Garázdaság és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a DK józsefvárosi elnökét, aki kedd hajnalban egy budapesti társasházban tombolt – tudta meg a Magyar Nemzet. Abd El Rahimhoz, miután megfékezték, mentőt hívtak, majd kórházba szállították.
A hatóság tájékoztatása szerint „2024. december 3-án 2 óra 26 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy VI. kerületi társasház lépcsőházában egy erősen ittas férfi garázda módon viselkedik, a bejárati ajtókon dörömböl, és azokat rugdossa. A rendőrök a helyszínre mentek, a férfival szemben intézkedtek, majd mentőt hívtak, akik a harmincéves budapesti lakost kórházba vitték.”
Hozzátették: „az esettel összefüggésben a BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást. Annak megállapítása, hogy a férfi fogyasztott-e kábítószert vagy más tudatmódosító szert, a folyamatban lévő eljárás feladata.” Úgy tűnik, utóbbi beigazolódni látszik, hiszen a DK-s politikust kábítószer birtoklásával is meggyanúsították.
Abd El Rahim, becenevén Ali nemrég jelentette be, hogy indul januárban a Gyurcsány-párt elnöki posztjáért. A hirado.hu-nak exkluzív interjút adott, amelyben kifejtette: „Közel egy éve olyan mértékű ütemvesztésben van a DK elnöke és szűk környezete, hogy félő, a 2026-os választások alkalmával a párt akár még meg is semmisülhet.”
Azt is mondta a DK-s politikus, hogy pártját meg kell reformálni. Mint fogalmazott: „Új, baloldali víziót kell kidolgozni és letenni a választók politikai értelemben vett asztalára.” Hozzátette: büszke arra, hogy a Demokratikus Koalíción belül minden ötödik 35 év alatti tag az általa vezetett kerületből kerül ki, azaz főleg nekik köszönhető a DK fiatalítása.
Megszólalt a meggyanúsított DK-s politikus
„Megpróbált két külföldi meglopni, melyet nem hagytam. Egy ijedt lakó értesítette a rendőrséget, akik kiérkezve bekísértek a Honvédkórházba, hogy vért vegyenek. A véremben találtak csekély mennyiségű THC-t az alkohol mellett” – írta Abd El Rahim, a DK józsefvárosi elnöke a Telex megkeresésére.
A politikus azt is elmondta, hogy őt „birtoklással nem, csak fogyasztással vádolják”.
Egyrészt a DK-s politikust nem vádolják, hanem gyanúsítják, másrészt, ha valakinek a vérében kábítószert mutatnak ki, az a törvény szerint kábítószer birtoklásának felel meg, azért lett utóbbi cselekmény miatt is meggyanúsítva a garázdaság mellett – írja a Magyar Nemzet.
A hirado.hu információja szerint mostanra elérhetetlenné vált a Demokratikus Koalíció (DK) józsefvárosi elnöke, telefonja ki van kapcsolva.
Fotó: Abd El Rahim Facebook