A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány szervezésében első alkalommal támogatják közösen a vállalatok és a vásárlók a rászoruló állatokat.

November 14-20. között első alkalommal kerül megrendezésre az országos Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! program, amelynek célja, hogy a vállalatok és vásárlóik összefogásával támogassák az állatvédelmet.

A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány által szervezett egyhetes fogyasztói kampány során a résztvevő vállalatok a promócióban szereplő termékek vagy szolgáltatások bevételének előre meghatározott részét állatvédelmi célokra ajánlják fel.

Az összegyűlt támogatás 70%-át a programban részt vevő civil állatvédő szervezetek kapják, míg a fennmaradó összeget országos állatvédelmi programokra – mint például ivartalanítás vagy edukációs programok – fordítják.

Ez az összefogás lehetővé teszi, hogy a mindennapi vásárlásokon keresztül mindenki tevékenyen hozzájáruljon az állatok védelméhez.

Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy az Állatbarát Napok kezdeményezés kiemelkedő példája annak, hogy a vállalatok hogyan tudnak szerepet vállalni a társadalmi felelősségvállalásban, és hogyan segíthetik a civil állatvédelmi szervezeteket. Egy ilyen kampány nemcsak anyagi támogatást nyújt az állatvédelem számára, hanem együttes összefogásra buzdít mindenkit, legyen szó vállalatokról vagy a fogyasztókról.

A vásárlók a mindennapi döntéseikkel támogathatják az állatvédelem ügyét, miközben a vállalatok aktívan mutatják meg, hogy számukra is fontos az állatok jólléte.

Ez az összefogás lehetőséget ad arra, hogy valós segítséget nyújtsunk az állatvédő szervezeteknek, amelyek nap mint nap küzdenek a bajba jutott állatokért.

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte a kampány hosszú távú céljait:

„Az Állatbarát Napokkal hagyományt szeretnénk teremteni, és évről évre több vállalkozást, terméket és állatvédő szervezetet szeretnénk bevonni. Ez egy igazi win-win helyzet: a vállalatok erősíthetik társadalmi felelősségvállalásukat és támogathatják az állatvédelmi ügyeket, a vásárlók tudatos döntéseikkel közvetlenül hozzájárulhatnak a rászoruló állatok megsegítéséhez, míg az állatvédő szervezetek olyan anyagi támogatásban részesülnek, amely előmozdítja napi tevékenységüket, legyen szó ivartalanításról, az állatok ellátásáról vagy menhelyfejlesztésről. Az Állatbarát Napok egy újabb lépés a fenntartható állatvédelem megteremtése felé.”

Pintér Adrienn, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány vállalati programokért felelős kuratóriumi tagja szerint az Állatbarát Napok kampány egy remek lehetőség a vállalatok számára, hogy igazi változást generáljanak, úgy, hogy közben a vállalat is ismertebbé, népszerűbbé válik. Azalatt a néhány nap alatt, amíg az Állatbarát Napok tartanak, arra biztatjuk a csatlakozó cégeket, hogy akár összes termékük vagy szolgáltatásuk, akár csak egy kiválasztott termék vagy termékcsalád vonatkozásában ajánlják fel a bevételeik egy részét állatvédelmi célokra.

Emellett a vállalatok kedvezményeket kínálhatnak a kampány ideje alatt, ösztönözve a vásárlókat arra, hogy aktívan hozzájáruljanak az állatvédelmi ügyekhez.

A kampányhoz csatlakozott állatvédelmi szervezeteknek mindössze annyi a feladatuk, hogy közösségi média felületeiken népszerűsítsék az Állatbarát Napokat, így részesülhetnek a kampány bevételéből. Az első évben, 2024-ben egy pilot/kísérleti projekt valósul meg, amely különösen arra nyújt lehetőséget, hogy a résztvevő cégek, állatvédő szervezetek és az Alapítvány közösen tapasztalatokat gyűjtsenek, ezáltal segítve az Állatbarát Napok jövőbeli fejlesztését.

További részletekért kattintson ide.

hirado.hu

Kiemelt kép: Civilek.Infó/PSz