A fővárosi Fidesz javaslatának megfelelően a Fővárosi Közgyűlés megszavazta, hogy 2025 január végétől hetvenszázalékos kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a budapestiek a gyógyfürdőkbe.

– Ez azért már egy jelentős kedvezmény. A családoknak nagyon fontos a minőségi együtt töltött idő, és egy fürdőben ez abszolút lehetséges. A fürdőzés pedig az egyik legjobb módja annak, hogy a család együtt el tudjon lazulni, a családtagok tudjanak beszélgetni, vagyis minőségi időt tölthessenek együtt – emelte ki lapunknak Regős Judit. Kifejtette:

minél több olyan létesítményt vehetnek igénybe a családok, amelyek az együtt töltött idő támogatását segítik elő, annál jobb.

Sokak számára most kerül csak igazán elérhető közelségbe az a lehetőség, hogy a családjukkal elmenjenek egy budapesti gyógyfürdőbe, hiszen egészen mostanáig ez a program egy komoly kiadásnak számított – tette hozzá a szociálpolitikus, majd arról is beszélt, hogy miután a kedvezmény az esti órákra van időzítve, ez lehetőséget nyújt arra is, hogy iskola vagy munka után, akár hétköznap is elmehessenek a családok kikapcsolódni, feltöltődni.

Egy hetven százalékkal olcsóbb belépőjegy már komoly motiváció annak is, aki eddig inkább anyagi okokból nem engedhette meg magának, hogy egy ilyen uszodába, fürdőbe elmenjen

– emelte ki Regős Judit. Amint arról már beszámoltunk, a kormánypártok elfogadott előterjesztése szerint a budapestiek és a Budapesten tanuló fiatalok kedvezményes belépőjegyet válthatnak majd a fürdőkbe.

Jó lenne, hogyha sokkal többet tudnának abból élvezni, ami a fővárosnak egy fantasztikus adottsága, mégpedig az, hogy fürdőváros

– mondta minderről Szentkirályi Alexandra. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője kifejtette: korábban nagyon sok szó esett arról, hogyan lehet a budapestiek egészségét, életminőségét javítani. Szerinte ennek egy igen fontos eszköze lenne az, hogyha sokkal nagyobb arányban tudnák használni a fürdőket. Éppen ezért tett arra javaslatot Szentkirályi Alexandra az előterjesztésében, hogy a főváros hozzon létre a budapestieknek és a Budapesten tanuló fiata­loknak kedvezményes belépőjegyet.

Magyar Nemzet

Borítókép: Nagy segítség a kedvezményes jegyár
Forrás: https://www.szechenyifurdo.hu