A Fidesz EP-képviselője levelet írt Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének.

A politikus a Facebook-oldalán szerdán este megosztott levélben a Patrióták magyar delegációjának vezetőjeként arról tájékoztatta Manfred Webert, hogy Magyarország legfőbb ügyésze a napokban indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter európai parlamenti képviselő, a Tisza Párt elnöke (EPP) mentelmi jogának felfüggesztésére, lopás bűncselekménye miatt.

„Az ügyben folyó nyomozás során felderített, illetve az eddig napvilágra került információk alapján, Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban ittas állapotban egy budapesti szórakozóhelyen mulatott, megbotránkoztatóan viselkedett, amiért a szórakozóhely biztonsági őrei fojtófogással voltak kénytelenek kivezetni” – idézte fel a történteket Deutsch Tamás.

A Fidesz politikusa rámutatott arra is: a szórakozóhelyen mások mellett a büntetőügy sértettje is a mobiltelefonjával videóra vette Magyar Pétert.

„Miután Magyar Péter és egyik társa észrevette, hogy a sértett felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyről kivezették, a Duna felé indult, őt többen, köztük a sértett, követték. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette. Az Ügyészség szerint ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas”.

Deutsch emlékeztetett: az ügyészségi indítványra reagálva Magyar Péter bejelentette, hogy nem mond le mentelmi jogáról, így annak felfüggesztéséről az Európai Parlamentnek kell döntenie.

„Magyar Péter a felelősségre vonás elkerülése érdekében láthatóan mindent elkövet, hogy diszkóbotrányát, az általa elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti eljárást politikai üldözésnek állítsa be.

A mentelmi jog azonban nem arra szolgál, hogy az európai parlamenti képviselők a törvények fölé helyezhessék magukat, és visszaélve helyzetükkel a köztörvényes bűncselekmények miatti felelősségre vonást elkerülhessék” – írta Deutsch Tamás.

„Mindezekre tekintettel tisztelettel kérem, hogy az Európai Néppárt frakcióvezetőjeként haladéktalanul tegye nyilvánossá, nem nyújtanak segítő kezet a mentelmi jog visszaélésszerű használatához, nem lesznek a felelősségre vonás elkerülésében Magyar Péter cinkosai. A törvények mindenkire vonatkoznak, még Magyar Péterre is” – fogalmazott a politikus.

Borítókép forrása:  MTI/Balogh Zoltán