A Tisza elnöke úgy viselkedik, mint aki bárkivel megtehet bármit, ugyanakkor ha vele szemben akár csak véleményt fogalmaznak meg vagy felvételt készítenek róla – mint közszereplőről, egy nyilvános helyen, vagyis teljesen jogszerűen –, rögtön perrel fenyeget, megalázó agresszív hangnemre vált, vagy akár tettlegességhez folyamodik.

Az interjú, amelyben Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője számol be a a diszkópolitikus „politikai” karrierjének első hónapjairól, sokban hasonlít Varga Judit korábbi, őszinte vallomásához, melyben a Tisza Párt elnöke addig nem ismert, erőszakos, manipulatív, hazug és törtető oldalát mutatta be. Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász kitért nemcsak ezekre a párhuzamokra, de számos, a politikát közvetlenebbül érintő kérdésre is.

„A Tisza párt elnökét volt felesége és volt barátnője, de számos őt ismerő politikus is egyöntetűen egy hirtelen haragú, agresszív emberként írta le, de klinikai szakpszichológusok is kimondták: Magyar Péter egyértelműen egy erőszakos személyiség jegyeit mutatja” – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán.

Az alkotmányjogász szerint az agresszió, lobbanékonyság „jogi relevanciája kapcsán elmondható, hogy a hirtelen kialakult szándék fogalmát a 3/2013. számú BJE határozat definiálja: amikor az akaratelhatározás és az elkövetés között alig van időköz, előfordul, hogy hiányzik a bűncselekmény eredményének bekövetkezésének előrelátása” Hozzátette: az 56. BKV szerint a cselekmény végrehajtásában megnyilvánuló kitartó szándék és az előre megfontolt szándék súlyosító körülmény.

„Ezen értelmezés szerint a hirtelen kialakult szándék, mivel az elkövetés és a szándék kialakulása között csekély idő telt el, nem súlyosíthatja a bűncselekmény megítélését” – mutatott rá Lomnici.

Ilyen habitusú embereknek a közéletben, politikában nincs helye, mutatott rá.

Egyrészt, mert viselkedéséből adódóan méltatlan arra, hogy a magyar nemzetet képviselje, másrészt, mert az elvakult követői elé olyan példát állít, aminek köszönhetően feljogosítva érezhetik magukat egyes személyekkel vagy intézményekkel szemben bűncselekmény elkövetésének a megvalósítására.

Emlékezetes: Magyar Péternél – mint a baloldalon általában – visszatérő motívum a politikai erőszakra való felhívás. Egy tavaszi beszédében például azt ígérte: ha a politikai ellenfelei folytatják, „2024. június 8-án nem leszünk annyira békések Budapesten a Hősök terén, és ott nem fognak minket megállítani.”

Magyar Péter mindazonáltal úgy érezheti, hogy

a mentelmi jog védelme miatt nem kell tartania tettei következményeitől, még akkor sem, ha botrányos viselkedése nyilvánosságra kerül.

Ez a védelem azonban nem abszolút, és a mentelmi jog felfüggesztése esetén felelősségre vonhatják, emelte ki Lomnici Zoltán.

Vogel Evelin részéről a videóban számos komoly és egyértelmű állítás hangzott el – a Magyar Péter személyiségét érintőek mellett konkrét dokumentumokra és adathordozókra vonatkozóan is, melyeknek elrejtésére „kérte” a volt barátnőt Magyar.

„Amennyiben Magyar Péter akaratot megtörő vagy akaratot hajlító fenyegetést alkalmazott Vogel Evelin tekintetében, azzal kapcsolatban, hogy rejtsen el bizonyos dokumentumokat, illetve adathordozókat, akkor a vonatkozó bírói gyakorlat alapján, akár a kényszerítés törvényi tényállása is megvalósulhat” – emelte ki az alkotmányjogász,

pontosítva, hogy a Btk. 195. § alapján, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

„Amennyiben az említett adathordozó olyan személyes adatokat tartalmazott, amivel Magyar Péter nem rendelkezhetett, megvalósulhat a Btk. 219. § szerinti személyes adattal visszaélés.

A törvény szerint, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, vagy az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Természetesen mindez egy átlagemberre vonatkozik, Magyart védi a mentelmi jog” – tette hozzá.

A volt barátnő arról is beszámolt, hogy Magyar Péter csalódott a Varga Judit-féle hangfelvétel fogadtatása miatt, többre – nagyobb „balhéra” – számított. Ez felveti a kérdést: elegendő-e egy ilyen jellegű, titkon rögzített, majd nyilvánosságra hozott hanganyag egy politikai karrier hosszútávú megalapozásához?

„Előrebocsátom: egy hangfelvétel elkészítése és nyilvánosságra hozatala nem jelent politikai teljesítményt, annak bulvárértéke van, amiből lehet ideiglenesen politikai tőkét faragni, hosszú távon azonban ez nem válthatja ki a konstruktív, kitartó, a haza érdekében végzett politikai munkát.

A jogi háttérre áttérve, ahogy arra már rámutattunk, a BDT2017.3760. számú döntés értelmében,

a rejtett kamerával készült felvétel felhasználása sértheti a közéleti szereplő képmáshoz és hangfelvételhez való jogát.

A rejtett kamerás felvétel esetén az érintett nyilvánvalóan nincs abban a helyzetben, hogy a képmás-, illetve hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához a Ptk. 2:48. § (1) bekezdésében megkívánt hozzájárulást bármilyen formában megadja. A rejtett kamerás felvétel visszaélésszerű készítése jogsértő lehet, ha a közérdeklődésre számot tartó ügyhöz kapcsolódó bejelentés a videofelvétel közzététele nélkül is teljesíthető.

Figyelembe kell venni azt is, hogy a rejtett kamerás felvétel esetén a felvétellel érintett személy nem önszántából lép a nyilvánosság elé, és nem számolhat azzal, hogy amit mond, vagy tesz, az nyilvános kritika tárgya lehet.

Ennek az AB 3145/2018. (V. 7.) számú határozatára tekintettel van jelentősége, melyben a taláros testület kimondta, hogy „a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése ugyanis kizárólag azokban az esetekben igazolható, amelyekben a résztvevők a saját döntésük alapján váltak a közügyek másoknál aktívabb alakítóivá, vállalva ezzel is az érintett közösség nyilvánossága előtti értékeléseket és bírálatokat is. A közügyek vitatása körében ezért az őket érintő, vagy minősítő, a személyüket támadó véleménynyilvánításokat nagyobb türelemmel kell tűrniük” – összegezte Lomnici Zoltán.

Ehhez a döntéshez kapcsolódik a Kúria Pfv. 20.067/2018/6. számú határozata, melyben kimondták, hogy az adott esetben közéleti szereplésről nem lehet beszélni, hiszen a felvételen szereplő személyről rejtett kamerás felvételt készítettek.

Ilyen módon készített felvétel közérdeklődésre számot tartó okra, közéleti vitára hivatkozással automatikusan minden további mérlegelés nélkül nem használható fel.

A személyiségi jogok megsértésének szankcióiról, azaz a felróhatóságtól független szankciókról, a sérelemdíjról és a kártérítési felelősségről szintén a Ptk. rendelkezik.

Vogel Evelin nagy határozottsággal kijelentette azt is, amit eddig csak sejteni lehetett: Magyar Pétert professzionális stáb segíti a háttérből. Ha ez így van, vajon ki finanszírozza őket, honnan lehet erre forrása egy nemrég (újra)alakult pártnak?

„Sokan gondolhatják úgy, hogy Magyar Péter saját erejéből egész biztosan nem tudta volna finanszírozni az elmúlt hónapokban a Tisza Párthoz köthető eseményeket,

kampányrendezvényeket, de még egy jóval átlag feletti egzisztenciával rendelkező állampolgár sem – ezek megszervezése az elképesztő anyagi ráfordítás mellett rengeteg energiát, munkát és szakértelmet kíván, így több megjelent tényfeltáró cikk nyomán felvetődhet a gyanú, hogy a Tisza Párt külföldről kap anyagi támogatást, azonban ennek megállapítása és megerősítése hatósági kérdés.

Érdekes, hogy maga Vogel Evelin korábban már elszólta magát, és elárulta, hogy a politikus fél kampánycsapata külföldi, és a sajtóinformációk alapján utalás történhetett arra is, hogy anyagi támogatások is érkeztek külföldről.

Megjegyzendő, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerinti jelölő szervezet azon tagja, felelős személye vagy vezető tisztségviselője, valamint a választási eljárásról szóló törvény szerinti jelölt, aki tiltott külföldi támogatást, vagy e tilalom kijátszása érdekében a tiltott külföldi támogatás eredetét leplező megállapodásból származó vagyoni előnyt használ fel,

bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, hangsúlyozta az alkotmányjogász.

„Bárkit megkaphat ebben az országban, ebben a pozícióban” – a volt barátnő szerint Magyar ezzel reagált a szakításukra. „Ez egyértelműen kapcsolódhat az Ötkertben tanúsított viselkedéséhez! Magyar magát az átlagemberek fölé helyezi.

Többször kiderült, úgy viselkedik, mint aki bárkivel megtehet bármit, ugyanakkor ha vele szemben akár csak véleményt fogalmaznak meg vagy felvételt készítenek róla – mint közszereplőről, egy nyilvános helyen, vagyis teljesen jogszerűen –, rögtön perrel fenyeget, megalázó agresszív hangnemre vált, vagy akár tettlegességhez folyamodik, végső esetben akár elemzőkkel, szakértőkkel is harcol.

Büntetőjogi felelősségre vonástól pedig azért nem tarthat, mert bízik az őt megillető mentelmi jogban, illetve ismeri azt a brüsszeli gyakorlatot, miszerint a globalista fősodorral egyetértőket szinte soha nem adják ki a hatóságoknak – felfüggesztve a mentelmi jogukat –, sőt adott esetben még »jogi menedéket« is biztosítanak egy EP-mandátum keretében olyanoknak, akik egyértelműen bűncselekményt követtek el” – mondta el Lomnici Zoltán, aki szerint

a mostani interjúban elhangzottak megerősítik a volt feleség, Varga Judit néhány hónapja a Frizbi című műsorban nyilvánosság elé tárt állításait.

„Ugyan Vogel Evelin sokkal rövidebb ideig volt Magyar Péter partnere, mint Varga Judit, mégis megtapasztalt hasonlókat, mint amiről a korábbi igazságügyi miniszter a Frizbiben beszámolt. Vogel Evelin sokáig kísérte Magyar Pétert a kampányeseményeire és a legfőbb támogatói között tartották számon. A csalódás és a Magyar Pétertől elszenvedett megaláztatások motiválhatták arra, hogy most megszólaljon. Elképzelhető az is, hogy fel kívánta tárni a valóságot azok előtt is, akik még hisznek Magyar Péterben” – mutatott rá Lomnici, emlékeztetve:

Varga Judit Magyar Péter vonatkozásában beszámolt számos jogellenes cselekményről, így zsarolásról, zaklatásról, valótlan bejelentésről, kapcsolati erőszakról, becsületsértésről, személyi szabadság megsértéséről, testi sértésről, kiskorú veszélyeztetéséről és lopásról („… egy veszekedés végén úgy döntött, hogy ellopja a táskámat, bezárkózik a vendégszobába…”) is, nem beszélve a volt miniszter képmáshoz és a hangfelvételhez való jogának megsértéséről.

„A párhuzamosságoknál maradva, Vogel Evelin is beszámolt erőszakosságról, megfélemlítésről és arról, hogy dokumentumok és adathordozók elrejtésére kérte őt Magyar. Ez utóbbiak a korábban felsorolt bűncselekmények elkövetésére is utalhatnak” – összegezte ifj. Lomnici Zoltán.

Origo.hu

Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője
Forrás: MTI/Purger Tamás