A magyarok felháborítónak tartják, hogy Brüsszel napi egymillió eurós büntetéssel sújtja hazánkat, mert nem veszünk részt az illegális bevándorlók elosztásában

A nemzeti konzultáció eredményei világosak: a magyar emberek megüzenték, hogy Magyarország jövőjét nem a tömeges bevándorlással, hanem a magyar családok további támogatásával kell biztosítani – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook–oldalán közzétett videónyilatkozatában.

A konzultáció eredményeiből az is világosan látszik: a magyarok felháborítónak tartják, hogy Brüsszel napi egymillió eurós büntetéssel sújtja hazánkat, mert nem veszünk részt az illegális bevándorlók elosztásában – közölte Hidvéghi Balázs.

A válaszadók 99 százaléka szerint felháborító a brüsszeli büntetés és Magyarországnak jogában áll megvédeni függetlenségét és a magyar emberek érdekeit – tette hozzá.

Mint elmondta, a kormány folyamatosan összesíti a nemzeti konzultáció eredményeit és több mint 80 százalékos feldolgozottságnál már egyértelműen látszik a magyar emberek akarata. Vagyis az, hogy a Brüsszel által erőltetett migráció helyett a magyar családokra kell alapoznunk hazánk jövőjét.

Úgy fogalmazott, Brüsszel évek óta a tömeges bevándorlás erőltetésével akarja kezelni az európai országok népességcsökkenését. A magyar kormány viszont ezt határozottan elutasítja; szerintük Magyarország jövőjét a magyar családokra kell alapozni – emelte ki.

A nemzeti konzultáció válaszadóinak 99 százaléka egyetért abban, hogy a tömeges bevándorlás helyett még nagyobb mértékben kell támogatni a magyar családokat és meg kell duplázni a nekik járó családi adókedvezményt.

Továbbá az emberek támogatásával a kormány továbbra is elutasítja a brüsszeli büntetést és kiáll Magyarország önálló döntései mellett – sorolta.

„A konzultáció most péntekig, vagyis december 20–ig még folytatódik és számítunk az ön véleményére is. Ha még nem tette meg, kérjük töltse ki a kérdőívet papíron, vagy online. Magyarország meg tudja csinálni!” – fogalmazott a videónyilatkozatban Hidvéghi Balázs.

MTI

Borítókép: Hidvéghi Balázs ismertette a nemzeti konzultációban elmondott véleményeket
Forrás: Facebook/Hidvéghi Balázs