Közösen küzd Magyarország, Szlovákia és Szerbia a migráció ellen

A révkomáromi várban találkozott kedden Robert Fico szlovák kormányfő, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb elnök. A találkozó témái közt szerepelt az illegális migráció feltartóztatása, az unió külső határainak védelme és a regionális együttműködés.

A zárt ajtók mögötti tárgyalást követő sajtótájékoztatón a házigazda Robert Fico arról beszélt, hogy egy baráti találkozón vannak túl, a fő téma az illegális migráció volt. A szlovák kormányfő közölte, a keddi találkozó lényege: „igazunk volt”.

„Igazunk volt akkor, amikor a nagy migrációs válság elején kimondtuk, hogy az illegális migráció elleni fellépés legfontosabb része a határok megvédése.”

Az uniónak nincs szüksége a kötelező kvótákra és a migránsok szétosztására – tette hozzá. Fico köszönetet mondott a szerb elnöknek, hogy a migrációs válság idején védték a határokat. A szlovák kormányfő közölte, hogy minél előbb csatlakoznia kell Szerbiának az EU-hoz. Hasonlóképpen köszönetet mondott magyar kormányfőnek is, hogy határozottan fellép az illegális migrációval szemben.

Aleksandar Vucic arról beszélt, hogy közös munkával érték el az eredményeket:

idén 80 százalékkal csökkent az illegális migránsok száma. A szerb államfő örömét fejezte ki, hogy Fico jó állapotban van a május 15-i merénylet után.

Orbán Viktor azzal kezdte, hogy a Fico elleni merényletet megdöbbenéssel vettük tudomásul és veszteségként éltük meg Magyarországon. „Soha nem láttam ilyen szlovákbarát megnyílvánulásokat, mint akkor, most

a két nép közelebb van egymáshoz, mint a korábbi 100 évben”

– tette hozzá.

A magyar kormányfő arról beszélt, hogy ha milliószám engedély nélkül engedünk be embereket, akkor abból baj lesz. Magyarországot nem terheli felelősség a kialakult migrációs helyzetért: 2015 óta 8 millió menedékkérelmet adtak be, és volt 3,8 millió illegális határátlépési kísérlet,

Magyarország egyedül egymillió embert tartóztatott fel

– hívta fel a figyelmet, és hozzátette azt is, hogy Brüsszel nem képes kiutasítani az illegális migránsokat.

Pánik van Nyugaton a migráció miatt

A nyugati vezetők pánikban vannak az illegális migráció miatt – jelentette ki Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, a pánikból csak rossz döntések születnek, ilyen például Schengen felfüggesztése és a határellenőrzések visszaállítása is, így az illegális migráció valójában az Európai Unió legnagyobb vívmányát, a határokon keresztül történő szabad mozgást rombolja le.

Előre lehetett látni, hogy a bűnözés megnő, és a migrációs paktum nem megoldani fogja a problémát, hanem fokozni fogja a bajt, ez a paktum tehát maga a probléma – állapította meg Orbán Viktor, aki szerint az illegális migráció ellen csak a magyar modell működik, hazánk területére csak akkor léphetnek be a migránsok, ha pozitív elbírálást kaptak.

(hirado.hu)

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala