Az Európai Bizottság hungarofóbnak tartott alelnöke szerint Magyarországon nem foglalkoznak eleget a korrupcióval, ezért bármennyire is szeretné támogatni a nem Fidesz-szavazókat, nem teheti.

Vera Jourová, az Európai Bizottság hamarosan távozó alelnöke az Euractivnak azt mondta, szívfájdalom volt számára kezelni a lengyelországi jogállamisági vitákat.

Az interjúban úgy fogalmazott, Magyarország elsősorban fejfájást okozott neki, de a szíve is fájt, amiért nem küldhetett pénzt a magyaroknak.

Jourová szerint addig nem is kaphatnak pénzt, amíg nem foglalkoznak „eleget” a korrupció elleni küzdelemmel.

Hozzátette, azért is jelentett szívfájdalmat neki ez a szituáció, mert nem mindenki szavazott Orbán Viktorra, de az uniós források segíthetnék a magyarokat – ez akár azt is jelenthetné, hogy az alelnök csak a nem Fidesz-szavazókat támogatná, ha tehetné.

Szijjártó Péter korábban úgy fogalmazott a cseh politikusról, hogy súlyos hungarofóbiában szenved, és lenézi a magyar embereket.

Mandiner

Borítókép: Vera Jourová, az Európai Bizottságnak az értékek és átláthatóság ügyében illetékes alelnöke felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Brüsszelben 2021. március 25-én
Forrás: MTI/EPA/Reuters pool/Yves Herman