A parlament őszi ülésszaka a miniszterelnök felszólalásával kezdődött meg hétfőn, amelyben a kormányfő beszámolt a tavaszi ülésszak óta végzett kormányzati munkáról.

– A parlamenti szokásoknak megfelelően beszámolok a tavaszi ülésszak vége óta eltelt eseményekről és a kormány terveiről – fogalmazott Orbán Viktor az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitányán elmondott felszólalásában. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy az árhullám hirtelen jött, amely Magyarországon az évszázad második legnagyobb árvízéhez vezetett. Hangsúlyozta, a védekezés szervezetten, rendben történt, a bajt sikerült kivédenünk, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a védekezésben.

Ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kellene átmenteni valamit a békeidőkre – hangsúlyozta a kormányfő.

A 2013-as árvízi védekezéssel összevetve a magyar állam hatékonyabb, felkészültebb és szervezettebb élett. Jól döntöttünk – mondta –, amikor a 2013-as árvíz után 435 milliárd forintot áldozott a kormány árvízvédelmi beruházásokra, ebből 150 milliárd forintot a Duna védelmére fordítottak. A Duna vízszintje az áradások következtében 6 és fél méterrel megemelkedett, ezért 40 kilométeres szakaszon ideiglenes védműveket is kellett építeni. 4600 méteren pedig mobil falakat emeltek a szakemberek. Kellett kétmillió homokzsák és ötvenötezer tonna homok is – emlékeztetett.

Az elmúlt években épült védgátak megvédték Győr, Komárom és Dunaújváros városát, és hamarosan befejezik Esztergom védelmének kiépítését is.

A vízügyi hatóság az árvíz utáni jelentését hamarosan a kormány elé terjeszti, akkor döntenek a Duna-menti árvízvédelmi rendszer további fejlesztéseiről – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint Magyarországon hagyomány, hogy a gyermekek nyaraltatásában az állam is szerepet vállal. Idén nyáron negyvenezren nyaralhattak a balatoni Erzsébet táborokban. Hozzátette határon túlról is több gyermek nyaralását is vállaltuk.

A szeptemberi iskolakezdéskor a kormány rendszeresen összegzést készít, ebből látható, hogy az elmúlt években ezernégyszáz milliárd forint értékben építettünk és újítottunk fel óvodákat és iskolákat – húzta alá Orbán Viktor.

A Dunakeszi Diáknegyedet 32 ezer négyzetméteren létrejött egy 20 tantermes gimnázium 26 tantermes technikum és szakképző iskola mindkettőhöz egy-egy tornacsarnok. Valamint egy városi uszoda.

Ez az új oktatási központunk ezerötszáz tanulót képes befogadni – hangsúlyozta.

Egymillió-kettőszázezer diák jut ingyenesen tankönyvhöz. Ez tizenötmilliárd forint kiadásától kíméli meg a családokat. A rászoruló családok részére ezen felül 80 ezer ingyenes tanszer csomagot is biztosítottunk – tájékoztatott a kormányfő.

A Digitális Magyarország programról is szót ejtett a miniszterelnök. Mint mondta, az EgészségAblak alkalmazáson keresztül már 80 egészségügyi intézményt lehet elérni, és a betegek digitálisan is tudnak időpontot foglalni.

Hatvanöt év feletti honfitársunk, gondos óra használó és az ő életük és egészségük ma nagyobb biztonságban van. Mint korábban volt. A program folyamatosan újabb szolgáltatásokkal bővül az év során – tette hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta a mindenkori gazdasági év sikerének feltétele a turisztikai ipar jó teljesítménye.

Az idei nyár rekord nyár volt, a gazdasági év rekord év lesz – jelentette ki a miniszterelnök.

Soha ennyi turista nem látogatott hazánkba. Soha ennyi magyar nem nyaralt belföldön, és külföldön mint, idén. Több mint 20 év után visszavettük a repteret, hazánk globális kapukulcsát – fogalmazott Orbán Viktor.

Kijelentette, a 17 milliós utasszámot újra el fogja érni a budapesti repülőtér, felveszi a versenyt az EU reptereivel. Emlékeztetett, arra is, hogy az MVM részesedést vásárolt a világ egyik legnagyobb földgáz mezőjében.

Ez történelmi jelentőségű. Magyarország a világon harmadik a napenergia arányát tekintve az áramtermelésben. Látható hogy rohamléptekben haladunk az energiafüggetlenség felé – szögezte le.

Az ország gazdasági helyzetéről a kormányfő elmondta: a gazdasági növekedés tekintetében az EU 27 tagállama közül a 11. helyen állunk, növekedési ütemünk az EU átlag másfélszerese.

Mögöttünk vannak a franciák, a németek, az olaszok és az osztrákok is, de ezzel nem lehetünk, elégedettek, még nagyobb növekedésre lesz szükségünk a jövőben – mutatott rá.

A beruházások tekintetében GDP-arányosan az EU negyedik helyén állunk 24,5 százalékos teljesítménnyel. Itt az első helyet kéne megcéloznunk – hangoztatta Orbán Viktor.

Továbbra is teljes a foglalkoztatottság: 4,7 millió ember dolgozott a nyáron. Bruttó 636 ezer forint lett az átlagkereset a nyáron, és 12. hónapja folyamatosan emelkednek a reálbérek Magyarországon.

„Bár a magyar gazdaságnak rendszeresen halálhírét keltik, a magyar gazdaság köszöni, jól van” – jelentette ki a miniszterelnök.

Igaz lehet szerinte az a mondás, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él.

Az ország pénzügyi helyzetét Orbán így jellemezte: „megnyugtatóan stabil”. A költségvetés hiányát 4,5 százalékra akarják csökkenteni, „időarányosan jól is állunk”. A kamatstopot csak akkor fogják kivezetni, ha a kamatok értékelhető módon csökkennek majd, majd beszélt a babaváró meghosszabbításáról is.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a kormány idén nyáron meghosszabbította a Babaváró hitelekre vonatkozó gyermekvállalási határidőt is 2026. július 1-ig. Elindították az új otthonfelújítási programot, és úgy számolnak, hogy ennek keretében legalább 20 ezer házat lehet felújítani.

Az inflációról és a kamatszintek mértékéről szólva hangsúlyozta: a kormány 2023 év végére az ígéretét betartva 10 százalék alá szorította le az inflációt, majd idén nyár végére 4,5 százalék alá. Ez idő alatt a jegybanki alapkamat 6,5 százalékra esett.

„Szeretném világossá tenni – mondta – hogy bár a kormány a nagyobb gazdasági növekedést tartja kívánatosnak, 100 százalékban tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét, és a kormány együtt él a jegybanki kamatkörnyezettel” – fogalmazott.

Orbán Viktor emlékeztetett, Magyarország a világháborúkat a vesztes oldalon fejezte be, ezért elvesztette területeit, amelyek korábban erőforrásokat adtak a piacgazdaságnak. Csak akkor maradhat fenn a magyar állam, ha képesek vagyunk versenyképes termékeket termelni és gyártani a világpiacra – tette hozzá.

Hazánk exportteljesítménye eléri a nemzeti össztermék 76 százalékát – ismertette a kormányfő.

A mögöttünk hagyott hónapok növelték a bajt. Az európai polgárok hiába szavaztak a változásra, Brüsszelben ismét olyan bizottság alakult, amely folytatja a világgazdaságot megosztó és kettéválasztó politikáját – fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő szerint az Európai Unió beszállhatna egy élesebb versenybe. Mint mondta Magyarországnak a blokkosodás útja járhatatlan, az gazdasági önálóságunk beszűküléséhez, kiszolgáltatottsághoz, gazdasági pangáshoz és elszegényedéshez vezetne.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, a gazdaságot nem szabad a politika szemüvegén keresztül nézni, kizárólag a magyar gazdaság érdekeit szabad követnünk.

Magyarországnak mindenből a legjobb kell. Technológiából, tőkebefektetésből, és hitelprogramokból. Csúcstechnológia, hosszú távú tőkebefektetés, a legelőnyösebb hitelprogramok, kiegyensúlyozott kapcsolatok minden égtáj felé. Az új semleges gazdaságpolitika új eszközöket követel – mondta Orbán Viktor, aki leszögezte pénzügyi akciótervekre van szükség. Az első terv részletei helyet kapnak a hamarosan benyújtandó költségvetésben is.

Diákhitelhez hasonló munkáshitel, tőkejuttatás a kis- és középvállalkozások számára, 13. havi nyugdíj állandósítása, a gyermekek után járó adókedvezmény megkétszerezése – ezek lesznek az új gazdaságpolitika első lépései, amelyek lendületet adnak a gazdasági növekedésnek.

A magyar gazdasági növekedési ütemét a 3-6 százalék közötti sávba kell emeljük – szögezte le Orbán Viktor.

Akkor is – tette hozzá –, ha másnak ez nem sikerül Európában. A miniszterelnök meggyőződése, hogy Magyarország ezt meg tudja csinálni.

Heves vitákat hozott a nyár a migráció kérdésében is Európában – fogalmazott Orbán Viktor –, Németország lezárta határait, Franciaországban az új miniszterelnök arról beszél, hogy helyreállítja a rendet.

Hollandia bejelentette minden idők legkeményebb migrációellenes jogszabály-rendszerét. Svédország és Finnország kormánya migrációellenes törvényeket tárgyal – folytatta.

A szabad utazás korszaka a végéhez közeledik, pedig csak annyi kellett volna, hogy megfogadják Magyarország tanácsát: ha követték volna a magyar példát, és a kezdet kezdetén nem engedik be a migránsokat – jelezte.

Németországban számolatlanul történnek késes támadások, Anglia egyes területeit hetekig nyílt összeütközések uralták. A legtöbb nyugati országban áldatlan állapotok uralkodnak. Nem örülünk, hogy igazunk lett – fűzte hozzá a miniszterelnök.

Még mindig nem lenne késő észhez térni, de sajnos nem ezt látjuk: ma az a divat, hogy aki megvédi a saját határait, és megvédi Európa határait, aki kimondja az igazat, azt üldözik és megbüntetik – hangoztatta.

Magyarországnak azért kell fizetnie, mert megvédte Európát; Salvini olasz miniszterelnökhelyettest börtönbe akarják zárni, mert megvédte a hazáját.

Ha Brüsszel továbbra is ragaszkodik a bennünket büntető döntéséhez, megkapja, amit akar és Brüsszel főterére fogjuk szállítani a Magyarország kapuját döngeti migránsokat – figyelmeztetett Orbán Viktor.

A miniszterelnök kiemelte: Magyarország kezdeményezésére megalakult „A béke barátai” elnevezésű országcsoport. Orbán Viktor szerint ennek célja, hogy a szövetség tagjai nem akarják tétlenül nézni, ahogy a háborúpártiak a III. világháború peremére sodorják az egész világot.

Véleménye szerint bárhonnan is nézzük, legyen szó árvízről, gazdaságról, EU-ról, migrációról vagy háborúról, végül mindig a nemzeti szuverenitás és függetlenség kérdésére lyukadunk ki. Magyarország kormánya nemzeti kormány, tehát szükségszerűen szuverenista is.

„Mi tudjuk, hogy valójában csak magunkra számíthatunk. Magyarország nyakára mindig a nemzetközi térből hozták a bajt, és mindig a nemzeti ellenállás, a nemzeti összefogás és a nemzeti kormányzás jelentette a megoldást” – hangsúlyozta. Orbán Viktor.

Európa számos országában ez épp fordítva történt, mint például Németországban. Ezért bizalmatlanok a szuverén kormányokkal szemben, sőt időnként ellenségesek is. Hol nyíltan, hol rejtett módon törekednek a nemzeti kormányok szuverenitásának korlátozására is. A nyílt támadásokat – mint például az Európai Parlament támadásai – könnyebb felismerni.

A rejtett támadásokkal már nehezebb a dolgunk, fogalmazott.

A miniszterelnök a Reuters nemzetközi hírügynökség nyáron közzétett jelentését hozta fel példaként, amely a koronavírus-járvány idején a kínai vakcinákkal szembeni amerikai dezinformációs háborút leplezi le.

„Úgy gondolom, ilyesmire egy gyakrabban számíthatunk a jövőben. Ezért biztosítani akarom a Tisztelt Házat, hogy a kormány a magyar állam minden eszközét habozás nélkül fogja felhasználni Magyarország szuverenitása és függetlensége érdekében” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Hozzátette:

minden, a magyar emberek érdekét, biztonságát, jólétét, egészségét fenyegető szankcióval szemben megvédjük Magyarországot.

Meggyőződése, tapasztalata szerint bármilyen kilátástalan is a helyzet, ha kitartunk, a végén minden jóra fordul.

Orbán Viktor ennek szellemében kívánt a parlamenti képviselőknek „értelmes és gyümölcsöző vitákat” az őszi ülésszak során.

Híradó.hu

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök felszólal napirend előtt az Országgyûlés plenáris ülésén 
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd