Senki sem sajátíthatja ki a nemzeti szimbólumot önös, kicsinyes, pártpolitikai érdekei miatt.
Jogos a Pofosz aggodalma az 1956-os lyukas zászló pártpolitikai kisajátítása miatt, hiszen az elmúlt évtizedekben is lehetett már látni kísérleteket erre, ezeket pedig meg kell akadályozni – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Mint hangsúlyozta, az 1956-os lyukas zászló minden magyar ember és az egész magyar nemzet történelmi emléke, nem pártpolitikai szimbólum.
– Az 1956-os lyukas zászló minden magyar ember és az egész magyar nemzet történelmi emléke, nem pártpolitikai szimbólum – jelentette ki Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az 1956 – Múlt, nem múlt – Lentikuláris fotókiállítás a szabadságharcról című időszaki kiállítás megnyitóján a Terror Háza Múzeumban.
Az államtitkárt arról kérdezték, hogy mi a véleménye a Pofosz javaslatáról, miszerint törvényi védelem alá kellene helyezni az 1956-os lyukas zászlót, amivel méltó védelemben részesítenék a nemzeti jelképet, és megakadályoznák, hogy politikai játszmák eszközévé válhasson. Kovács Zoltán szerint
jogos a Pofosz aggodalma, hiszen az elmúlt évtizedekben is lehetett már látni kísérleteket nemzeti szimbólumaink kisajátítására, ezeket pedig meg kell akadályozni.
Magyarország új alaptörvénye megadja a kereteket és a lehetőségeket – beleértve a nemzeti zászlónk definiálását és színkódjának megadását – arra, hogy a történelmi emlékekről is hasonló döntések szülessenek. Az államtitkár kiemelte: a törvényalkotás az Országgyűlés joga, ezért nagy érdeklődéssel várja, hogy a Pofosz hogyan fogja a törvényjavaslatot előterjeszteni.
A történelmi zászlók, amelyek között az 1956-os zászló is szerepel, megérdemlik azt a védettséget, amelyet más nemzeti emlékeink is élveznek – fogalmazott az államtitkár.
Kovács Zoltán a fotókiállítás alkalmából mondott beszédében úgy vélekedett: mindig problematikus marad a történelem megérthetősége, amit a woke-kultúra szisztematikusan megpróbál felszámolni egy kifacsart logika mentén.
Felidézte: amikor megválasztották 2006-ban Debrecenben, azzal bízták meg, hogy az 1956-os forradalom ottani eseményeiről gyűjtsön írásos és képi emlékeket, de csak 12 fotót találtak. Az nem lehetséges, hogy csak ennyire kevés képi emlék maradt fenn, így a jövő történész generációinak több emléket kell majd találniuk – szögezte le.
Szerinte a történelmi értelmezések ingoványos talajon mozognak, ő azt vallja, hogy az események megtörténtét csak a saját kontextusukban lehet feldolgozni. – Nem szabad hatvan, hetven, nyolcvan év távlatából ítélkezni, mert nincs meg az a tudásunk, hogy teljesen a résztvevők helyébe képzeljünk magunkat. Az írásos dokumentumokat ezért mindig kellő kritikával kell szemlélni, ami alól az egyetlen kivétel a fotók, mert biztosan azt ábrázolják, ami megtörtént. Ott kell keresni a sírokat, ahol azok akkor voltak, nem ahol ma elképzeljük – mutatott rá.
