Aljas, undorító, ocsmány, visszataszító, gyomorforgató.

És ezek még nem azok a jelzők, amelyeket használnom kellene, de maradjunk a nyomdafestéket (keyboard-ot) tűrő változatnál.

Eddig is viszolyogtam az aberrált „Meseország mindenkié” című förmedvény aberrált szerkesztőjétől, hiszen aki ilyen perverz, de legalábbis a természetellenest propagáló és ezzel a legkisebbek megrontásán munkálkodó szörnyűséget kalapál össze, az a szememben nem sorolható a normális emberek közé.

Magánvélemény?

Nem az, csupán a természetest védelmező, a másságot erőszakosan istenítő zsákutca lezárása. Aki ilyet tesz, aki a kicsiknek szóló „mesekönyv” segítségével kívánatosnak mutatja be azt, ami ugyan sajnálatosan létezik, de amit reklámozni normálisabb időkben nem volt elfogadható, az egyszerűen bomlott értékrendű elmebeteg.

Amit most fényesen és cáfolhatatlanul bizonyított is. Ez a bizonyos Nagy M. Boldizsár nem először mutatja meg antiszemitizmusát, ilyen durván, mondhatni náci módra azonban még nem tette. Eddig. Most viszont, október 7-e, az Izrael ellen végrehajtott véres és barbár Hamász terrortámadás első évfordulóján kifejezetten éltette a minden emberitől mentes vérengzést. Végtelenül hosszú, végtelenül hazug és végtelenül unalmas bejegyzését így kezdi:

„A történelem úgy fog emlékezni október hétre, mint Izrael dekolonizációjának egyik fontos eseményére, a Palesztina felszabadulásához vezető harmadik intifáda első napjára. A napra, amikor a palesztin ellenállók közel két évtizednyi rabság után ledöntötték a szögesdrót kerítést és visszatértek saját földjükre, hogy megmutassák: még mindig nem adták fel.”

Leszámítva azt a történelmietlen, egyoldalú, primitív módon leegyszerűsítő eszme-erőszakot, amit Boldizsár a már minősített bejegyzésében kiszenvedett magából, ez az egyetlen, bevezető bekezdés is elegendő arra, hogy megmutassa, mit is ünnepel ez a gazember.

A terrort, a mészárlást, a tömeggyilkosságot.

Szörnyű tény, hogy ha háború van, abban emberek – felnőttek és gyermekek egyaránt – életüket vesztik. Rettenetes, de így van. Tény az is, hogy sok évtizednyi – kölcsönösen elkövetett –, de az utóbbi évtizedben egyoldalúvá (Hamász-oldalúvá) vált atrocitásokat megunva a zsidó állam a terrorszervezet felszámolása, azaz az önvédelem kiterjesztése mellett döntött. Egyszerűbben fogalmazva, hogy még a Nagy M. Boldizsárok is megértsék, megelégelték azt, hogy a terroristák állandó életveszélyt jelentenek, folyamatosan gyilkolják polgáraikat.

De miért? Mi váltotta ki ezt a reakciót Izraelből? Egy értelmetlen és embertelen mészárlás, egy olyan vérengzés, amelyet semmiféle, Nagy M. szerinti szabadságvágy nem indokolhat. Nem legalizálható szórakozó fiatalok kiirtása, ártatlan emberek legyilkolása, csecsemők vadállati lemészárlása, túszok ejtése, kínzása, kivégzése akkor sem, ha ezt az „elnyomottak” követik el. Nincs rá elfogadható ok, indok, magyarázat. A bestiális tombolás semmivel sem igazolható.

Vajon miért tették mégis?

Más magyarázat nincs, mint az, hogy a mocskos akció kitervelői szándékosan áldozták és áldozzák fel ma is a történtekben semmi részt nem vállaló egyszerű palesztinokat visszataszító politikai céljaik érdekében.

Az ugyanis előre tudható volt, hogy egy ilyen brutális támadásra Izraelnek választ kell adnia. És mert a Nagy M. Boldizsár által istenített drága Hamász terroristák az egész országot, a gázai övezetet egyetlen hatalmas terrorista bázissá alakították alagutakkal, iskolákban, kórházakban kialakított fegyverraktárakkal, a viszontcsapás szükségszerűen ezeket a létesítményeket érte.

Ki tehet arról, hogy Izraelnek oda kell lőni, ahol terrorista fészkek vannak? És ki tehet arról, hogy ezek a fészkek polgári létesítményekben vannak? Talán a zsidó állam?

De a helyzet, a polgári lakosság feláldozása a terroristák malmára hajtja a vizet, így formálhatják a világ agymosott, idióta részét zsidóellenessé. Szegény palesztinok, galád zsidók, akik irtják őket. Galád Izrael, mert vissza mernek ütni!

Nagy M. Boldizsár persze több, ugyancsak végtelenül hosszú, unalmas és féligazságoktól, hazugságoktól hemzsegő bejegyzéseiben hirdeti az igét, de amit hirdet, azt könnyű lecsupaszítani egyetlen tényre: ez az alak vérbő antiszemita.

A gyomrom fordul fel az ilyen gazemberektől, miközben az jár a fejemben, hogy nálunk elvben zéró tolerancia van érvényben a zsidóellenességgel kapcsolatban. Mi ez, ha nem antiszemitizmus? Mi ez, ha nem a vérgőzös terror éltetése?

Tudtommal a hatóságoknak akkor is meg kell tenniük a bűnelkövetőkkel szembeni lépéseket, ha feljelentés ugyan nincs, de az üldözendő cselekmény valahogyan a tudomásukra jut. Vajon mire várnak, mi kell még ahhoz, hogy ezt az alakot törvényesen felelősségre vonják?

Az már csak mellékes kérdés, mi kell ahhoz, hogy a Facebook cenzorai letiltsák Boldizsár profilját, mert egy népcsoport ellen izgat?

Esetleg a Facebook is antiszemita?

Kiemelt kép forrása: Neokohn