Újságíró kollégánkat az a botrányos viselkedés háborította fel, amelyet Magyar Péter az M1 stúdiójában produkált. Felháborodásának a Magyar Nemzet hasábjain adott hangot és mert egyetértünk vele, írását mi is közzé tesszük.

A legóvatosabb becslések szerint is legalább harminc éve vagyok a pályán, de én még ilyet nem láttam. A feltehetően mentális zavarra utaló szereptévesztésnek, a mindenki mást lesajnáló önteltségnek és a bicskanyitogató erőszakosságnak ilyen egyvelegét politikus még nem prezentálta interjúszituációban, mint Magyar Péter csütörtök reggel a közmédiában.

Elsőként szeretném kifejezni együttérzésemet mindkét műsorvezetőnek. Egyikőjük sem hibáztatható azért, ami történt, de higgadtságuknak, türelmüknek volt köszönhető, hogy a nagyobb botrány elmaradt. A Tisza Párt elnöke ugyanis olyan viselkedést tanúsított, amire nincs odaillő, a szakma alapvető elvárásainak megfelelő műsorvezetői válasz. Nem lehet higgadt, független kérdezőként viselkedni olyan alannyal, aki nem válaszolni akar, hanem felmondani a betanult propagandaszövegét és lejáratva megalázni azt a médiumot, ahol éppen ül. Ha pedig kilép a műsorvezetői szerepéből a kolléga és rá­csapja a felhevült hordószónokra a stúdió ajtaját, azzal cserben hagyja közönségét és hasonlóvá válik a szándékos zavarkeltőhöz. A legtöbb, amit tehettek, hogy próbálták bevonni az internetről összelopott kormányellenes koholmányokat szajkózó beszélőgépet az interjúba, ismerjük el, nem sok sikerrel.

Az események mélypontját az a pillanat jellemzi leginkább, amikor Magyar Péter ahelyett, hogy válaszolt volna, megpróbálta számonkérni a műsorvezetőt, amiért az nem az ő sorvezetője alapján képzelte el a beszélgetést. És még ő vádaskodott sunyi módon azzal, hogy ő biztosan tudja, a miniszterelnöki interjúk kérdéseit és válaszait előre megírják a karmelitában. Egyébként pedig rajta kívül mindenki hazudik.

Szögezzük le ezen a ponton egyszer és mindenkorra: ilyen fokú penetráns bunkóságra nincs elfogadható magyarázat.

Egyetlen pártelnök sem szabhatja meg egy médium szerkesztési gyakorlatát, bármekkora is pártjának a támogatottsága. Megsértődhet Magyar Péter azon, hogy nem minden csapból az ő propagandája folyik, de nem formálhat jogot arra, hogy megszabja, hová hányszor hívják be, s ha behívják, miről beszélgessenek vele. Tekintheti propagandagyárnak a közmédiát bárki, de ha saját csatornát akar, ahonnan a nap huszonnégy órájában az ő tévedhetetlen nagyszerűségéről és mások agyhalottságáról szóló összeállítások áradnak széjjel, akkor – klasszikust idézve – vegyen magának ilyen csatornát. Nevetséges az is, hogy egy olyan ember, aki néhány hónapja még bőszen tagadta politikai ambícióit, mára a miniszterelnökhöz méri magát, csak vele hajlandó vitázni, és ugyanolyan lehetőségeket követel magának, amilyenek az ország vezetőjét illetik meg.

Valaki magyarázza el az önjelölt megváltónak a környezetéből, hogy bármit mond a hirtelen legkiválóbb politológusnak kikiáltott Török Gábor, az erőszakos magamutogató politikai teljesítménye ez idáig igencsak halovány. Nem csinált ugyanis mást, mint egybeterelte azokat az Orbán-fóbiás csoportokat, amelyek eddig öt-hat balliberális párt szavazóbázisát alkották. Ám azt a gyűlöletet, ami most összefogja a Tisza szimpatizánsait, az említett pártok korbácsolták fel az erre kapható szavazókban a kormány, a kormányfő és mindenki ellen, aki a nemzeti érzelmű, keresztény, konzervatív, jobboldali politikai közösséghez tartozik.

Magyar Péter csak használja ezt az undorító politikai terméket, amivel azt akarja elhitetni, hogy ő, fölülve erre a gyűlölethullámra, elsodor mindenkit az útból, amelyen elhozza nekünk a Kánaánt. Ám ettől még nem ér fel Orbán Viktor cipőjének sarkáig sem, nem követelhet sehol olyan bánásmódot, amiről esténként kínzó magányában ábrándozik, önmagát miniszterelnöknek képzelve.

civilek.info: Nem tudom megállni, pedig talán meg kellene, hogy ne fűzzek az íráshoz egy személyes megjegyzést. Jó 40 évnyi rádiós működésem során – mint a Vasárnapi Újság szerkesztő-műsorvezetője – számos alkalommal készítettem interjút Orbán Viktorral, részben mint ellenzékben lévő politikussal, majd mint miniszterelnökkel. Soha, egyetlen alkalommal sem írta elő nekem senki, mit kérdezzek és mit ne kérdezzek tőle. Úgyhogy Petrovics Vengerszkij (én ugyanis nem vagyok hajlandó Magyarnak nevezni) hazudik, ha azt állítja, hogy a karmelitában határozzák meg egy-egy interjú menetét. Viszont a látottak alapján bátran kijelenthetjük, ő valóban előírná a riportereknek, miről szabad kérdezniük és miről nem.

Próbálj legalább egyszer igazat mondani, Petrovics Peti!

Forrás: Magyar Nemzet

Szerző: Gajdics Ottó

Címkép: Képernyőkép/M1