Még meg sem száradt a tinta a Budapesten megnyitott első magyar-ukrán két tanítási nyelvű általános iskola és gimnázium alapító okiratán, amikor az ukránok a kárpátaljai magyarok újabb korlátozásáról adtak hírt: a legújabb törvényjavaslat alapján még a szünetekben sem beszélhetnének magyarul a diákok és a tanárok Ukrajnában.

Natalija Pipa, a Rada képviselője benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében

az iskolákban csak ukrán nyelven beszélhetnének a diákok és a tanárok, még a szünetekben is, azaz a magyar nyelv használata tilos lesz

– erről Maxim Buzsanszkij számolt be a Gazeta tudósítása alapján, szúrta ki a Mandiner.

Utóbbi kiemelte:

a törvényjavaslat elfogadása negatív hatással lehet a Magyarországgal való kapcsolatokra, és Budapest blokkolni fog minden EU-s segélycsomagot.

Magyarország és Ukrajna is érdekelt a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésében, közös az erre irányuló szándék, a kormány mindent megtesz ennek érdekében, de elvárja Kijevtől a magyar nemzeti közösség jogainak helyreállítását – közölte egy nappal korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor találkozott az új ukrán tárcavezetővel.

Elvárjuk Ukrajnától azt, hogy a magyar nemzeti közösség jogait állítsa helyre az anyanyelvhez való hozzáférés tekintetében, az oktatás, a kultúra, a közigazgatás területén

– üzente Andrij Szibihának a magyar miniszter.

Orbán Viktor még július eleji ukrajnai látogatásán egyezett meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a kétoldalú kapcsolatok rendezéséről, melynek érdekében a magyar kormányfő azt is bejelentette, hogy ukrán iskolákat nyithatnak Magyarországon. Budapesten augusztus 31-én meg is nyitották az első magyar-ukrán két tanítási nyelvű általános iskola és gimnáziumot, ahol az ukrán gyerekek ukránul és magyarul is tanulhatnak. Ez egyrészt elősegíti a diákok integrációját, ugyanakkor megőrzik az anyanyelvüket és a kultúrájukat is. A hála sem maradt el, keleti szomszédunk rátett még egy lapáttal a kárpátaljai magyarok jogtiprásában…

Címlapkép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezet fog a tárgyalásuk után tartott sajtótájékoztatón Kijevben 2024. július 2-án.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán