Deák Dániel szerint erősen megkérdőjelezhető a 21 Kutatóközpont.

– A baloldali kutatók a 2022-es választás előtt is kihoztak már olyan számokat, amelyek szerint az ellenzék vezet. Erre hivatkozva volt is nagy lelkesedés a baloldalon, majd jött az igazság pillanata, a választáson toronymagasan a Fidesz győzött – emlékeztetett közösségi oldalán Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Mint ismeretes, több baloldali sajtóorgánum és elemző is közölte a 21 Kutatóközpont által a Partizán megbízásából készített friss közvélemény-kutatást, amely szerint a Fidesz–KDNP még őrzi előnyét az összes megkérdezett körében, ám a biztos pártválasztóknál a Tisza Párt már megelőzi a kormánypártokat.

Ez azonban erősen megkérdőjelezhető a módszertan miatt, hiszen csak online kérdezték meg az embereket, ami eleve torzít, és nem biztosítja a reprezentativitáshoz szükséges feltételeket, vagyis

nem tudni, hogy a kutatás mennyiben feleltethető meg a valós társadalmi folyamatoknak.

A reménykeltés eszközeként felhasznált balos kutatók részéről ez a hazudozás a választásoktól távol eső időszakokban viszonylag kockázatmentes, hiszen később azt tudják majd mondani, hogy a kampányidőszakban alapjaiban megváltozott az emberek véleménye – mutatott rá bejegyzésében Deák Dániel.

Magyar Nemzet

Borítókép: Deák Dániel
Forrás: Facebook/deakdanielelemez