Bezzeg ha nekik is lenne egy demagóg Magyar Péterük, az huszárvágással oldaná meg az elvándorlást. Vagy nem?

A Román Orvosi Kamara elnöke, Daniel Coriu szerint az a mintegy 3800 fiatal, aki évente végez az orvosi egyetemen Romániában, eltűnik a szemük elől, azt sem tudják róluk, hogy hol praktizálnak, miközben az évi háromezer orvossal megoldódhatna az orvoshiány.

„Ha évente 3000-rel növelnénk a létszámot, nagyon gyorsan betöltenénk a hiányt”

– mondta a Román Orvosi Kamara elnöke, Daniel Coriu a Medika TV csütörtök esti műsorában, idézi a News.ro. Az orvos beszélt a külföldön való praktizálást lehetővé tevő aktuális szakmai bizonyítványért folyamodó orvosokról, elmondta, hogy 2016 óta, a béremelés előtt, évente körülbelül 1500-an voltak, akik igazolást kértek az ország elhagyására készülve.

„A 2017-es béremelés után fokozatosan csökkent ez a tendencia. A járvány idején, 2020–2021-ben a számuk elérte a 700-at, majd 2022-ben elkezdett kissé emelkedni, ezer körüli számra. Tavaly körülbelül 830 ilyen igazolást kértek ki. Ez azonban csak a szándékról szól, nem tudjuk, hogy ezek az emberek végül elmentek-e, csak azt, hogy kérelmezték a bizonyítványt, nem tudjuk, hogy a folyamatot véglegesítették-e”

– mondta Coriu.

Kiemelte, az a több mint 3000 fiatal, aki Romániában végez az orvosi karokon, tanulmányai befejezése után nem jelenik meg a helyi egészségügyi rendszerben.

„Nem tudunk semmit a végzettekről, az orvosi karok végzősei – körülbelül 3800 külföldi diákról beszélünk – nem tudjuk, hol vannak, de az orvosi kamarákban nem találjuk őket. Ha évente 3000 fővel növelnénk a létszámot, akkor nagyon gyorsan pótolnánk a hiányt. Ez nem történik meg”

– tette hozzá Daniel Coriu.

Az orvoshiány különböző mértékben, de szinte mindenhol érezhető világjelenség. Amíg a fejletlen országokban a képzés hiányzik, a fejlett országokban az elöregedő társadalom növekvő ellátási igénye terheli meg a rendszert.

Az Eurostat nemrégiben publikált adatai szerint az uniós tagállamok sorában a legkevesebb orvos Franciaországban, Belgiumban és Magyarországon praktizál. Görögországban ezzel szemben kétszer annyi orvos van, mint idehaza, de ez nem feltétlenül jelent minőségibb ellátást, amellett az ilyen statisztikát önmagában értelmezni nem lehet, mivel az ellátás minőségét nemcsak az orvosok száma, hanem számos más mutató, mint például az egészségügyi szakdolgozók száma, a természetes szülések aránya, a hozzáférés lehetőségei, a várólisták, a betegelégedettség, a háziorvosok rendszere, a gyógyszerkassza mérete, azaz az egész rendszer szervezettsége határozza meg.

Kiemelt kép: Julio César Velásquez Mejía / Pixabay