„Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról.”
Államalapító királyunk, Szent István a halála előtt Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Innen ered országunk régi latin nyelvű katolikus elnevezése, a Regnum Marianum, amely azt jelenti: Mária Királysága. A felajánlástól fogva a Szűzanyát pedig a Magyarok Nagyasszonyaként, régi nevén Oltalmazó Boldogasszonyként is tiszteli a magyar nép. A katolikus papság és hívek ma is ezen a napon kérik Szűz Mária közbenjárását a magyarságért és a magyar nemzetért.
A római katolikus hagyomány szerint október 8-án, Magyarok Nagyasszonyának (latinul: Patrona Hungariae) napján ünnepeljük a Szűzanya magyarokat oltalmazó pártfogását.
A Nagyboldogasszony és a Kisasszony napja mellett napjainkra kevésbé ismert ünnepnap a Patrona Hungariae, holott a Magyar Királyság 1000. születésnapjakor, Vaszary Kolos hercegprímás kérésére maga XIII. Leó pápa engedélyezte.
1896-ban az első emléknapot még október második vasárnapján tartották meg, majd X. Piusz pápa módosította az időpontot októbert 8-ra. A katolikus papság és hívek ma is ezen a napon kérik Szűz Mária közbenjárását a magyarságért és a magyar nemzetért.
Országunkat 1038-ban ajánlotta fel Szent István király Nagyboldogasszony ünnepén.
A Hartvik püspöktől származó legendában így írnak róla:
„Végre Isten irgalmából, a százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról (a királyt), s mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait. Először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek, hogy az igazságot szeressék, az égi szeretet láncait kedveljék, gyakorolják a szeretetet, az alázatossággal törődjenek, de mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: „Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó Istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.”
A Szűz Mária-tisztelethez a Magyar Királyság hívei és vezetőik különleges módon ragaszkodtak, egészen a mai napig. Szent László királyt „Szűz Mária választott vitézeként” nevezték, a tatárjáráskor IV. Béla király Máriának ajánlotta fel leányát, Margitot, valamint szintén ő kezdte el építtetni a budavári Nagyboldogasszony-, közismertebb nevén Mátyás-templomot is.
„Hozzád sóhajtozunk kegyes Szűz, ha nem vezetsz, eltévedünk, taníts hát, hogy mit tegyünk. Rajtam és enyéimen könyörülj”
– olvasható a szepeshelyi székesegyház falképén, ahol Károly Róbert és Tamás esztergomi érsek – István király után – ismételten felajánlották Máriának Magyarországot. Kölcsey Ferenc műve előtt a katolikus magyarság néphimnusza volt a Boldogasszony Anyánk kezdetű ének, mely így fejeződik be:
„Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról.”
A hódoltság ideje alatti Máriába vetett hit mindvégig fennmaradt, és reményt jelentett a hívek számára. I. Lipót magyar király a törökök kiűzése után, 1693-ban Bécsben köszönte meg a Magyarok Nagyasszonyának, hogy a királyság megszabadulhatott az oszmán félhold elnyomásától. Ígéretet tett, hogy a lerombolt templomokat újjáépítik.
A barokk korban meginduló építkezések és az ikonográfiai ábrázolások központi eleme Szűz Mária Napbaöltözött Asszonyként történő ábrázolása lett. Ekkor alakul ki Mária Patrona Hungariae-típusú, máig is érvényes ikonográfiai megjelenítése is. A Mária lábánál lévő félhold – amely évszázadokig a török fenyegetettséget jelentette – bőségszaruvá alakult át.
Forrás: Magyar Nemzet
Borítókép: Magyarok Nagyasszonya – Üvegmozaik a békéscsabai Páduai Szent Antal-plébániatemplom bejárata fölött (Forrás: Wikipédia)
