A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kérésére visszavonta a közigazgatási átszervezésre irányuló törvénytervezetét a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) – közölte az RMDSZ.
„A romániai magyar közösség egységet és erőt mutatott fel december 1-jén, és ezzel az erővel a többségi politikai alakulatoknak is számolniuk kell, nem dönthetnek rólunk nélkülünk. Ezzel az erővel kértük ma a parlamentben a közösségünk számára hátrányos előírásokat tartalmazó közigazgatási átszervezést előíró tervezet visszavonását, és az USR visszavonta a javaslatot” – idézte Cseke Attilát, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjét, a szövetség közleménye.
Az RMDSZ közigazgatási szakpolitikusa felidézte: az USR „letörölte a port a Basescu-féle közigazgatási átszervezés tervezetéről”, és idén ősszel ismét a parlament elé terjesztette a volt államfő által is szorgalmazott jogszabálymódosítást.
A tervezet több, Romániára és a magyar közösségre is káros előírást tartalmazott,
mint például a kisebb községek beolvasztása, a kisvárosok megszüntetése vagy a tömbmagyarság szétszakítása – részletezte. A tervezet továbbá azt eredményezte volna, hogy a helyi és megyei önkormányzati ügyintézés távolabb kerül az állampolgároktól – olvasható az RMDSZ közleményében.
Az ellenzéki, magát jobbközép pártként meghatározó USR szenátusi frakcióvezetője és két képviselője októberben nyújtotta be a bukaresti parlamentnek a párt közigazgatási reformcsomagja első törvénytervezetét, amely az önkormányzatok számának drasztikus csökkentésével karcsúsította volna az államot.
Az USR azt javasolta, hogy fejlesztési régiónként vonják össze a megyéket, így a jelenlegi 41 megye helyett 7 maradt volna, nem viselhetett volna városi rangot 20 ezer lakosnál kisebb település, és más településekkel vonta volna össze a 3000 lakosnál kisebb lélekszámú községeket, favakat.
Kelemen Hunor szövetségi elnök hétfői sajtóértekezletén bejelentette:
az RMDSZ azt javasolja az erdélyi magyaroknak, hogy a romániai államfőválasztás vasárnap tartandó második fordulójában „a kisebbik rosszat”, Elena Lasconi USR-elnököt támogassák szavazatukkal.
Újságírói kérdésre elmondta: a támogatásért cserébe az az elvárás Elena Lasconi felé, hogy az USR által beterjesztett közigazgatási törvénytervezetet vissza kell vonni, vagy el kell utasítani. „Ebből nem lesz törvény, megvédjük a magyar megyéket, közösségeket” – szögezte le hétfőn az RMDSZ elnöke.
Romániában az elnökválasztás december 8-i második fordulójában dől el, hogy Elena Lasconi USR-elnök vagy a magyarellenes, szélsőségesnek tartott pártok által támogatott, fasiszta és legionárius eszmékkel nyíltan szimpatizáló Calin Georgescu lesz-e Románia következő elnöke.
MTI
FOTÓ: USR/KÉPVISELŐHÁZ