanítunk, amiben mi is ámulva élünk. Végeredményben nem is a tudást kell tudnunk átadni, hanem a keresés felelősségét. És azt, hogy ez a keresés reménnyel teljes, akkor is, ha az élet titkát mi sem értjük meg, látjuk át teljesen. Az élet nem egy pontosan megírt tanmeneten vezet végig. Sokszor úgy tűnhet, mintha Isten játszana velünk, miközben ennek pont az ellenkezőjét teszi: komolyan vesz bennünket, és rengeteg meglepetést tartogat, amire rácsodálkozhatunk.”
Ez a két idézet tökéletesen bemutatja Jelenits István papi, szerzetesi és tanári lelkületét.
Elment, magához szólította Teremtője, de 92 éven át velünk volt, nevelt, tanított, szolgálta népét és Teremtőjét, és közben szépen, csöndben, szűkszavúan, mint amilyen ő maga volt, vadócba rózsát oltott, hogy szebb legyen a föld!
Kiemelt kép: Jelenits István piarista szerzetes, teológus, tanár (Fotó: MTI/Kovács Attila)
