Egy baleset örökre megváltoztathatja az ember életét. Nemcsak a mindennapi rutin, hanem az önmagunkról alkotott kép, a céljaink és a világunk is átalakul. Interjú Thuróczy Áronnal.

Thuróczy Áron 17 évesen szembesült élete talán legnehezebb próbatételével: egy baleset következtében deréktól lefelé megbénult. Most a hirado.hu-nak mesélt arról, hogyan változott meg az élethez és az önmagához való viszonya, és videóival hogyan inspirál több ezer embert.

Hogyan változott meg az önmagadról alkotott képed a baleset hatására?

Igazából én a baleset előtt úgy éltem az életemet, hogy mindent azonnal akartam, hatalmas volt a szabadságvágyam, mindenben benne voltam. A baleset után viszont rá kellett ébredjek arra, hogy nagyon sok mindent át kell gondolnom, és meg kell változtatnom. Az egyik legfontosabb, amit tanultam az az, hogy türelmes legyek magamhoz, és másokhoz.

A baleset után mennyire volt nehéz lelkileg összeszedned magad?

A baleset után hiába mondták meg nekem az orvosok, hogy egy százalék esélyem van arra, hogy újra járjak, egyszerűen nem akartam elhinni, nem tudatosult bennem. Úgy voltam vele, hogy eltelik pár hónap, és majd visszaállok a pályára, mintha mi sem történt volna. A kórházban egy hónapot töltöttem, utána kerültem át a rehabilitációra, és ott tudatosult bennem az, hogy ez nem egy-két hónap lesz.

Akár egy élet is lehet, de sosem éreztem úgy, hogy ebből nincs kiút. Mindig szem előtt tartom azt, hogy egy életem van, és nem segít, ha otthon sírok, akkor minek bánkódjak, inkább jól érzem magam, fejlesztem a testem és a lelkem, és küzdök a céljaimért.

A kórházban és a rehabilitáción töltött időszakban mi adott erőt?

A családom rengeteget segített, nagyon sokat köszönhetek nekik, mindig mellettem voltak. A rehabilitáción több emberrel is megismerkedtem, együtt küzdöttünk a mindennapokban, és rengeteget beszélgettünk. A gyógytornászok is erejükön felül teljesítettek, az egyik szakember hatására kezdtem el például festeni. Mindig is küzdő szellemű voltam, sosem keseredtem el teljesen. A mai napig nem tudom, hogy fel tudok-e állni valaha, de mindent megteszek érte, és mindennap küzdök érte.

Mi motivált arra, hogy megoszd a történetedet a világgal?

Mindenképpen szerettem volna elmondani az embereknek, hogy vigyázzanak magukra, mert a baj mindenhol ott van, és a legkisebb figyelmetlenségből is hatalmas baj lehet. Ha már egy embernek segíthetek azzal, hogy elmesélem a történetemet, akkor már megérte. A barátaimmal rengetegszer jártunk a Köröshöz strandolni, és ahol ugrálni szoktunk, ott mindig mély volt a víz. A baleset napján viszont a rendőrök lezárták azt a szakaszt, és egy kilométerrel arrébb küldtek minket fürdeni. A mélységjelző bóják is nagyon közel voltak a parthoz, ezért nem is tudom már milyen felindulásból, de teljesen az volt bennem, hogy ott is mély a víz. Miután beugrottam, nagyon erős fájdalmat éreztem, ott tudatosult bennem, hogy nagy a baj. Minden erőmmel küzdöttem, de nem mozogtak a végtagjaim, nem jutottam fel a víz felszínére. Emlékszem a pillanatra, amikor tudatosult bennem, hogy ez itt tényleg a vége. Gondolatban elköszöntem a szeretteimről, utána pedig egyfajta megnyugvást éreztem, tudtam, hogy itt az idő.

Thuróczy Áron/Facebook

A következő emlékem az, hogy a parton fekszem. A barátaim kerestek meg és húztak ki, újraélesztettek, a mentők pedig kórházba vittek. Persze nehéz is, hogy mindenre emlékszik az ember, de biztos vagyok benne, hogy életem végéig segíteni fog a tudat, hogy egy hajszál választott el a haláltól. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a mai napig úgy kelek fel, hogy látom a Napot, az emlékeim pedig egyben erőt is adnak.

Sokak számára erőt adsz, és példaképként tekintenek rád. Milyen érzés?

Sokszor még én se hiszem el, amikor rám ír valaki, hogy látta a videóimat, és erőt, pozitivitást tudtam átadni számára. Szerencsére sokan írnak, de valahol még most sem hiszem el, hogy nekem írják. Elmondhatatlanul jó érzés, amikor látom azt az embereken, hogy tudok segíteni. Szerintem a világ egyik legjobb érzése.

Ha üzenhetnél a tinédzser énednek, mit mondanál?

Azt, hogy kössön gyorsan biztosítást! Viccet félretéve, ahogy mondtam, tizenévesként mindent azonnal akartam, nem szerettem várni, hatalmas szabadságvágyam volt, a baleset viszont mérhetetlen türelemre és küzdeni akarásra tanított. Nagyon szerettem vezetni, a baleset után viszont bevonták a jogosítványomat. A baleset után tudtam, hogy egyszer újra fogok vezetni, muszáj, olyan nincs, hogy ne üljek többé a volán mögé. Rengeteg munka árán végül sikerült is újra megszereznem a jogsit, és most is napi szinten vezetek.

Másfél év alatt több mint nyolcvanezer kilométert vezettem, összesen öt országban. Amikor elkezdtem újra megtanulni, sőt, még most is vannak, akik megkérdezik, hogy minek vezetek, de nekem talán ez adja a legtöbb boldogságot, nagyon élvezem a vezetést.

Milyen terveid vannak még a közeljövőben?

Szeretnék továbbtanulni, talán informatikát. A másik tervem a sport. Mindig is fontos volt a sport az életemben, egyrészről a fizikumomnak is köszönhetem, hogy túléltem a balesetet, amire most építeni is tudok. A kezemet például azért tudom már ennyire jól mozgatni, mert mindennap sportolok, és ezt szeretném folytatni. Úszni is nagyon szeretek, már annyit fejlődtem, hogyha például bedobnának a mély vízbe, akkor teljesen egyedül ki tudnék úszni.

Mi az, amit szeretnél, hogy az emberek megértsenek rólad?

Ami az én történetem tanulsága, az talán az, hogy minden rosszban van valami jó, amit ha megtalálunk, akkor boldogságra lelhetünk. Minden embernek a saját gondja a legnagyobb, és ez így is van rendjén. Viszont muszáj az élet jó oldalát meglátni, és amellett kitartani, úgy élni a mindennapokat. Mint mindenkinek, nekem is vannak jó és kevésbé jó napjaim, de a szemem előtt lebeg a célom, és azért dolgozom mindennap.

Kiemelt kép: Thuróczy Áron/Facebook