A Megváltó emberré lett, a betlehemi csillag alatt megszületett a kisded, akinek imádására az isteni jelet követve érkeztek uralkodók és egyszerű pásztoremberek. A Karácsony mindenkié, gazdagé és nyomorban élőé egyaránt. A Karácsony az emberiség ajándéka.

Milyen fennkölt gondolatok, nemde? Ma már, vén fejjel valóban ezek foglalkoztatnak, de azt sem feledtem, gyermekként mennyire máson járt az eszem. Mit hoz nekem a Jézuska? És hogyan hozza? Hogyan díszítik fel a karácsonyfát az angyalok és miért nem láthatjuk őket?

Emlékszem, milyen örömmel szaladtunk fel a lépcsőn, amikor a suliból hazatartva az utcáról megláttuk, hogy az angyalok az erkélyünkre repítették a fenyőfát. Mert az akkor még csak fenyő volt, de már magában hordozta a karácsonyfa reményét. Nem felejtem, hogyan forrasztgatta napokon át apám az égősort, jó ideig ugyanis nem volt „gyári” ünnepi világításunk.

Nekem a Karácsony a forrasztócin és a gyanta illata is.

Eszembe jut, hogyan haladt csigalassúsággal feljebb és feljebb a papírlétrán az angyalka, jelezve, közeledik a Szenteste. Milyen rémülten tapasztaltuk, hogy ha rosszalkodtunk, az angyal egy létrafokot lejjebb lépett, de ahogy nőttünk, ez egyre kevésbé izgatott minket, mert tudtuk, hogy másnap kettőt ugrik majd előre. A karácsonyeste mindenképpen eljön.

Nekem a Karácsony reményét az angyallétra is ígéri.

Nem felejtem el, hogy húgaim közül ketten is szorgalmasan kutatták, hová dughatta a Jézuska Karácsony előtt az ajándékainkat, mert ugye egyszerre nem hozhat mindent magával. Ha rábukkant egyre-egyre, nagy bölcsen kikotyogta. Másnapra hűlt helye sem maradt az ajándéknak.

Nekem a Karácsony a titkokról is szól.

Ma is érzem a frissen sült bejgli mámorító illatát. Gyermekként a mákos volt a kedvencem, ma a diósért vagyok oda. Hiába, az ember a korral változik – de nem nagyon. A bejgli az bejgli.

Nekem nincs Karácsony bejgli nélkül.

Valaha nem azt kérdeztük, fehér lesz-e a Karácsony, hanem azt, lehet-e szánkózni, vagy már annál is nagyobb a hó és játszadozás, hógolyózás helyett lapátolni kell a havat.

Nekem évek óta nagyon hiányzik a fehérbe öltözött fasor, az utcát vastagon takaró hószőnyeg látványa. De szívesen lapátolnék!

Emlékszem a hajnali misékre, amiket gyermekként nagyon nem szerettünk, mert korán kellett kelnünk. Csak az vigasztalt minket, ha a város másik oldalára szánkóval mehettünk (mert apám hivatása miatt titkolnunk kellett a hitünket, hittanra sem járhattunk, az atya titkos házi hittanórákat tartott nekünk), és a mise végeztével még csúszkálhattunk egy ideig a Tabán lejtőin.

Nekem a Karácsony a hajnali miséket is jelenti.

Még ma is, amikor az unokáim hallgatóznak izgatottan, mikor zizzennek meg az angyalszárnyak, hogyan zörögnek az ajándékcsomagok a zárt ajtó mögött, kellemesen csiklandós érzés kél a gyomrom tájékán és átragad rám – vagy inkább visszatér – a csodaváró gyermeki érzés.

Nekem a Karácsony a csodavárást is jelenti.

A csillagszórók sziporkáját is látni vélem és hallom a Mennyből az angyal örömhirdető dallamát. Igaz, ez nem csak a múltból felrémlő emlék, a családom ma is elzengi – de inkább csak eldúdolja, mert valahogy feszélyezi őket a közös éneklés. Nem baj, ahogy egyre idősebbek lesznek, megjön majd a hangjuk is. Mert emlékszem, nekünk is ciki volt hangosan dalolni…

Nekem a Karácsony igenis azt jelenti, hogy mennyből az angyal lejött hozzánk, és megszületett a Megváltó, aki bűneink bocsánatára vállalta értünk a kereszthalált.

És emlékszem, milyen határtalan vággyal reméltük, hogy egyszer majd meglátjuk a karácsonyfát díszítő angyalokat, találkozunk az ajándékokat hozó Jézuskával. Később kételkedtünk, valóban léteznek-e és tényleg Jézustól kapjuk-e az ajándékokat.

Ma már nem kételkedem. Igen, a Teremtő Isten megtestesült fia ajándékoz meg bennünket, egyedül neki köszönhető, hogy hozzájutunk azokhoz a javakhoz, amelyek birtokában örömet szerezhetünk gyermekeinknek, unokáinknak, szeretteinknek.

És tudom, igenis láttuk az angyalokat már gyermekkorunkban, csak nem vettük őket észre. Nem fogtuk fel, hogy ők azok.

Szüleink, nagyszüleink.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: Karácsonyi díszek a torockói Duna-házban megrendezett Gyerekkarácsonyon 2024. december 15-én.
MTI/Kiss Gábor